Századok – 2015
2015 / 6. szám - FIGYELŐ - Karády Viktor: Társadalompolitika és zsidó vagyon a Horthy-korszakban a soá-ig: Ungváry Krisztián könyve kapcsán
1520 KARÁDY VIKTOR példát nyújtott a kaszáskeresztes Böszörményi (321. o.), Omelka Ferenc (319. o.), a Rajk testvérek (324. o.), az előbb imrédista, később sztálinista majd kádárista miniszterhelyettes tervgazdász Csikós-Nagy (328. o.), nyilas-marxista Málnási Ödön, aki ebbeli nézeteit még az emigrációban is terjesztette (329. o.). Ennek megfelelően érdemes lenne tovább követni Ungváry tézisét, mely szerint „a nyilas párt 1940-től tartó folyamatos válsága” abból fakadt, hogy „a magyarországi szélsőjobboldal politikájában együtt élt a proletár tőkeellenesség és a teljes állami irányítástól idegenkedő szalonfasizmus” (uo.). Végül fontosnak tartom sok egyéb politikatörténeti részmegállapítás mellett azt, hogy Ungváry szembeállítja egymással az 1939-es választásokon sikeres nyilas vezetőréteget „az 1944. október 15. után megjelenő pártszolgálatos söpredékkel” (312. o.). Saját empirikus kutatásai szerint „Az 1939-es nyilas értelmiségiek jelentős része 1944-ben már nem szimpatizált a nyilas mozgalommal. 49 szélsőjobboldali képviselőből 1944 októbere után csak kettő vállalt részt a fegyveres terrorban, ezzel szemben heten az antifasiszta ellenállásban tevékenykedtek” (321-322 o.). A könyv szövegének megfogalmazása nem irodalmi igényű ugyan, de korrekt s mindig szabatos. Az íráshibák ritkasága gondos szöveggondozói munkára vall. A nyomtatásról már ez nem állítható. Például a baloldali oldalakon sokszor hiányzik a lapszám s a jegyzetekben előfordulnak illogikus számozási hibák is (így a 215-ként megjelenített jegyzet a 369. oldalon valójában a 25.). Mindent összegezve Ungváry Krisztián könyvét a honi történelem e minden bizonnyal legtragikusabb kimenetelű korszakára nézve egyes fogyatékosságai ellenére alapműnek tartom. Ez a nagy horderejű, sok szempontból eredeti és rendkívüli volumenű kutatási anyagot mozgósító munka, még ha további vitákat is gerjeszt a történész szakmában, mindenképp csak elősegítheti annak a kornak jobb megismerését, mely a ma még élő idősebb nemzedékek történelmi tudatát és a közhatalmak ezzel kapcsolatos emlékezetpolitikáját is döntő módon meghatározza.
