Századok – 2015
2015 / 5. szám - Tóth Árpád: Nemesség, polgárság és honorácior értelmiség határán: városi tisztségviselők a késő rendi társadalom korszakában
VÁROSI TISZTVISELŐK A KÉSŐ RENDI TÁRSADALOM KORSZAKÁBAN 1107 tisztséget töltött be halála idején, ő ugyanis csak hatvan évesen lett tanácsnok, miután előtte évtizedekig írnokként, jegyzőkönyvvezetőként, majd actuariusként szolgált a városi irodán. A státusz átörökítésének kísérlete is hiányzik a már említett Stephan Schütz esetében, akinek két fia is ügyvédnek tanult, ám a nagyobbik, az ügyvédvizsgát 1820-ban letett Franz Joseph (1794-1851) neve még a tanácsnokjelöltek sem bukkan fel. Feltűnik viszont egy új karriertípus: a polgári családból származó, jogot nem végző, ám sokáig iskolázott és a városi hivatalban hosszú időt eltöltött tisztviselők csoportja. Egy, a Német Birodalomból bevándorló fogadós családjában született Christoph Pauer (1789-1838) három irodai tisztség után lett harminckét évesen tagja a városi tanácsnak, a szintén másodgenerációs pozsonyi Jonas Michael Kettner (1769-1859) pedig a városi számvevő helyettese volt, amikor harminchét évesen tanácsnoknak választották. A városi vezetés legfelső szintjéig el nem jutott személyek esetében is általánossá válik, hogy helyi polgári családok fiai alkotják a városi iroda napidíjasainak, járulnokainak és írnokainak zömét, akik esetében az igazgatási tapasztalat képezhette az előmenetel fő mozgatórugóját. Példaként említhetjük Karl Andreas Drechslert (másként: Dressier, szül. 1795), aki egy Pozsonyban legalább a 17. század vége óta élő polgári nemzetség leszármazottja, és szappanfőző mesterséget űző apjának a fiatalabb fia. A családi üzemet bátyja, Johann Daniel (majd annak fia, Christian Daniel) vitte tovább, Kari viszont a líceumi syntaxista osztály és a pozsonyi királyi jogakadémián folytatott tanulmányok után a hivatali ranglétra fokozatait végigjárva az írnoki tisztségig jut el. Az alacsonyabb rangú városi hivatalnokok körében a magasabb szintű iskolai műveltség terjedése egyébként többé-kevésbé megfelelt az oktatáspolitika a Ratio Educationis ban lefektetett céljainak, amely az egyes képzési szintek különféle társadalmi helyzetekhez (foglalkozásokhoz) rendelkezésekor a kisgimnáziumok elvégzéséhez rendelte (ajánlás szintjén) — többek között — a szabad királyi városok vezetésének alsóbb tisztségeit.45 Patriciátus városi elit, tisztviselő dinasztiák vagy rokoni hálózatok? A fenti példák azt mutatják, hogy a városi hivatalviselés jelentős átalakuláson megy keresztül a rendi társadalom felbomlásának évtizedeiben, legalábbis a Magyar Királyság egyik legurbanizáltabb, legpolgáriasabb városában. Ennek fényében érdemes közelebbről megvizsgálni, hogy mennyiben gondolandó újra az a kép, amit a szakirodalom a rendileg elkülönülő, nepotista alapon szerveződő városi vezetésről korábban megrajzolt. Elsőként érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy még a legutóbbi időkben is a szabad királyi városok elitjére használt „patrícius” kifejezés legfeljebb nagyon széles értelemben alkalmazható.46 A patrícius terminus az itteni összefüg-45 Ratio Educationis. Az 1777-i és 1806-i kiadás magyar nyelvű fordítása. Ford. Mészáros István. Bp. 1981. 20. A királyi (katolikus) iskolarendszer alkalmazott osztálynevek ugyan eltérnek az evangélikus oktatási intézmények gyakorlatától, de durva közelítéssel a syntaxista osztály megfeleltethető a kisgimnázium (három, a második Ratiótól kezdve pedig négy) osztályának. 46 Például Pálmány Béla megjegyzése: „Első pillantásra meglepően nagy köztük [a városi követek - T. Á.] a köznemes rendűek száma és aránya [...], ami azzal magyarázható, hogy a városi patrici-
