Századok – 2015
2015 / 5. szám - Dobszay Tamás: "A falu jegyzője" Az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek kérdése a rendiség utolsó évtizedeiben
1064 DOBSZAY TAMAS Am ezen a diétán egy újabb problémakör is lényeges részét képezte a vitáknak. A jegyzők személye feletti befolyásra igényt formáló szereplők közé egy további tényező is bejelentkezett: a katolikus egyház. Az első látásra nehezen indokolható igény és a belőle keletkező vita egyben egy másik fontos problémára, a jegyzők rekrutációjára és egykorú munkafeltételeikre is rálátást enged. E kérdés mellékesen felmerült korábban, már az előző diétán is, de csak most vált önálló vitatárggyá. A borsodi Palóczy László a körjegyzőségek létesítése melletti érvként már 1833-ban jelezte, hogy mivel a legtöbb helyen a kántor, a tanító és a jegyző ugyanaz a személy, „lehetetlen, hogy egyik vagy másik feladatában hiányt ne ejtsen”. Mivel azonban három fizetésből is alig lehet megélni, e szolgálatok elválasztására nincs mód.27 Bács megye ugyanezt a földesúri hatalom erősítése melletti érvnek tekintette: ahol az úrbéres illetménnyel rendelkező oskolamester a jegyző, ott személyét egyenesen az illetményt adó uraság válassza ki. Hont megye ennél enyhébb formában, csak megerősítési jogot adna az uraságnak, méghozzá a plébánosok ellenében.28 Az összekapcsolt alkalmazotti állások ténye más megvilágításba helyezi az alsófokú igazgatás személyi feltételeinek javulására utaló adatokat. Mint már jeleztük, a Tolna megyei jegyzőellátottságot megállapító Hajdú Lajos is említette, hogy mindegyikőjük alkalmassága kérdésbe vonható. Ugyancsak ő idézte az egyik kerületi főispáni jelentést, amely szerint egyes falvakban csak úgy lehetett a jegyzőséget betölteni, hogy a papságot szorították rá erre a feladatra. Hasonlóra gyanakodhatunk Pest megyében, ahol az úrbéri kérdőpontokra adott Wellmann Imre által közölt válaszok minden egyes helységben közük a közreműködő jegyző nevét.29 Ám az igazgatás évtizedekkel későbbi viszonyainak ismeretében kétséges, hogy ezek állandó jegyzőnek tekinthetők-e, sőt valószínű, hogy valójában a kor gyakorlata szerint inkább csak az adott eljárásban épp közreműködő írni tudó személyt jelölték ezzel a szóval. Felvetődik tehát, hogy vajon kikből is állt a jegyzői állomány. Bizonyos, hogy ritka, s főként falvakban elenyésző a jogvégzett jegyzők száma. Tóth István György 17-18. századi adatai kínálkoznak párhuzamként, amit megerősít a reformkori vitákból kibontakozó kép is. Az ő vizsgálatai szerint a jegyzőt gyakran nem is nótáriusnak, hanem ludimagisternek hívják. Am az iskolamester félfogadásakor sem az írni-olvasni tudás számít, hanem az énektudás, ugyanis igen sok helyen a kántor, tehát az egyház liturgikus célú alkalmazottja látta el a tanító feladatait is.30 így az egyház is megjelenik a jegyző személyét, munkakörülményeit meghatározó tényezők között. A gyakorlat létét igazolják pl. az 1791 utáni Regnikoláris Deputáció javaslatai, amelyek az iskolamester kinevezését a plébánossal és a községgel való konzultáció feltétele mellett tették volna az uraság jogává.31 27 Ogy. Jkv. 1832-36. IV 212. 28 Ogy. Jkv. 1832-36. IV 210-211. 29 Wellmann Imre : A parasztnép sorsa Pest megyében kétszáz évvel ezelőtt tulajdon vallomásai tükrében. Bp. 1967. (Mezőgazdasági tanulmányok 3.) 30 Tóth István György: Mivelhogy magad írást nem tudsz. Az írás térhódítása a művelődésben a kora újkori Magyarországon. Bp. 1996. 23., 36., 57. 31 Operata excelsae deputationis in objecto urbarii per articulum 67. anni 1791. ordinatae. Pozsony 1826. Art. VI. 9.§.