Századok – 2015

2015 / 4. szám - TÖRTÉNETI IRODALOM - Barta János, ifj.: A Divided Hungary in Europe. Exchanges, Networks and Representations, 1541-1699. I-III.

a véleményeket. Magyarország számára kedvező kiindulási pontként kínálkozott a későközépkorban Európa szerte elismert állás, Mátyás reneszánsz udvara, a török elleni harc, az Európa védőbástyája szerep. Az elismerő véleményeket azonban könnyen lerombolhatták a politikai vagy vallási érdekek, a reformáció hazai terjedése, Erdély törökbarátsága. Teszelszky Bocskairól úgy véli, hogy egyenesen polarizálta Európát. Etényi Nóra azt mutatja be, hogy vallás és politika hogyan határozta meg a németországi véleményeket. A Birodalom protestáns fejedelmei bírálták Lipót császárt, amiért üldözte a magyarországi protestánsokat. Elfogadták viszont Thökölyt, egészen addig, amíg Bécs 1683. évi ostromában a török mellé nem állt. Lénárt Orsolya a német Eberhard Werner Happel hatkötetes történeti munkáját mutatja be, amely a magyarokról alkotott vélemények változásáról is ír. Szymon Brzezinski tanulmányából kiderül, hogy a rólunk alkotott kép Lengyelországban sem volt mindig kedvező. A Jagellókkal rivalizáló Mátyást sokat bírálták, s nem használt megítélésünknek a különben tisztelt királyukkal, Báthoryval érkező hajdúnép viselkedése sem. Magyar-lengyel „örök barátságról” csak a 18. században kezdtek beszélni. Itáliában — Kruppa Tamás vizsgálatai alapján — éppen a hazai protestantizmus fordította kedvezőtlenre a véleményeket, Horvátországban — Ivan Kurelac szerint — megítélésünk ambivalens volt. A román források — róluk Jakó Klára írt —, mivel többségük nem a két vajdaságban, hanem Erdélyben született, Erdélyt és Magyarországot nem is tekintették külföldnek, így azokról megítélésük is kedvező volt. A „három román ország egyesítése” óhajának pedig még nyomát sem találjuk. A holland véleményeket Kees Teszelszky meglehetősen manipuláltnak, közhelyszerűnek tartja. A németalföldi szabadságharc idején, az európai kálvinizmussal való kapcsolatok keresése során azonban Magyarország felértékelődött. Réthelyi Orsolya három holland színdarabot vizsgált, amelyek a magyarországi események iránti érdeklődést mutatják, de Buda visszafoglalását már meglehetősen ellentétesen értékelték.

A kötet tanulmányai megerősítik, hogy a hazánkról Európa országaiban formált véleményeket sok évszázados toposzok, téves hiedelmek befolyásolhatták, amelyeknek továbbélése vagy éppen változása a korszellemtől, a politika alakulásától függött. Éppen ezért lehetett volna fontos és érdekes a franciaországi vélemények bemutatása is. Bár a kötetszerkesztő bevezetőjében figyelmeztet, hogy a kiválasztott országok sora nem teljes, Franciaországot mégis hiányolnunk kell. Az ott kiadott újságok, pamfletek erősen befolyásolták az európai közvéleményt, megismertetésük talán más országokénál könnyebb is lehetett volna, mivel a kutatás itt támaszkodhatott volna leginkább Köpeczi Béla egyébként többször említett munkájára (Magyarország a kereszténység ellensége, Bp. 1976.)

A kiadás angol nyelve többször kívánt állásfoglalást a szerkesztőktől. Ezek közül itt csak egyet emelnék ki, amely azonban azt tanúsítja, hogy a múlt kérdéseiben nem feltétlenül kell magunkat alávetni mások érdekeinek. Az egyes tanulmányokban a mai országhatárainkon túl eső települések említésekor — a történeti hűségnek megfelelően — elnevezésük magyar formáját találjuk, s csak zárójelben a mai (szlovák, román stb.) nevet. A tanulmányok többségében persze ugyanazok a helységnevek szerepelnek, így a kiegészítés — akár azonos köteten belül — többször is megismétlődhet. Talán szerencsésebb lett volna a személynévmutatók mellett akár kötetenként helységnévmutatót is összeállítani, s a mai neveket ezekben megadni. (Különösen, mivel így könnyebb lett volna kiszűrni a szerkesztői elvvel szembekerülő, a mai idegen nevet előrehozó néhány ellentétes megoldást.) A külföldi olvasónak ugyanakkor erősen hiányozhat egy Magyarország térkép. Igaz, a hódoltsági terület folyton változó határai miatt a dátum kiválasztása nem lett volna egyszerű, mégis lehetett volna egyfajta áthidaló megoldást találni. Az előszó utal a borítón található, 1664-ben készült korabeli térképre. Az eredetit nem ismerve, nem egyértelmű, hogy ez a térkép elegendő lett volna-e a mai olvasó tájékoztatására, de mindenképpen alapjául szolgálhatott volna egy külön e célra rajzolt térképnek. Egyébként csak dicsérni tudjuk a sok szerzőt mozgató, munkájukat összehangoló szerkesztői tevékenységet. A kisebb figyelmetlenségek kiküszöbölése persze így sem mindig sikerülhetett. Szabad legyen egyetlen példát megemlítenem, ami abból a — nem feltétlenül szerencsés — kiadói elvárásból származik, hogy a lábjegyzetekben a hivatkozott munkák szerzőinek keresztnevét csak betűvel jelöljék. A magyar történetírást ismerő olvasó hamar rájöhet, hogy L. Péter és M. Imre mögött felismerje Péter Lászlót és Imre Mihályt. Nem mindenki fog azonban rájönni, különösen a külföldi olvasó nem, hogy a neve két elemének felcserélésével kreált D. Gézát (II/2.) Dávid Gézával azonosítsa.

Megjegyzéseim természetesen nem érintik a Divided Hungary érdemi részét. Megállapíthatjuk, hogy a háromkötetes munka végül nemcsak hazánk külföldi megismertetésében tud jelentős szerepet betölteni, hanem a hazai olvasók történeti ismereteit is gazdagíthatja. Megerősíti,

1046 TÖRTÉNETI IRODALOM