Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Balogh Margit: Az 1971. szeptember 9-ei magyar-szentszéki megállapodás. Mindszenty József bíboros érsek távozása Magyarországról IV/875
vatal nem veszi tudomásul a jóváhagyása nélkül eszközölt személycseréket. Nyomatékül és egyfajta retorzióként 1957. március 24-én kiadták az 1957. évi 22. törvényerejű rendeletet, amely megszigorította az egyházi állások betöltésének korábbi rendjét, példátlanul beavatkozva az egyházak, kivált a katolikusok életébe, amennyiben a kisebb vidéki plébánosi és kápláni állások kivételével minden papi állás betöltését állami hozzájárulástól tette függővé, ellehetetlenítette ezzel a kinevezések kánonilag szabályos rendjét. Végül állami nyomására Grősz érsek, valamint a székesfehérvári, Csanádi, győri, esztergomi és hajdúdorogi ordináriusok a pápai dekrétumok törlését kezdeményezték. Kérésüket a Szentszék 1957. június 22-én elutasította, majd július 8-án Grősz érseket megfedte a békemozgalom és a Hazafias Népfront támogatásáért. Végül a Zsinati Szent Kongregáció, látva az addigi intelmek hatástalanságát, 1957. július 16-án felszólította a politikai szerepet (1953 óta országgyűlési képviselőséget) vállalt papokat, hogy hat hónapon belül mondjanak le, különben automatikusan az Apostoli Szentszéknek különleges módon fenntartott kiközösítés hatálya alá kerülnek.15 Azt a három békepapot — Beresztóczy Miklóst, Máté Jánost és Horváth Richárdot —, akik a tiltás ellenére nem váltak meg parlamenti mandátumuktól, 1958 februárjában a Szentszék a beígért kiközösítéssel sújtotta.16 Bár a kiközösítés nyilvánosságra hozatalához a magyar hatóságok nem járultak hozzá, azok ettől még az egyházi jog szerint hatályba léptek. Időközben Máté János papképviselő betegsége miatt 1963-ban már nem jelöltette magát, helyette — a pápai fenyíték tudatában — Várkonyi Imre prépost, a kalocsai egyházmegye kanonokja vállalt képviselői mandátumot, akire így szintén vonatkozott a pápai dekrétum. E három békepap kiközösítés alóli feloldása évek óta a magyar tárgyalófél szívügye volt, mindezidáig sikertelenül. Cheli nunciatúrai tanácsos eleinte még az 1970. május 14-ei tárgyaláson is — Mindszenty nevét ki sem ejtve a száján — a már korábbról ismert szentszéki álláspontot közölte: akár illetékes püspökük, akár a püspöki kar útján, de először a dekrétummal sújtott papok kérjék a Szentszéktől feloldozásukat és vállalják az engedelmességet. A Szentszék ez esetben feloldja az érintettek büntetését. Ha mindez megtörtént, akkor a Szentszék visszaadja a magyar püspököknek a 139. kánon 4. paragrafusa17 alapján 1957-ben megvont jogot, hogy engedélyezhessék papjaiknak a politikai tevékenységet (ami a mindennapokra lefordítva nem kevesebbet jelentett, AZ 1971. SZEPTEMBER 9-EI MAGYAR-SZENTSZÉKI MEGÁLLAPODÁS 881 15 Acta Apostolicae Sedis 49. (1957) 637. 25446/D. sz. dekrétum. 16 Acta Apostolicae Sedis 50. (1958) 118. (A dekrétum keltét a szakirodalom általában 1958. február 2-ára datálja, a hivatalos közlöny viszont február 15-én jelent meg.) A korabeli iratok az említett pápai döntéseket egységesen 1957-es dekrétumokként említik. 17 Az 1957. július 16-ai dekrétum értelmében Magyarország bizonyos tekintetben pápai tilalom alá esett. A hatályos (1917-es) egyházi törvénykönyv 139. kánonjának 4. §-a szerint „Törvényhozó szenátorok, vagy követek, kiket képviselőknek is hívnak, tisztségét ne keressék, se el ne fogadják a Szentszék engedélye nélkül azokon a helyeken, ahol pápai tilalom van; ugyancsak ne kíséreljék meg más helyeken ordináriusuk és ama hely ordináriusának engedélye nélkül, ahol a választás le fog zajlani.” Kánonjogi kódex. Kézirat gyanánt, h. n., é. n. 112.