Századok – 2015

2015 / 3. szám - TANULMÁNYOK - Demmel József: Kirándulás a magyar nemzeti múltba? Josef Viktorin szlovák életműve és a visegrádi várromok

JOZEF VIKTORIN SZLOVÁK ÉLETMŰVE ÉS A VISEGRÁDI VÁRROMOK 555 óvták ettől113 — a magyar liberális politikával való megegyezés lelkes híve lett. Nagyon is jellemző ezért, hogy a J. R. monogram mögé rejtőző nekrológírója a magyar liberális politika eltűnését, a szlovákellenes etatizmus 1874-es előretö­rését sejti/sejteti halálának okaként: „Politikai tekintetben nagyon sokat várt a liberalizmustól és különösen a magyar liberalizmustól. A liberalizmus, és külö­nösen a magyar liberalizmus tettei, mindenekelőtt a nem magyar nemzetek vo­natkozásában kétségtelenül mély benyomást tettek lelkére. Élete utolsó napjai­ról, rövid újsághíreket leszámítva, még semmi sem ismert. Ki tudja, hogy nem vált-e politikai-nemzeti hitében és reményeiben való csalódottságának áldoza­tává?”114 Az öngyilkosság és a magyar liberalizmusba vetett bizalom megrendü­lése közti összefüggéssel kapcsolatban J. R. — a boncolás eredményének tükré­ben — ugyan alighanem tévedett,115 ugyanakkor érdemes arra is figyelnünk, amit Viktorin és Visegrád kapcsolatáról írt: „[Viktorin] feladatának tartotta, hogy a Vysehrad [sic!] várának maradványait, a szláv hatalom ezen ősi emlékét és Magyarország királyainak erősségét [kiemelés tőlem - D. J.] a feledés romjai­ból a tisztelet, a történelmi megbecsülés és a hazafias értékelés napsugarára emelje.”116 Ez a vélemény pedig azért is érdekes, mert a J. R. jel feltehetőleg azt a Jozef Ráthot rejti, aki Viktorin Visegráddal kapcsolatos szándékait a legjob­ban ismerhette, hiszen Viktorin utolsó, visegrádi éveiben az egyik legközelebbi bizalmasa, végül végrendeletének kijelölt végrehajtója volt. Azt alighanem soha nem fogjuk már megtudni, mi járt Viktorin fejében, amikor elkötelezett szlovákként a magyar nemzeti emlékezet egyik legfonto­sabb helyét létrehozta, ugyanakkor alighanem Visegrád ősi szláv múltja, a szlo­vák-magyar kiegyezés szimbolikus és rejtett rétegei, a magyar liberalizmus iránti bizalom és az alkotmányos hazában leélt tevékeny élet eszméje által ha­tárolt gondolati keretek között kell keresnünk a választ. AN EXCURSION INTO HUNGARIAN NATIONAL? The Slovak Oeuvre of Jozef Viktorin and the Castle Ruins of Visegrád by Demmel József (Summary) The Castle of Visegrád is one of the best known and most popular places of memory of Hungarian national past. It is far less known, however, that the exploration of the ruins at Visegrád and their transformation into a Hungarian place of memory was initiated and completed by Jozef 113 ASSY Fasc. Č. 50. 13-19. Ján Kalinčiak Jozef Viktorinnak 1861. január 12-én. Ján Kalin­­čiak Jozef Viktorinnak 1861. október 13-án. ASSV Fasc. č. 50. 21-29. Jozef Miloslav Húrban Jozef Viktorinnak 1861. május 23-án. 114 J. Ráth: Jozef Viktorin i. m. 1874a. 115 Igaz, J. R. később is, amikor már ismerte a boncolás eredményét, megpróbált kapcsolatot keresni a betegség (agydaganat) és az országos politikai klíma változása között. J. Ráth: Jozef Viktorin i. m, 1874b. 136-137. 116 J. Ráth: Jozef Viktorin i. m. 1874a.

Next

/
Oldalképek
Tartalom