Századok – 2015

2015 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Honvári János: Germuska Pál: A magyar középgépipar. Hadiipar és haditechnikai termelés Magyarországon 1945 és 1980 között

iparát, védelmi képességét is rá kell hogy építse egy nagyobb gazdasági egységre, vagy szövetségi rendszerre, mert a háborúk sorsát alapvetően eldöntő stratégiai fegyvereket sem megkonstruálni, sem gyártani nem képes és így kritikus helyzetben egyedül nem tudná megvédenie magát.

Germuska Pál korábbi tanulmányaival, a 2010-ben napvilágot látott Vörös arzenál című könyvével, valamint a mostani recenzió tárgyát képező monográfiájával kétségkívül a szocialista magyar hadiipar egyik legjobb ismerőjévé, immár külföldön is jegyzett és elismert kutatójává vált. A szerző mielőtt nekilátott a II. világháború utáni hadiipar történetét bemutató hiánypótló munkájának a megírásához, alapos gazdaságtörténeti stúdiumokat folytatott és e tárgyban figyelemre méltó publikációkat jelentetett meg. Ezek az előtanulmányok tették lehetővé, hogy a hadiiparral kapcsolatos mondanivalóját a 20. századi gazdaság-, politika és társadalomtörténeti keretbe ágyazza be.

A terjedelmes kötet a magyar hadiipar történetét a II. világháború végétől 1980-ig tekinti át. A korszakhatárnak semmilyen szempontból nem tekinthető év kiválasztását a kényszerűség diktálta, ez ugyanis a témára vonatkozó magyar levéltári és archívumi dokumentumok jelenlegi kutathatósági határa. A kötet egyes fejezeteinek azonos a szerkezete. Előbb a katonai stratégiára és a magyar hadsereg fejlesztésére vonatkozó általános alapelvek és célok megfogalmazására kerül sor, majd megismerkedhetünk a hadiipar gyakran változó szervezeti felépítésével, irányítási szisztémájával, végül a hadiüzemek és a civil vállalatok haditermelésének az alakulásával. A monográfiát összefoglaló záija, amelynek a célja a lényegi mozzanatok kiemelése, az összefüggések feltárása, továbbá segítségnyújtás az összefoglalót követő, aprólékos munkával összegyűjtött statisztikai adatok, táblák értelmezéséhez.

Alig akad olyan témába vágó magyar és idegen nyelvű munka, amelyik ne szerepelne a felhasznált irodalom 15 oldalra rúgó jegyzékében. Irigylésre méltó azoknak a levéltári fondoknak a listája, amelyeket Germuska munkája során alaposan faggatott. A II. világháború utáni magyar történelem egyik legfontosabb forrása az MKR az MDP és az MSZMP központi szerveinek, vezető személyiségeinek, apparátusának, osztályainak az iratanyaga. Megkerülhetetlen volt a minisztertanácsi ülések jegyzőkönyveinek, a témába vágó napirendekhez készített jelentéseknek, a hadiipart felügyelő miniszterelnök-helyettesek, ipari miniszterek iratanyagának a tanulmányozása. A Szovjetunió kitüntetett szerepe folytán kézbe kellett venni a Külügyminisztérium erre vonatkozó dokumentumait. A Területrendezési Intézet a hadiüzemek telephelyeinek a kijelölését végezte, a Pénzügyminisztérium a fejlesztés forrásait biztosította, ezeknek az intézményeknek az iratai ebből a szempontból érdekelték a szerzőt. A téma talán legfontosabb aktáit, a Honvédelmi Bizottság anyagát a Hadtörténelmi Levéltár őrzi. A feldolgozott források jelentős része csak az utóbbi évtizedekben vált — részben még ma sem teljes körben — kutathatóvá. A szerző munkája során felhasznált statisztikai kiadványokat, visszaemlékezéseket, szűk körben terjesztett kéziratos tanulmányokat, korábban titkos folyóiratokban megjelent elemzéseket, hadiipari termeléssel foglalkozó üzem- és vállalattörténeti munkákat.

Addig, amíg a magyar honvédség vezetése régi tisztek, illetve — legalábbis részben — nem a kommunista párttal szimpatizáló katonai vezetők irányítása alatt állt, az MKI1 majd utódja, az MDP kifejezetten ellenezte a katonai kiadások növelését. 1948 őszétől azonban — miután a honvédelmi tárcát Farkas Mihály vette át a parasztpárti Veres Pétertől és gyakorlatilag teljesen kirostálták a régi katonatiszteket — a fegyverkezési kiadások meredeken emelkedni kezdtek. A hadseregfejlesztést és a hadi anyagok gyártását egyre inkább a Szovjetunió vezette „béketábor” érdekeinek és a néhány éven belül várt III. világháború sikeres megvívásának rendelték alá. A Szovjetunió és Magyarország között az első hadiipari együttműködési megállapodás megkötésére 1948-ban került sor, amelyet számos további követett. A magyar hadsereget szovjet mintájú fegyverekkel szerelték fel, és a magyar hadiipar is szovjet licencek, rajzok és gyártási utasítások alapján kezdett el fegyvereket gyártani.

A kommunista hatalom átvétele után a hadiipari termékek gyártása és külkereskedelme terén is a Szovjetunió vált Magyarország első számú partnerévé, amely — nagyhatalmi pozíciójának a fenntartása érdekében — egyoldalú áldozatokat is hajlandó volt vállalni a szatellit országok katonai potenciáljának az erősítése és hadiiparának a fejlesztése érdekében. Magyarország 1966. december 31-ig kereken 800 millió új rubel összegű hitelt vett igénybe a Szovjetuniótól. Ebből közel 500 millió esett az eufemisztikusan spec. I-nek és spec. Il-nek nevezett kölcsönökre, amelyek szovjet fegyverek és hadianyagok vásárlását, illetve a magyarországi uránkészlet felkutatását, kitermelését, majd eleinte a nyers, később a dúsított urán Szovjetunióba történő szállítását célozták, miközben egyéb feladatokra az ország alig valamivel több mint 300 millió új rubel szovjet hi-TÖRTÉNETI IRODALOM 1575