Századok – 2015
2015 / 3. szám - MŰHELY - Gyarmati Enikő: 1917 - a júliusi válság régi-új historiográfiai olvasatai az első világháború centenáriumán
1914 - A JÚLIUSI VÁLSÁG RÉGI-ÚJ HISTORIOGRÁFIAI OLVASATAI 733 az európai háborút. Az utolsó pillanatig kivártak annak érdekében, hogy megkapják Nagy-Britannia semlegességi nyilatkozatát. A történész továbbá fontos érvként hangoztatja, hogy Németország utolsóként mozgósította hadseregét. A háború azért sem állhatott érdekében, mert mindkét fronton fegyverek és a hadsereg létszámát tekintve elmaradtak az antant hatalmak kapacitásaival szemben.103 McMeekin véleménye szerint a németek háborúba lépése ellen szól továbbá az, hogy jelentős nézeteltérések voltak a felek között a követendő szövetségesi stratégiát illetően. Németország jól mérte fel a Monarchia diplomáciai izoláltságának és katonai gyengeségének következményeit. A német biankó csekk számára azért kritikus pontja a válságkezelésnek, mert a németek nem fogalmazták meg pontosan, mit várnak el szövetségesüktől a rendezés érdekében. Ahogy Krumeich is fogalmazott, a csekk valóban kitöltetlen volt. Ha esetleg volt is ilyen jellegű elvárás, akkor Berchtold külügyminiszter mellőzte azokat, mint a németek által javasolt olasz kompenzáció esetében ez jól bizonyítható. Ezért köti az amerikai történész a krízis első eszkalációját a biankó csekkhez. Az Osztrák-Magyar Monarchia és a Német Császárság között alapvetően nagyon kevés politikai egyeztetés zajlott annak kiderítésére, vajon a kialakult válságos helyzetben, 1914 nyarán kinek mi a célja és mi a feladata a szövetségesi együttműködésben. A Monarchia Szerbiával akart leszámolni, az orosz veszély kockázatával tisztában volt, mégis azt remélte, hogy ezt a problémát a németek kezelik majd. Hasonlóan Clark interpretációjához McMeekin a sok tévedést, a számos politikai hibát rótta fel a német politikai vezetésnek. Németország Nagy-Britannia és a világ számára azért vált agresszorrá, mert megsértette egy semleges ország szuverenitását. McMeekin olvasatában ez a döntés az akkori német katonai stratégia gyengeségére és Moltke szorult helyzetére vall, és súlyos hiba volt.104 Mombauer az aktív, bátorító szövetségesi politikát folytató Németország, Clark az eseményeket követő, döntéseiben bizonytalan német politikai vezetés, Krumeich az Oroszországot tudatosan tesztelő német stratégia, McMeekin pedig az osztrák-magyar és német politikai, katonai egyeztetést, koordinációt mellőző német válságkezelés történeti képét közvetíti a ma olvasója felé. A Fischer-tézis finomított változatai és a két világháború közötti apologetikus törekvésekre hasonlító olvasatok a Német Császárság első világháborús szerepével kapcsolatosan egyaránt megtalálhatók a júliusi válság történetét feldolgozó legújabb monográfiákban. A németek által preventív céllal indított háború toposzát egyik történész sem fogadja el. Németország háborúhoz vezető politikájának meghatározó szerepét az új olvasatok nem kívánják kisebbíteni, de érzékeltetik, hogy válságkezelő stratégiája jobbára a többi európai nagyhatalom — Oroszország, Franciaország és Nagy-Britannia — válságkezelő döntéseinek tükrében értelmezhető a maga teljességében. 103 Uo. 485-496. 104 Uo. 498-500.
