Századok – 2015
2015 / 2. szám - Feld István: A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében. II.
MAGÁNVÁRAK ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETEI A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 335 hogy a tetején egy egysoros palánkfalat alakítottak ki, egyértelműen eddig csak Kelemér-Mohosvár (2. kép) esetében volt megfigyelhető, egyelőre ott is csupán a feltételezhető kapubejárat környékén.9 S bár az utóbbi évek vártopográfiai kutatásai során kiderült, hogy valószínűleg nem lehetséges a mesterséges földművek vonatkozásában egy minden történeti korszakra egyformán alkalmazható terminológia kidolgozása — így a hatalmas méretű, ásatással gyakran még nem vizsgált őskori erősségek, de még az újkori erődök sem írhatók le az általános értelmű „sánc” kifejezés nélkül —, véleményünk szerint a középkori várépítészet eredményes kutatását mindenképp elősegítené egy olyan precíz fogalmi rendszer kialakítása, amelyben elkülöníthető lenne egymástól a csupán földfeltöltés alkotta külső védelmi vonal s a mintegy várfalként is értelmezhető, favázas, földdel töltött széles belső sánc - s nem utolsósorban a kettő közötti árok. Az egyszerű, jelző nélküli „sánc”, de főképpen „sáncvár” megnevezés alkalmazása a korai magánvárak esetében mindenesetre megtévesztő lehet és így véleményünk szerint kerülendő.10 Részben más megítélés alá esik a „földvár” terminus technicus, amelyet ma már a kutatás jóval következetesebben használ a különböző korú elpusztult erődítmények megnevezésére -földvárat ennek megfelelően nem építettek a középkorban.11 Egyre nagyobb számú ásatási megfigyelés bizonyítja ugyanakkor, hogy a 13. századi erősségek várárkon belüli, vagy a domb/hegyperemen kialakított erődítésének elterjedt formája volt a keskeny, egy- vagy (ritkán) kétsoros palánkkerítés alkalmazása, tehát az, hogy egy kiásott alapárokban/gödörben, egymástól meghatározott távolságban cölöpöket helyeztek el — ritkábban cölöpöket vertek bele az erre alkalmas altalajba — majd ezeket, közelebbről csak ritkán ismert módon, a legtöbbször valószínűleg sövényfonással összeerősítették s — s az erre utaló szórványos leletek tanúsága szerint12 — általában agyaggal tapasztották be. E palánkokból csupán az alapárkok illetve cölöplyukak kerül-9 Pusztai Tamás-. A kelemén Mohosvár. Castrum 5. (2007: 1. sz.) 49-51., az alaprajz: uő: A keleméri Mohosvár. Várak, kastélyok, templomok. 2011/6. 5. Nyírkarász-Arpáddomb erőssége régészeti kutatásának eredményei ebből a szempontból — sőt a „sánc” értelmezése szempontjából sem — nem egyértelműek, itt biztosan csak egy tapasztott faszerkezet egykori megléte igazolható: Juan Cabello: A nyírkarászi Árpád-kori vár régészeti kutatása. In: Várak, templomok, ispotályok. Szerk. Neumann Tibor. (Analecta Mediaevalia 2. ) [H. n.] 2004. 12-15. Megfelelő dokumentációs anyag hiányában nem világos ugyanakkor többek között Hahót-Buzádsziget/Sárkánysziget erőssége első periódusú építménye esetében az alján „5-7 m keresztmetszetű”, rétegesen felhordott agyagos földből készített „sánc” mibenléte, s hasonlóképp nem értelmezhető közelebbről Hahót-Alsófakospuszta várának korai „külső földsánca” sem: Vándor László: Archäologische Forschungen in den mittelalterlichen weltlichen und kirchlichen Zentren des Hahót-Buzád Geschlechtes. Anteus 23. (1996) 198-200., 201-204. 10 Példák a félreérthető fogalmazásra: Fügedi Erik: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. (Értekezések a történeti tudományok köréből 82.) Bp. 1977. 57., továbbá már címében is: Engel Pál: Töprengések az Árpád-kori sáncvárak problémájáról. Műemlékvédelem 31. (1987) 9-14., illetve Kubinyi András: Árpád-kori váraink kérdése. In: Várak a 13. században. Castrum Bene 1989. Gyöngyös 1990. 291., 296. Újabban Szörényi Gábor András: Gondolatok a késő Árpád-kori nemesi várak funkciójához és terminológiájához a Sajó-völgyi huszita erősségek előzményei kapcsán. Castrum 13. (2011: 1. sz.) 61-62. Az utóbbi kutató, miközben elutasítja a „sáncvár” megnevezést, magát a „sánc” fogalmát azonban használandónak ítéli. 11 Feld /.: A magánvárak i. m. 370-371. 12 Cabello, J: A nyírkarászi Árpád-kori vár i. m. 14-15.
