Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
744 GYARMATI ENIKŐ francia elnök orosz mobilizációval kapcsolatos véleményét ma nem ismerjük. Ennek oka egyrészt, hogy a július 29-i naplóbejegyzéseinek második része eltűnt, másrészt az aznap tartott francia minisztertanácsi ülésről sem készült jegyzőkönyv. A francia belügyminisztertől, Louis Malvy-tól kapott bizalmas információ alapján azonban feltételezik a történészek, hogy a minisztertanács tudomásul vette az orosz lépéseket. Az osztrák-magyar hadüzenetet követően a francia politika legfontosabb stratégiai döntése az volt, hogy a defenzív politika megalapozása érdekében Németország kerüljön az agresszor szerepébe. Háború elkerüléséről ekkor már nem volt szó, csak kedvező diplomáciai helyzetteremtésről.155 A négy történész közel egyöntetű véleménye szerint mind Franciaország, mind Oroszország felhasználta a júliusi válságot az antant szövetség megerősítésére. A legújabb feldolgozások alapján a júliusi válság során a belpolitikai nehézségek ellenére Franciaország aktív, az eseményeket alakító, azaz nem eseménykövető politikát folytatott. Ami a háború kirobbantásáért viselt francia felelősség mértékét illeti, ezt a korábbi fejezetek álláspontjaiból fakadóan itt is különbözőképpen határozták meg a szerzők. Míg Annika Mombauer és Gerd Krumeich olvasatában elsősorban a központi hatalmak politikája vezetett a háborúhoz, addig Christopher Clark és Sean McMeekin ugyanezt Oroszország és Franciaország politikájáról állította. Clark meglátása szerint a francia támogatás árnyékában elrendelt orosz általános mozgósítás a júliusi válság legsúlyosabb döntései közé sorolható.156 Az első volt a maga nemében, a Német Császárság ekkor még a szükségállapotot sem rendelte el. A francia belpolitika bemutatása a júliusi válság diplomáciai eseményeinek ismertetésén túl kiemelt figyelemben részesült a két angolszász történeti munkában. A centenáriumi évfordulón a francia válságkezelő diplomáciát nem értékelték eseménykövető politikaként. Raymond Poincaré, francia köztársasági elnök naplófeljegyzései jól kiegészítik, és nagymértékben árnyalják a július 20-a és 23-a között Pétervárott folytatott francia-orosz megbeszélésekről eddig létező tudást. A McMeekin által idézett elnöki gondolat fényében megalapozottnak tűnik az a korábbi feltételezés, miszerint a francia köztársasági elnököt döntéseiben motiválhatta Elzász-Lotaringia visszaszerzésének fiatalkori vágya. Az Egyesült Királyság Függetlenül attól, hogy szinte egyöntetű a nemzetközi történészközösség véleménye arról, hogy Nagy-Britannia nem járult hozzá közvetlenül a Nagy Háború kirobbantásához, a júliusi válság idején hozott politikai és diplomáciai lépéseit tüzetes vizsgálatnak vetették alá a történészek.157 Az érdeklődés közép-155 Mombauer, A.: Die Julikrise i. m. 90-92. 156 Clark, Ch.\ Die Schlafwandler i. m. 651. 157 A Nagy-Britanniáról szóló fejezetet lásd: Williamson, S. R. - May, E. R.: An Identity of Opinion i. m. 377-382. A hivatkozott szakirodalmon kívül még figyelemre érdemes: Butterfield, Herbert: Edward Grey und die Julikrise 1914. In: Erster Weltkrieg. Ursachen, Entstehung und Kriegsziele. Hg. Schieder, Wolfgang. Köln-Berlin 1969. 411-442.; Ullrich, Volker: Das deutsche
