Századok – 2015
2015 / 6. szám - TANULMÁNYOK - Palasik Mária: A budapesti kitelepítések politikai háttere és levezénylése, 1951-1953: "Lehetetlen, hogy a város legdöntőbb részében ezrével lakjanak a régi rendszer elszánt hívei ..."
1372 PALASIK MARIA nak kell benyújtani, a bárhova más címre érkező kérelmeket pedig azonnal továbbítani kell a mentesítésről döntő bizottsághoz.33 Házi Árpád belügyminisztert bízták meg, hogy időben értesítse a feladataikról minden megye érintett végrehajtó bizottságának elnökét, megyei rendőrkapitányát, és párttitkárát, Péter Gáborra pedig az ÁVH megyei vezetői tartoztak. Ekkor határoztak arról is, hogy a kitelepítettekkel majd a helyi rendőrségnek kell közölni: lakhelyük kényszerlakhely, amelyet csak hatósági engedéllyel hagyhatnak el. A kitelepítettek lakásainak sorsáról is előre rendelkeztek már ezen a május 5-ei megbeszélésen, annak ellenére, hogy az MDP KV Titkársága majd csak a május 30-i ülésén határozott a kitelepítés során felszabaduló lakások elosztásának mikéntjéről. Május 5-én a következő döntés született: a lakások 30-30 százalékát honvédtisztek és pártfunkcionáriusok, míg 40 százalékát ipari munkások kapják — azzal a kitétellel, hogy az első kitelepített csoport lakásainak kétharmadát nagycsaládos munkásoknak kell kiutalni —, és a kiutalásokat a fenti irányelvek figyelembe vételével Pongrácz Kálmánnal,34 a városi tanács elnökével kell egyeztetni. A dokumentumokban nincs nyoma annak, hogyan döntöttek a kitelepítések jogszabályi hátteréről, az azonban biztos, hogy mellőzték a kitelepítés jogi alapjainak kidolgozását. Az a végrehajtás során született iratokból egyértelművé válik, hogy két, még mindig hatályos 1939-es jogszabályt tettek meg a kitelepítés hivatkozási alapjául, a 8130/1939. ME és a 760/1939. BM számú rendeletet.35 A két rendelet meghozatalára az 1939: II., az ún. honvédelmi törvénycikk 150. paragrafusa hatalmazta fel a miniszterelnököt és a belügyminisztert. A 8130/1939. ME számú rendelet lehetővé tette mindazok kitiltását, rendőrhatósági felügyelet vagy rendőrhatósági őrizet alá helyezését, akiknek bizonyos községben vagy az ország bizonyos részeiben történő tartózkodását aggályosnak vagy gazdasági okból károsnak minősítették a közbiztonság és a közrend vagy más állami érdek szempontjából. A 760/1939. számú rendelet pedig a belügyminiszter hatáskörébe utalta mindennek részletes szabályozását. Ez azt jelentette, hogy például a rendőrhatósági felügyelet alatt állók, vagyis a kitelepítettek nem hagyhatták el lakhelyüket, és rendszeres jelentkezésre kötelezték őket a rendőrségnél, nem használhattak távbeszélőt, és postai küldeményeiket is ellenőrizte a hatóság. Az 1939. évi jogszabályokra történt hivatkozás még a párttagokban is megütközést keltett. Erről tanúskodik Mező Imrének, az MDP budapesti titkárának egy 1951. június 13-i hozzászólása: „... meg vannak egyes elvtársak is lepve, hogy 1939-es törvényre hivatkozunk. Van egy törvény, mely szerint ki kell tiltani a nem kívánatos elemeket Budapest területéről, természetesen ezt 33 MNL OL M-KS 276. f. 65/83. ő. e. 4. Jegyzőkönyv, 1951. május 5. 34 Pongrácz Kálmán (1898-1980) volt a főváros 1945 utáni utolsó polgármestere és első tanácselnöke. Lásd Palasik Mária: Pongrácz Kálmán, 1949-1950. In: A főváros élén. Budapest főpolgármesterei és polgármesterei, 1873-1950. Szerk. Feitl István. Napvilág Kiadó, Bp. 2008. 265-269. 35 Mindkét rendeletet a Budapesti Közlöny 1939. szeptember 2-i számában hirdették ki. A rendeletek háború utáni alkalmazásáról lásd Palasik Mária: Bizalmas belügyminiszteri rendelet az internálások ügyében (1945). Társadalmi Szemle, 1997/7. 87-94.
