Századok – 2015

2015 / 6. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Varga Sándor: Popély Gyula: Felvidék, 1918-1928. Az első évtized csehszlovák uralom alatt

tében a szerző ezeket írta: „A volt északi magyar területek Slovensko (Szlovákia) és Podkarpatská Rus (Kárpátaljai Oroszország) néven integrálódtak be az új államba. (...) „Podkarpatská Rus”-t azonban csak elvétve mondták és írták magyar szövegkörnyezetben „Podkarpatszká Rusz”-nak, „Kárpátaljai Oroszországénak pedig, szinte soha. A tartomány leginkább használatos magyar neve egyszerűen csak Kárpátalja volt, de gyakran használták még a Ruténföld vagy Ruszinszkó megnevezést is.” (Popély Gyula: u.o.)

Ennyi magyarázat után fogadjuk tehát el a „Felvidék” fogalom mára kialakult földrajzi-történelmi jelentését, amely minden politikai hátsó szándék nélkül, azt a földrajzi térséget jelöli, amely egykor a történelmi Magyarország szerves része volt, ma pedig a Szlovák Köztársaság területét képezi. Meg kell azonban jegyezni, hogy a politikai-társadalmi közbeszédben, főleg Szlovákiában, a Felvidék fogalmát napjainkban már gyakran csak a dél-szlovákiai magyarok által lakott területekre vonatkoztatják.

Bevezetőjében a szerző röviden így foglalja össze munkájának fő célkitűzését: „átfogó képet nyújtani a csehszlovák fennhatóság alá került magyar nemzetrész első tíz esztendejéről, az államhatalmi önkény különféle formáiról és megnyilvánulásairól, a kisebbségi élet buktatóiról, a helytállásokról és megalkuvásokról, a reményekről és reménytelenségekről, a várakozásokról és lemondásokról.” Ezen általánosnak mondható szavak mögött, azonban igen konkrét, valamennyi állítást forrásokkal és szakirodalmi idézetekkel alátámasztott megfogalmazások húzódnak meg. Sőt, elmondható, hogy a kötet főszövegét több mint ötven százalékban olyan forrásidézetek teszik ki, amelyek az egyes eseményeket vagy folyamatokat, konkrét tényekkel támasztják alá. Ennek ellenére a kötet jól olvasható, mivel az adott témához szorosan kapcsolódó, kiválasztott idézetek, és a szerző saját szövegei tökéletes összhangot alkotnak.

Popély Gyula munkájának fő pillérét a csehszlovákiai magyar politikai élet eseményeinek részletes elemzése alkotja, Csehszlovákia megalakulását követő első tíz évben, tehát 1928-ig, amely a cseh és szlovák történetírásban is egy elfogadott periodizációs elválasztó mezsgye. Elsősorban a két legjelentősebb magyar párt az Országos Keresztényszocialista Párt, valamint az Országos Magyar Kisgazda-, Földműves- és Kisiparos Párt, amely 1925 októberétől Magyar Nemzeti Párttá alakult át, tevékenységét elemzi részletesen. Ezek mellett természetesen különös figyelemmel kíséri, a berendezkedő új államban az egész, kisebbségbe szorult felvidéki magyar lakosság helyzetét és elszenvedett sérelmeit. Foglalkozik a népesség számának alakulásával a megszállt területeken, különös tekintettel a népszámlálások adataira. Egy-egy alfejezet erejéig a kisebbségi kérdés nemzetközi vonatkozásait is elemzés alá veszi, kezdve a párizsi békeszerződés kisebbségvédelmi koncepciójával, folytatva a Népszövetség kisebbségeket érintő tevékenységével, valamint az angol lord Rothermere 1927-ben elindított revíziós akciójával.

Egy nemzeti kisebbség létét és jogait alapvetően meghatározó tények egyike, az adott kisebbség létszámának alakulása. Ennek tudatában Popély Gyula munkájában több helyen is foglalkozik a csehszlovákiai magyar lakosság lélekszámát befolyásoló eseményekkel és állami intézkedésekkel, amelyeket találóan csak „nagy számháború”-nak nevez. „Szlovákiában már az első rendes csehszlovák népszámlálás előtt másfél évvel sor került, — 1919. augusztus 20.-iki eszmei időponttal, — egy hevenyészve megszervezett és lebonyolított népösszeírásra, amely csakis a lakosság nemzetiségi megoszlását volt hivatott feltérképezni.” (169. o.) Ennek „nyíltan bevallott szándéka” a szerző által idézett cseh statisztikus szerint az volt, „hogy a rövidesen összeülő békekonferencián a csehszlovák delegációnak már úgymond kedvezőbb nemzetiségi statisztikai adatok álljanak rendelkezésére az igényelt észak-magyarországi területek népességének etnikai összetételéről.” (u. o.) Az összeírás lebonyolítását, mint a szerző forrásokat idézve rámutat, rendkívül aggályos körülmények jellemezték, amelynek eredményeképpen, az előző 1910-es népszámláláshoz viszonyítva, Szlovákiában több mint 206 ezerrel csökkent a magyarság hivatalosan kimutatott lélekszáma. Ez a szám valószínűleg még kedvezőtlenebbül alakult volna, ha figyelembe vették volna a magyarság 1910 és 1919 közötti szaporulatát is. A szlovák szempontból kedvezően alakult népösszeírás számainak láttán, Vavro Srobár a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium vezetője mégis elégedetlenségének adott hangot egy 1919. november 15-iki kassai beszédében, megjegyezvén, „hogy a szlovák többségű területeken is még mindig 126 441 magyart írtak össze a számlálóbiztosok. A miniszter bizakodva jegyezte meg, hogy ezek a szórványmagyarok idővel minden bizonnyal beolvadnak a szlovák többségbe, és így leírhatók lesznek a csehszlovákiai magyar kisebbség összlétszámából.” (170. o.)

Ugyancsak, enyhén szólva, aggályos körülmények és feltételek között került sor az első hivatalos csehszlovák népszámlálásra, amelynek eszmei időpontja 1921. február 15-ike volt. Popély

TÖRTÉNETI IRODALOM 1563