Századok – 2015
2015 / 1. szám - A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZT HETVEN ÉV TÁVLATÁBÓL - Ungváry Krisztián: Mesterterv? A deportálások döntési mechanizmusa
4 UNGVÁRY KRISZTIÁN már említettük, a náci Németország érdekszférájába tartozó területeken rendkívül eltérően oldották (vagy nem oldották) meg a zsidókérdést. Ezt már a túlélők száma is pontosan mutatja. A megoldási verziók a helyszíni tömeges agyonlövéstől a teljes megsemmisítő táborba deportáláson át a különböző kivételeken keresztül egészen odáig terjedtek, hogy még a sárga csillagot sem vezetik be kötelező jelleggel mindenki részére. Szlovákiában, Romániában vagy Franciaországban például a sárga csillagot általában nem viselték azok, akik az adott ország állampolgárai voltak és kimaradtak az első deportálási hullámból. Franciaországban ez az összes zsidó kétharmadát, Romániában Dél-Erdélyben és a Regátban mindenkit, Szlovákiában a zsidóság egynegyedét jelentette.12 Ez volt az a helyzet, amivel a német politika együtt tudott élni. És ez bizonyítja, hogy Magyarországgal szemben sem támasztottak ebben a kérdésben konkrét elvárásokat. Pragmatikusan jártak el, mert csupán általánosságokat fogalmaztak meg, amelynek értelmezése az aktuális politikai helyzet függvénye volt. Jaross Andor, a Sztójay-kormány belügyminisztere az ellene indított perben menthette volna magát azzal, hogy arra hivatkozik, a németek követelték a magyar kormánytól a zsidók deportálását. Ehhez képest viszont csak azt állította, hogy egy márciusi minisztertanácson tárgyalták az ügyet. Mégpedig oly módon, hogy „tulajdonképpen meddig a határvonalig oldassék meg ez a probléma, és akkor emelte ki, ha jól emlékszem a miniszterelnök, azt a szempontot, hogy a németek általában véve olyan rendezést óhajtanak, és erre az esetre helyezték kilátásba (...) az SS hadosztályok visszavonását, ha a zsidóságot szeparáljuk a többi lakosságtól és oly jogszabályokat alkotunk, amelyek révén a zsidóság ráhatása a lakosság többi rétegére a minimumra csökkentetik le.”13 Később próbált ugyan azzal védekezni, hogy a németek „igényei” köztudomásúak voltak és ezért „az egyes személyeken végtelenül kevés múlt”, illetve nem cáfolta, amikor a bíróság úgy foglalta össze véleményét, hogy „német nyomásra” történt minden zsidóellenes intézkedés,14 de a sárga csillag bevezetésének kérdésén túl egyetlen konkrétumot sem tudott megemlíteni, amikor őt vagy a kormányt zsidóügyben kivédhetetlen német kényszer érte volna. Ezzel pedig gyakorlatilag nem tett mást, mint elismerte, hogy a konkrét ügyekben a magyar kormányzat volt az, amely eldöntötte, hogy mi történjen. Figyelemre méltó, hogy Sztójay az ellene indított perben még azt is megjegyezte, hogy közte és német illetékesek között „a deportálásokról nem volt szó (...) A deportálást velem szemben mint követelést egyáltalán sohasem említették”.15 Ez a kijelentés több szempontból is rendkívül fontos. Egyrészt azért, mert bizonyítja, hogy a „zsidókérdés megoldása” alatt ekkor még nem feltétlenül a deportálást értették, hiszen előbbi követelést a per során Sztójay sem tagadta. Másrészt Sztójay ezzel leginkább magára tett súlyosan terhelő vallomást. Kínos helyzetbe került volna, ha a bíróság mélyebben boncolgatta volna a 12 Lásd Karsai László: Holokauszt. Bp., 2001. 118-208. 13 Jaross Andor kihallgatása, 1945. december 20., Az Endre-Baky-Jaross per, 136. 14 Jaross Andor vallomása 1945. december 20. Az Endre-Baky-Jaross per, 154. 16 Sztójay Döme vallomása, 1946. március 5. Karsai-Molnár. A magyar Quisling-kormány i. m. , 214.
