Századok – 2015
2015 / 2. szám - KÖZLEMÉNYEK - Pósán László: Városlakó földbirtokosok a középkori Poroszországban
VÁROSLAKÓ FÖLDBIRTOKOSOK A KÖZÉPKORI POROSZORSZÁGBAN 519 udvarházba.111 A lovagrend jól szervezett postaszolgálati rendszerében a soltésznak gondoskodnia kellett váltólovakról a futárok számára.112 A tartományúri hatalom felé a soltész legfontosabb kötelezettsége a könnyűlovas katonai szolgálat volt. Az 1233. évi kulmi kiváltságlevél előírása szerint azok, akik 40 Hufe, vagy annál nagyobb birtokkal rendelkeztek, páncélos lovagként voltak kötelesek hadba vonulni, és két további, könnyű fegyverzetű lovast kellett még kiállítaniuk. Akiknek 40 Hufénál kisebb volt a birtoka (mint például a soltészoknak), lóval, mellvérttel, sisakkal felszerelkezve kellett katonáskodni.113 Amikor városi polgárok földesúri majorokat, egész birtokokat vagy cenzusfizető falvakat vásároltak meg, vagy kaptak adományba, a kulmi kiváltságlevél előírása szerinti kötelezettségekkel tartoztak, amilyenekkel a vidéki földbirtokosok is. Ezzel a birtokokkal rendelkező polgárok a lovagrendi állam világi felső rétegéhez, az ún. „nagyobb szabadok” — a forrásokban „gute luthe”, „erbar lewte” — csoportjába tartozókká váltak, míg a 40 Hufénál kevesebb földdel rendelkező, katonáskodó birtokosokat „kisebb szabadoknak” („cleynen freyen”) nevezték.114 * Annak ellenére, hogy a „nagyobb szabadok” lovagi szolgálattal tartoztak, parasztjaik, falvaik, majorságaik voltak, birtokukon bizonyos bíráskodási jogkörrel és kiváltságokkal rendelkeztek, mégsem lehetett őket nyugat-európai értelemben nemesnek nevezni. A középkori porosz szövegekben sehol nem találkozunk a „nemes” (nobilis) kifejezéssel.116 A középkori Poroszországban egyedül a Német Lovagrend és a négy porosz püspök rendelkezett kötelezettségektől mentes, szabad földtulajdonnal {allodium), de hűbérbirtokok {feudum) sem voltak. A forrásokban semmilyen hűbérjogi eljárási folyamatnak (például homagium letétele) nincs nyoma. A kulmi kiváltságlevél előírása szerint mindazok, akik örökíthető, szabad birtokkal rendelkeztek, a katonai kötelezettségen túl a lovagrend (vagy a püspökök) tartományúri és földesúri hatalmának, joghatóságának elismeréseként évente ún. „elismerési járadékot” {recognitio) voltak kötelesek fizetni: 1 kölni, vagy 5 kulmi (azaz porosz) dénárt, továbbá 2 márka súlyú viaszt.116 Az elismerési járadék azt fejezte ki, hogy nem hűbért, hanem csak ún. szolgálati birtokot mondhattak a magukénak. Az európai hűbérjogokban általában ismeretlen volt, hogy egy hűbéres nemes rendszeres járadékot fizessen hűbérurának.117 A kulmi kiváltságlevél a Német Lovagrend engedélyéhez kötötten ugyan, de szabadon eladhatónak nyilvánította az ingatlantulajdont, ami ugyancsak azt a tényt erősíti, hogy a poroszországi ado-111 Vö. pl. PUB 1,2. Nr. 468., 633.; PUB II. Nr. 188.; PUB VI,2. Nr. 527., 918.; ASP I. Nr. 528. 112 Pósán László: Híráramlás és információterjedés a Német Lovagrend államában. Századok 146. (2012: 2. sz.) 405-415., itt: 408. 113 PUB 1,1. Nr. 105. 114 ASP II. Nr. 2., 77., 274., 275., 276., 279., 280.; ASP IV Nr. 16. 116 Grischa Vercamer: Die Freien im Deutschordensland Preußen als militärischer Rückhalt Ende des 14. Anfang des 15. Jahrhunderts. In: Tannenberg Grunnwald algiris 1410: Krieg und Frieden im späten Mittelalter. Hg. Werner Paravicini, Rimvydas Petrauskas, Grischa Vercamer (Deutsches Historisches Institut Warschau. Quellen und Studien 26.) Wiesbaden 2012. 175-189., itt: 177-178.; Pósán László: Magánharc (fehde), bosszúállás és erőszak a Német Lovagrend államában. Történelmi Szemle LVI. (2014: 1. sz.) 75-96., itt: 79. 116 PUB 1,1. Nr. 105. 117 Boockmann, H.: Der Deutsche Orden i. m. 125.; Vercamer, G.: Die Freien i. m. 179.
