Századok – 2015

2015 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Vörös Boldizsár: Baráth Magdolna: A Kreml árnyékában. Tanulmányok Magyarország és a Szovjetunió kapcsolatainak történetéhez, (1944-1990)

Az Előszó után 11 tanulmány következik, amelyek kronologikus sorrendben tárgyalják a kétoldalú kapcsolatok egy-egy korszakát, illetve valamelyik elemét. Az első még a II. világháború alatt elkezdődött, Magyarország háború utáni sorsára vonatkozó szovjet külügyi tervező-elemző munkát mutatja be, a következő az 1920-1956 közötti magyarországi Szovjetunió-képpel foglalkozik. A harmadik tanulmány a Moszkva és Budapest között 1943-1947-ben működő információs csatornákról szól: ezek önálló írásban tárgyalását indokolttá teszi sokféleségük is, amint arra a szerző rámutat: „Az SzK(b)P vezetése a magyar ügyekről nemcsak »pártvonalon« szerzett információkat, hanem a hadsereg politikai osztályától és a Szövetséges Ellenőrző Bizottságtól is, de a szovjet követségtől érkező fontosabb információk is eljutottak a pártvezetéshez. A későbbiekben a Magyarországra érkező, elsősorban az állambiztonsági szerveknél tevékenykedő szovjet tanácsadók is rendszeresen szolgáltattak információkat Moszkva számára, de a szovjetek Szűcs Ernő személyében saját emberrel is rendelkeztek az Államvédelmi Hatóságnál.” (87.) A következő munka szovjet tanácsadók és szakértők 1945-1990 közötti magyarországi tevékenységét tárgyalja, ennek kapcsán ismertetve azt is, hogy itt tartózkodásuk milyen költségeket jelentett a magyar állam számára. Az ez után olvasható írás az első Nagy Imre-kormány idején működő szovjet „kézi vezérlés”-t mutatja be, a következő pedig a magyar-szovjet kapcsolatokat a Szovjetunió Kommunista Pártja XX. kongresszusától az 1956-os magyar forradalom kitöréséig. A kronológiai sorrendnek megfelelően, az ez után olvasható írás a szovjet kommunista párt megbízottjainak az 1956-os második szovjet beavatkozást követően kifejtett magyarországi tevékenységét ismerteti, figyelemre méltóan tárgyalva Kádár János döntéseinek motivációit is (192.). Majd a Szovjetunió 1956 utáni magyarországi népszerűsítésének módszereivel és eszközeivel foglalkozó tanulmányból az olvasó nem csupán annak fő tendenciáit ismerheti meg, hanem érdekes adatokat találhat abban egy-egy jelentős műalkotás korabeli sorsáról is: így a Bánk bán szoyjetunióbeli bemutatásának halogatásáról és Eizenstein Rettegett Iván című filmje második részének magyarországi fogadtatásáról (194., 207.). Az 1957-1964 közötti forrásanyagot is, nem csak a magyar vonatkozásokat tárgyalja részletesen a Magyarország a szovjet diplomáciai iratokban, 1957-1964 című írás. Az ez után olvasható tanulmány Magyarország és a Szovjetunió 1960-as évekbeli kapcsolataival foglalkozik, részletesen bemutatva annak gazdasági vonatkozásait is. Minden bizonnyal a szovjet források hozzáférhetősége és, ezzel összefüggésben, a szerző kutatási lehetőségeinek is következménye az, hogy a 11 tanulmányból 10 csaknem kizárólag az 1944-1969 közötti magyar-szovjet kapcsolatokkal foglalkozik - a kötet utolsó írása viszont Gorbacsov politikájának kelet-európai vonatkozásait tárgyalja és a Varsói Szerződés feloszlatásáról létrejött 1991-es megállapodás említésével zárul. A könyv végén a tanulmányok első megjelenési helyének közlése, a szerző által felhasznált levéltári források és irodalom jegyzéke, valamint személynév-mutató található.

Az itt közölt tanulmányoknál megfigyelhető, hogy az alapos, körültekintő forráselemzések és -ismertetések mellett az olvasó számára igen hasznos, általánosabb jellegű megállapítások is vannak. A recenzens szerint Baráth akkor is helyesen járt el, amikor a szovjet tanácsadók és szakértők tevékenységével foglalkozó tanulmányának már a legelején, egymástól gondosan elkülönítve, megjelölte a „tanácsadó”és a „szakértő” funkcióját (102.). Ám, mivel könyvét a felsőoktatásban résztvevő hallgatóknak is szánja (19.), helyes lett volna az utolsó, A Brezsnyev-doktrínától a „Sinatra-doktrínáig”. Gorbacsov és Kelet-Európa című tanulmányának már a címében is említett „Brezsnyev-doktrína” rövid megmagyarázása (erre egyébként az 1968-as csehszlovákiai eseményekkel is foglalkozó, előző írásában sem került sor), valamint annak közlése, hogy miként kapcsolódik Frank Sinatra személyéhez a „mindenki azt csinál, amit akar” elve. (Baráth ugyanis ezt írja: „Gorbacsov és Bush máltai találkozásakor, amikor Gorbacsov kijelentette, hogy a Brezsnyev-doktrína halott, a szovjet külügyminisztérium sajtó attaséja állítólag azt a szellemes megjegyzést tette, hogy azt attól kezdve (Frank Sinatrára utalva) a Sinatra-doktrína váltotta fel, vagyis mindenki azt csinál, amit akar.” 280.)

A recenzens még néhány észrevételt tesz a kötet második, A Szovjetunióról kialakult és kialakított kép változásai című tanulmányával kapcsolatban. Nagyon jónak tartom, hogy Baráth Magdolna igen óvatosan fogalmazott arról írva, hogy a Szovjetunióról milyen kép élhetett a két világháború között a magyar lakosságban: „túlnyomó többségének [!] a Szovjetunióról csak közvetett információi voltak [...] Az 1930-as években hosszabb ideig a Szovjetunióban dolgozó mérnökök, technikusok már egy egészen más képet közvetíthettek [!]. Napi munkájuk során közvetlen közelről láthatták az orosz mindennapokat, de egyben szemtanúi lehettek [!] az idegenekkel szembeni egyre fokozódó bizalmatlanságnak, a — sokszor [!] kollégáikat is érintő — repressziónak. Beszámolóik — még ha [!] tapasztalataikról őszintén beszéltek is — érdemben aligha [!] be-1052 TÖRTÉNETI IRODALOM