Századok – 2015
2015 / 5. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Bóna László: Šutaj, Štefan: Madarská menšina na slovensku v 20. storočí
1308 TÖRTÉNETI IRODALOM bemutatja. A baloldali fordulat után a magyar istentiszteletet tartó egyházközösségeket is különösen nagy számban sújtották a vagyon ellen elkövetett állami bűntettek. Amelyik közösség megtehette, át is váltott a szlovák liturgikus nyelvre. Bár a reszlovakizációval külön alfejezetben nem foglalkozik, mégis egyértelművé teszi annak szándékait, céljait, anélkül, hogy a Monarchia idejében történt magyarosításról - ahogyan a reszlovakizáció hivatalos propagandája, vagy egyéb szlovák művek hirdették - egy szót is szólna. Sokkal inkább összekapcsolja a deportációkkal, a lakosságcserével és az egyoldalú kitelepítésekre való kísérlettekkel, hiszen a reszlovakizáltak azért választották nemzetiségük feladását, és sokszor családnevük névalakjának elszlovákosítását, hogy elkerüljék a repressziókat. A nyugdíjakat, szociális juttatásokat és állampolgárságot vesztett magyarság tömegesen kérvényezte a „visszaszlovákosítását”, mellyel nem csak az anyagi juttatásokat kaphatta vissza, hanem szlovákként elkerülhette a deportációt, a kitelepítést és a meghurcoltatásokat is. (452 089 szlovákiai magyar nemzetiségű adta be a kérvényt.) A szlovák történész kiemeli azt is, hogy a magyar intelligencia, és a nagyobb földbirtokkal rendelkező magyarok reszlovakizációs kérvényét legtöbbször elutasították. Egy kisebbség az utóbbi társadalmi rétegek nélkül sebezhetőbb, könnyebben asszimilálódik. Kitelepítésüket ingatlan vagyonuk Szlovákiában tartása is indokolta, hogy birtokaikra észak Szlovákiából vagy Magyarországról áttelepített szlovákokat telepíthessenek. Vitathatatlan, hogy a későbbi bolsevik kollektivizáció éppen dél Szlovákiában zajlott le a leggyorsabban. A marxista internacionalizmus, a nemzeti hovatartozás irrelevanciája csupán felszínesen érvényes, hiszen a baloldali hatalomátvétel utáni hónapokban is folytatódott a kisebbségekkel szembeni brutális bánásmód. Sőt, a „Dél-akció”-val újabb, a kommunista hatalomra nézve veszélyesnek ítélt magyarokat terveztek deportálni. (Még a kommunista hatalomátvétel, 1949 februárja után is több különböző határozat, terv és lista születik a magyar lakosságról. 1950- re 1450 főre redukálódik a terv.) Az 1960-ban végrehajtott közigazgatási reform, mely során megalakították a nagyjárásokat, szintén magyarellenes céllal történt. 1968-ban Csehszlovákia progresszív politikai és gazdasági reformjai miatt is szembekerült a Szovjetunióval és csatlósaival. Mielőtt a normalizációként ismert folyamat konzerválta volna a régi viszonyokat, a szabadabb légkör újra teret nyitott a lehetőségnek, köztük az eddig lappangó nacionalizmusnak is. A pozsonyi szlovák diákok déli menetelése, a Matica Slovenská támadásai kusza alapokon, kiszelektált adatokból indultak ki, bár azt megjegyzi, hogy a magyar kisebbség igényei aránylag magasak voltak. Mégis, a Varsói Szerződés csapatainak intervencióját kisebbségi területeken, éppen a bevonuló magyar katonákkal szemben, szégyenként értelmezte a magyar lakosság. Ennek okait nem keresi a szerző, de igen valószínű, hogy többek között a lakosság emlékezett az alig két évtizeddel azelőtti karhatalmi intézkedésekre, a fiatalabb generáció pedig pozitívan élte át a prágai tavasz eseményeit. A bársonyos forradalmat követően megdöbbentően magasra hágtak a nacionalizmus hullámai. A két kormányciklusig kormányban ülő magyar képviselet sem hozta közelebb a második világháborút követő repressziók tisztázását, írja, és helyesen nem azonosítja azokat csupán a Beneši dekrétumokkal. A Beneši dekrétumok nem ölelik fel a reszlovakizációt, a lakosságcserét, a Dél-akciót stb. Egyébként hangsúlyozza, hogy ezek a dekrétumok az élet egyéb részeit is érintették, és a törvények eltörlése a problémát nem oldaná meg, csupán további komplikációkhoz vezetne. (Csehországban és Szlovákiában másképp érvényesültek a törvények, ugyanis nem mind volt összhangban a Szlovák Nemzeti Tanács rendelkezéseivel.) Ez érthetetlenül hat az olvasóra, mégis az egyes passzusok eltörlésének hatalmas szimbolikus értéke lenne. A szerző eddigi tisztánlátása ellenére ezt a lehetőséget nem vázolja fel. Jogosnak tekinthető a szlovák társadalom abbéli aggodalma is, mely szerint egy esetleges európai dezintegráció esetén 600 ezer (!) magyar állampolgár az ország déli részén nem jelentene optimális körülményt a szlovák államiságra nézve. A 600 ezres szám azonban, mint a jelenlegi szlovákiai kettős állampolgársági kérvények becsült számát illeti, több, mint túlzó. A szlovákiai magyarság számarányának alakulásával és asszimilációjával is részletesen foglalkozik Szerinte a magyar kisebbség fogyásának oka a magasabb halálozási arány, az alacsonyabb népszaporulat, a vegyes házasságok, a kedvezőtlen migrációs tendenciák és a természetes asszimiláció. Nem felejti megemlíteni a politikai és gazdasági előnyben részesítés princípiumát a többség javára, és azt a bilingvális réteget, melyet a 20. századi határváltozások megtanítottak az éppen előnyben lévő többséghez húzni. Véleménye szerint a romák sem befolyásolják másképp a magyarok, mint a szlovákok számát, sőt a korfák és egyéb adatok segítségével a történész rámutat arra, hogy csupán az asszimiláció lehet a magyarázata a magyarság ilyen arányú csökkenésének. Ezzel kapcsolatban statisztikai asszimilációról beszél.
