Századok – 2015

2015 / 2. szám - Pálosfalvi Tamás: Tettes vagy áldozat? Hunyadi László halála

390 PÁLOSFALVI TAMÁS lyet az év elején Hunyadi János tartott a király nevében, határozatait pedig a ki­rály nevében, a személyes jelenlét pecsétje alatt küldte meg a megyéknek.31 Jólle­het a királyi előterjesztés abban az időszakban született, amikor Ciliéi Ulriknak nem állt módjában befolyást gyakorolni az uralkodóra, s így bajosan lehetett vol­na arra hivatkozni, hogy a király képében a gróf akarja Hunyadi kezéből kiragad­ni a királyi jövedelmeket, a főkapitánynak aligha okozott gondot a királyi prepo­zíciók visszautasításának elérése. Az elkövetkező másfél év folyamán V László a jelek szerint nem tett újabb kísérletet arra, hogy a magyarországi helyzeten alapjaiban változtasson, bár apró jelek azért utalnak arra, hogy nem törődött bele teljesen a királyi jövedel­mek tőle független igazgatásába.32 Csehországi, majd rövid sziléziai és morva­országi tartózkodása idején Podjebrád György „gondoskodását” élvezte,33 1455 tavaszán pedig, miután visszatért Bécsbe, rövidesen ismét Ciliéi Ulrik védő­szárnyai alá húzódott. Nagyon mást nem is tehetett, ezzel viszont a kezdemé­nyezés ismét Ciliéi kezébe került. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy a gróf, okulván másfél évvel korábbi bukásából, óvakodott attól, hogy a király fölötti befolyásá­val megint túl sok ellenséget szerezzen magának. Ellenkezőleg: megpróbált közvetíteni egyfelől V László és a császár,34 másfelől ugyancsak a király és Hu­nyadi között, és beavatkozása a magyar ügyekbe meg sem közelítette azt a szin­tet, amelyet 1453 januárja és szeptembere között elért.35 Szó sincs persze arról, hogy ebben valamiféle önzetlenség vezette volna, sokkal inkább arról, hogy nem akart egyszerre túl sokat kockáztatni. Mindenesetre annak a magyar tör­ténetírásban meggyökeresedett nézetnek, amely szerint feltett szándéka lett volna Hunyadi magyarországi befolyásának erőszakos felszámolása, sőt a főka­pitány megölése, nincs nyoma a kortárs forrásokban.36 31 Mályusz EMagyar rendi álleim i. m. 147. 32 Erről tanúskodik egyebek mellett az 1455 márciusában a búdén várnagyoknak küldött pa­rancsa. Utóbbiak, egyébként Hunyadi familiárisai, pozsonyi polgárok javait foglalták le harmin­­cadfizetés címén (pro quingentis florenis auri, quos vos de tricesimis nostris habere velletis), holott a király úgy rendelkezett, hogy a harmincadokat csak az udvar költségeire lehet fordítani (proventus huiusmodi tricesimarum nostrarum anni presentis ad nulla aliqua negocia nisi dumtaxat curie nostre reservaverimus), a vámeigyok ellátásáról pedig más forrásból kíván gondoskodni (aliunde enim ad sustentandum vos providere poterimus). Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára, Dip­lomatikai Fényképgyűjtemény (a továbbiakban DF) 240326. 33 A sziléziai utazásra 1. Palacky, F.: Geschichte von Böhmen i. m. 376-379.; Heymann, F. G George of Bohemia i. m. 122-123. 34 Bachmann, A.\ Urkunden und Aktenstücke i. m. 170. (Ciliéi a királyi delegáció vezetője Badenben) 35 Erre abból következtetek, hogy 1455 második felében és 1456 folyamán a királyi oklevelek kancelláriai jegyzetei nem tanúskodnak Ciliéi olyanfajta, szinte korlátlan befolyásáról, amilyen 1453 szeptembere előtt jól kimutatható. Vö. Pálosfalvi Tamás: Vitovec János. Egy zsoldoskarrier a 15. szá­zadi Magyarországon. Századok 135. (2001) 432. és 10. jegyzet. A gróf döntéshozatalban játszott növek­vő szerepét mutató relációs jegyzetek csak 1456 szeptemberétől, vagyis Hunyadi halála után kezdenek ismét gyarapodni (DL 15102.; Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. Bear­beitet von Franz Zimmermann, Carl Werner, Georg Müller, Gustav Gündisch. I-VII. Hermannstadt- Köln-Wien-Bucure§ti 1892-1991. (A továbbiakban: UGDS) V 545.; DF 254661.). Annyiban persze csa­lóka az összehasonlítás, hogy 1455 és 1456 folyamán már nem volt olyan „tülekedés” a királyi oklevele­kért, mint 1453-ban, amikor V László először érkezett Magyarországra. 36 Én legalábbis nem adok hitelt Aeneas Sylvius, Fraknói szerint is (Hunyadiak és a Jagellók kora i. m. 145. o. 3. jegyzet) „sok részlettel kiszínezve” előadott történetének (vö. Eneáse Sylvia

Next

/
Oldalképek
Tartalom