Századok – 2015
2015 / 1. szám - KRÓNIKA - Ligeti Dávid: Beszámoló a Megszállástól - megszállásig. Magyarország a nagyhatalmak szorításában 1944-1949. című konferenciáról
KRÓNIKA 259 Haraszti György egyetemi tanár (Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem) A német megszállás hatása és következménye a magyarországi zsidóságra című előadásában a magyarországi Holokauszt emberveszteségeinek számadatait mutatta be, hangsúlyozva, hogy három fő adat áll rendelkezésre. 1) Az 1941. évi népszámlálás adatai alapján a wannsee-i konferencia 742 ezer magyarországi zsidót vett az Endlösung célkeresztjébe, de ez a szám nem tartalmazta a korábban kikeresztelkedettek, mintegy 80-100 ezer fős táborát. 2) A jeruzsálemi Yad Vashem Intézetben, a magyar zsidók 1944-es lélekszámát jóval alacsonyabban, míg az áldozatokét mintegy 250.000 főben határozzák meg. Ennek oka, hogy a jeruzsálemi intézmény a mai országhatárok alapján tartja számon a zsidóság emberveszteségét, míg a nálunk közismert és elfogadott adat, amely a magyarországi vészkorszak áldozatainak számát 600.000 főben adja meg, az 1941. évi országterületre érvényes. 3) Előbbiek tükrében a német megszállás idején mintegy 825-840 ezer fős zsidóságéit az ország területén, azaz a zsidóság létszáma az 1938-1941 közötti országgyarapodásnak köszönhetően megduplázódott. A Soát követően 1945- ben mintegy 250 ezer zsidó maradt az országban, de közülük 60 ezren rövid időn belül kivándoroltak. Botos János egyetemi docens (Országos Rabbiképző-Zsidó Egyetem) A magyarországi zsidóság vagyonvesztése 1944-1947 című előadásában megállapította, hogy az 1944. évi események a honi zsidóság teljes vagyonvesztéséhez vezettek. A német megszállást követően, az április 7-én elrendelt gettósítás megtiltotta, hogy a zsidók pénzt, ékszert, aranyat és más értéktárgyakat vigyenek magukkal. Egy héttel később a magyar kormány elrendelte a zsidóság vagyonának zár alá vételét. A kifosztás folyamatát november 3-án Szálasi rendeleté tetőzte be, amely államosította a zsidó vagyont. A vagyonvesztés 1938-as értéken számítva 5,5 milliárd pengőre tehető, ami meghaladta az akkori éves nemzeti jövedelmet. Botos hosszan foglalkozott az elvett értékek sorsával, amelynek egy részét a németek rabolták el, ugyanakkor a szövetségesek is hadizsákmányként tekintettek rájuk. A külföldre került javak visszaszerzését megkísérelték a háborút követően alakult magyar kormányok, de törekvéseik nagy részben kudarcba fulladtak, és az eredeti tulajdonosok is igen ritkán kapták vissza elvett értékeiket. Az állam 1946-ban deklarálta, hogy nem tart igényt a Soa áldozatainak vagyonára, hanem egy segélyezési alapot hoz belőle létre. A kárpótlásra irányuló jogszabályok azonban nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, mert többnyire nem hajtották őket végre. Kovács Zoltán András igazgató (Alkotmányvédelmi Hivatal) Nyilas-hungarista hatalomátvétel és közigazgatás címmel tartott előadást. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy a németek 1944 márciusában jelentéktelen tényezőnek tartották Szálasit, valamint pártját. Szálasi hatalmi aspirációi ellenére csak utolsó lehetőségként válhatott kormánytényezővé 1944 októberében, annak érdekében, hogy az ország a német szövetségi rendszerben maradjon. Kovács rámutatott arra, hogy a féléves hungarista kormányzás igen közeli rokonságot mutat a lenini hadikommunizmussal, a háború során alkalmazott hatalomgyakorlási
