Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Balogh Margit: Az 1971. szeptember 9-ei magyar-szentszéki megállapodás. Mindszenty József bíboros érsek távozása Magyarországról IV/875
AZ 1971. SZEPTEMBER 9-EI MAGYAR-SZENTSZÉKI MEGÁLLAPODÁS 921 élő honfitársa hitének és magyarságának megőrzésére fordította. Bármerre is járt, mindenütt az emigráns magyarok szeretete és ragaszkodása vette körül, szinte lubickolt a bizalom és a tisztelet áradatában. Cenzúrázott beszédével is ő lett a nemzeti függetlenség megtestesítője, a szovjet megszállás alól felszabadulást remélő Magyarország szimbóluma. A római fogadtatás A nyugati világban futótűzként terjedt a hír, hogy a Szentszék és a magyar kormány közt létrejött megállapodás alapján Mindszenty József bíboros prímás, esztergomi érsek elhagyta Magyarországot. A sajtó egy része a kommunizmus elleni harc mártírjaiként magasztalta, másik része úgy írt távozásáról, mint egy akut „probléma” megoldásáról, a kereszténység idejétmúlt és lezárt fejezetéről. A kommentárok igazolták Zágon József vélelmét a világ feledékenységéről: ekkoriban már nem csupán a vasfüggöny mögötti országok, de az aktuális nyugati antikommunista világban a nyugati média is a múlt relikviájának tartotta Mindszentyt. Hansjakob Stehle nyugatnémet újságíró-történész, a vatikáni Ostpolitik szemtanúja és szakértője „az utolsó keresztes lovagnak” nevezte.123 A Der Spiegel, az NSZK legfontosabb politikai magazinja, Mindszentyt „merész, meggondolatlan, ódivatú, hasznos, de hosszú távon kényelmetlen hős”-nek titulálta, a Time magazin pedig „egy személyes hidegháború végéről” beszélt.124 Még a Vatikán félhivatalos lapja, a L’Osservatore Romano is lényegében úgy értékelte Mindszenty Rómába érkezését, hogy ezzel eltűnt egy akadály az Apostoli Szentszék és a Magyar Népköztársaság közötti jobb viszony kimunkálásának útjából. Az erős francia vatikáni befolyás tükrében különösen érdekes, hogy Mindszentyt igen kritikusan fogadták a francia katolikus újságírók. Szerintük az idős bíboros nem fog „sok vizet zavarni”, egyébként is egy megtört öregember benyomását kelti, aki feltehetően nem fogja elviselni a rázúduló sok új benyomást.125 Mértékadó lapok sora az őszinte tisztelet hangján szólalt meg, ám még komoly médiumokkal is megesett, hogy túlzásokba esve valótlanságokat írtak Mindszenty múltjáról, például az egyik a zsidóság megmentőjeként méltatta, és az emigráns Varga Béla, a Nemzetgyűlés hajdani elnökének azt adta szájába, hogy „a bíboros 150 ezer zsidót mentett meg a náci megszállás alatt”,126 amivel nem kevesebbet állított, mint hogy ők ketten a tényleges túlélőknél többet mentettek meg. Összességében a világsajtó egyszerre értékelte jellembeli erénynek és politikai fogyatékosságnak Mindszenty „makacsságát”. 123 Die Zeit (26. évf.) 40. sz. 1971. október 1. 124 John Elsőn: Styles in Martyrdom. Time 1971. október 11.; Der Spiegel (25. évf.) 41. sz. 1971. Idézi: Árpád v. Klimo: A „victim of history”: Cardinal Mindszenty and the transnational mobilization of anticommunism (1971-75). Kézirat. 125 ÁBTL 3.2.9. R-8-009/1. 47. föl. Feljegyzés, Bp., 1971. október 4. Tárgy: 3172. sz. római távirat. 126 MNL OL XIX-A-21-c Adattár, 61. doboz, 17.1. Mindszenty, 1975. 152. tételben a The New York Post 1971. október 22. és a Time 1973. október 15. számában megjelent cikkeiről.
