Századok – 2014
TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIÁN - Ormos Mária: A történész dolga IV/835
842 ORMOS MARIA zott, hogy a rendőri, csendőri egységek, valamint a közigazgatás élére gyilkos antiszemitizmusuk által ismert emberek kerülhettek. Téved viszont mindenki, aki azt hiszi, hogy Horthy Miklós 1944. március 19. után ugyanolyan szuverén államfő lett volna, mint volt megelőzően. Ennek bizonyítéka lenne, hogy a németek által kívánatosnak tartott Imrédy Béla kinevezését meg tudta akadályozni, és helyette kinevezhette Sztójay Dömét. A németek azonban ehhez minden további nélkül hozzájárulhattak, mert tudták, hogy ha Imrédy németbarát, akkor Sztójay egyenesen német-függő. Horthy „szuverenitása” e kérdésben annyit jelentett, hogy eben gubát cserélt. A továbbiakban a kormányzó korábbi politikai környezetének nagy részét letartóztatták, a változtatásra irányuló júniusi kísérlete megbukott, mert ahhoz nem tudott támogatást szerezni, és igen, kétségtelen, hogy tiltakozás nélkül végignézte több százezer zsidó elhurcolását országából. Az is kétségtelen, hogy ekkor már biztosan tudta, hogy — mint korábban kifejezte magát — a zsidók „agyonveréséről” volt szó. Végül mégis talált valakit, aki vállalta, hogy Sztójay helyébe lép, talált néhány katonatisztet, akik segítettek a deportálások leállításában, döntött a fegyverszüneti tárgyalások mellett, és előkészítette az átállást. Az utóbbi minden ízében dilettáns kivitelezése közismert, és Horthy lemondási nyilatkozata és főként Szálasi utódként történt elismerése súlyos erkölcsi problémákat tartalmaz. Ha ez történt, és minden fellelhető adat, törmelék, cserép ezt támasztja alá, ha a magyar szervek nagy része készségesen részt vett az újabb és a korábbinál sokkal nagyobb tömegmészárlás elősegítésében, ha ennek ellenzőit el tudták távolítani vagy meg tudták félemlíteni, ha a magyar lakosság nagy többsége bénultan szemlélte az eseményeket, és ha végül a megfélemlített kormányzó hozzájárult Szálasi országlásához, akkor -— sajnos — Magyarországot lehetetlen kizárólag az áldozat szerepében látni. Magyarország és annak polgárai, a zsidók, a magyarok jó része, sőt részben még németek is, valóban áldozattá váltak, de a magyar politikai, katonai elit nagy része, és még az értelmiség egy része is építette az áldozati oltárt. A magyar állam nem volt vétlen. Mi a helyzet az angyallal? A probléma vele is azáltal keletkezik, ha megnevezzük. Gábriel arkangyal ugyanis a hazai keresztény hagyományban mindössze két küldetése és hírmondása által ismert, a zsidó vallási könyvekben pedig — azokat jól ismerő kollégáim szerint — nem találni nyomát. Gábriel nagyon fontos küldetést látott el viszont az iszlám keletkezésében. Mohamed szerint ugyanis ő jelent meg előtte az Úr, Allah nevében, hogy felszólítsa őt az új, a tiszta, az Úrnak tetsző vallás és egyház megteremtésére. Vegyük a másik feliratot, amely szerint az emlékművet „a második világháború minden áldozatának” emlékére emeljük. A problémák ezáltal sem tűnnek el. A háborúnak 50-60 millió ember esett áldozatul, beleértve ebbe mind a támadókat, mind a megtámadottakat. Valóban mindenki emlékművet érdemel? Értelmezhetjük azonban a szöveget úgy is, hogy Magyarország minden lakójáról van szó, valamint úgy is, hogy a magyarországi események során, azok miatt meghaltakra akarunk emlékezni. Az első megoldás egybemossa az áldozatot és a gyilkost, a másik magába foglal magyarok mellett német, szovjet, bolgár katonákat is.