Századok – 2015
2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála
438 PÁLOSFALVI TAMÁS letartóztatásokat követő napokban egyre több kétség merült fel, ha nem is az összeesküvés tényét illetően, de az abban résztvevők személyére vonatkozóan. Ami az első pillanatban egyértelműnek tűnt, Várdai, Vitéz, Frodnacher és talán mások példája nyomán reménytelenül összekuszálódott, és nem lehet csodálkozni azon, hogy az ifjú király teljesen tanácstalanná vált. Újlakiról rövidesen kiderült, hogy maga is kizárólag a saját hatalmának gyarapításával törődik, amint a többiekről is, akik csak a lehetőséget várták, hogy a Hunyadiak vagyonából szakíthassanak; csodálkozhatunk-e ezek után, hogy a király egyetlen emberben bízott, abban a Jiskrában, aki, mint láttuk, egyedül maradt távol a reménybeli koncon való osztozkodástól?325 Mindeme bizonytalanságok az 1457. március 21-i oklevélben is tükröződnek. Ez, mint közismert, nem formális ítélet, hanem azoknak és utódaiknak ígért királyi védelmet, akik V Lászlónak segítségére voltak a Hunyadi fiúk elfogásában és elítélésében. Kiállítására Hunyadi László kivégzése után öt nappal került sor, de még azelőtt, hogy ismetté vált volna Újlaki temesvári hadjáratának kudarca. Közben megtörtént az osztozkodás a Hunyadi birtokokon, hiszen erről Jiskra már március 17-én tudósított. Minden bizonnyal ez magyarázza, hogy a királyi oklevél Hunyadi János egész pályafutását, I. Ulászló Magyarországra érkezésétől kezdve, a törvénytelenség látszatával ruházta fel, és az illegitimitást egy lélegzettel kiterjesztette fiaira, Lászlóra és Mátyásra is. A múlt „monolitikus” értelmezéséből következett, hogy az oklevélben vegyesen követték egymást olyan dolgok, amelyeket a király szempontjából tényszerűen a Hunyadiak szemére lehetett vetni, mint a királyi birtokok és jövedelmek visszatartása vagy a Cillei-gyilkosság és az azt követő események, és olyan abszurd vádak, mint hogy a néhai kormányzó oszmán szövetségben dúlta volna a szerb despota birtokait. A cél nyilvánvalóan a Hunyadiak kollektív megbélyegzése és birtokszerzeményeik törvényességének megkérdőjelezése volt, egyben reflektálva az összeesküvők V László legitimitását megkérdőjelező álláspontjára is. Az oklevél érvelése egy kétségtelenül tervezett, bár végre nem hajtott királybuktató „államcsíny” által kiváltott királypárti „államcsínyt” volt hivatva legitimálni, amelynek, ehhez kétség sem férhet, maga az uralkodó lett volna legkevésbé haszonélvezője. Célját el is érte volna, ha Újlakinak sikerül megkaparintania a Hunyadiak kincstárát, és ezzel megroppantania a családot. Nem így történt, és ezzel az oltalomlevél hamarosan létjogosultságát vesztette, hiszen Újlakinak és társainak a Hunyadi birtokokon osztozni, a királynak pedig védelmet nyújtani nem állt többé módjában. Az 1457. március 21-i királyi oklevél furcsasága azonban nem csupán formai sajátosságaiban és érvelésében nyilvánul meg. V László saját (?) szavai szerint azoknak ígért védelmet, akiknek segítségével úrrá lett az ellene szervezett merényleten. A felsorolt személyek: Garai László nádor, Újlaki Miklós erdélyi ló végleg eltávozott Budáról; minden jel szerint egyszerűen hagyták megszökni őket. L. Thomas Ebendorfer: Cronica Austrie. Ed. Alphons Lhotsky. Berlin 1967. 437., és vö. DL 44834. (május 29-én a király már Esztergomban). 325 Thomasi írja április 7-i jelentésében, hogy „Lisca boemo [...] continue sta appresso la serenita de questo re.”
