Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kincses Katalin Mária: Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter (1712-1769) korában. A nagyenyedi és magyarigeni "Bod Péter háromszáz éve" konferencia (2012. május 2-3.) tanulmánykötete III/795
kos, Antal János, Bethlen Elek, Gyár mat hi Sámuel és Fogarasi Sámuel érdeklődésének közös vonása ugyanis a felvilágosodás egyik eszményképének tárgyi jelenségei iránti fogékonysága, az ásványok aprólékos ismerete és gyűjtése volt. Mindez azonban nemcsak egyfajta Németországból kiinduló „divathóbort” volt, hanem egy önmagán túlmutató tudománytörténeti és művelődéstörténeti jelenségre utal: a gyűjtők részéről nem pusztán csak érdeklődés tárgya, hanem a tudományos levelezés, a németországi professzorokkal, sőt, arisztokrata körökkel fenntartott kapcsolatok egyik alappillére. A kötet második nagy fejezetének tanulmányai már konkrétan Bőd Péter életkörülményeiről és lelkészi szolgálatáról szólnak. Feiszt György a tudós családi nemességének és címerének ered nyomába, melynek körülményeit rekonstruálja. Csorna Zsigmond rendhagyó aspektusból vizsgálja Bőd Péter Önéletírását: a református lelkész minden jel szerint folyamatosan végzett időjárási feljegyzéseket, s ezeket, valamint gazdaság- és természetföldrajzi megfigyeléseit beépítette abba. Üdvözlendő, hogy a történeti ökológia tudományának elemzési szempontjait felhasználva Csorna Zsigmond ráirányítja figyelmünket Bőd Péter mentalitásának egyik alapvető vonására: sokrétű látásmódjára, hiszen a „gazdálkodó lelkész” megfigyelései egyaránt fontos forrásai a korabeli történeti, éghajlat-történeti, gazdaságtörténeti kutatásoknak, de a néprajznak és a népi gyógyítást kutató orvostörténetnek is. Veres László Bőd Péter 1743-1749 közti felhévizi szolgálatának történetét, körülményeit tátja elénk a lelkész nyomtatásban megjelent munkái, valamint egy újonnan feltárt kéziratos forrás, az Olthévizi Református Egyházközség tulajdonában lévő, a lelkészek által hivatalból vezetett napló alapján. Bőd Péter három éves hollandiai tartózkodása után Bethlen Kata meghívására vállalta el az olthévizi udvari szolgálatot. Veres László részletesen leíija ennek a hat éves szolgálatnak a történetét, a lelkész feladatait, szól az ebben az időszakban zajló építkezésekről. Ez az időszak ugyanakkor az elmélyülés és a tudományos munka, a Szerei írás Értelmére Vezérlő Magyar Leksikon, a Szent Bibliának Históriája című művek megírásának időszaka is. - A felhévizi szolgálatot a magyarigeni húsz éves szolgálat követte, melynek legfontosabb körülményeit Gudor Kund Botod foglalta össze. Ennek egyik területe az a nagyarányú építkezés, melynek következtében a település és környéke mintegy szakrális központtá vált. Az Igeni Református Egyház Diáriuma alapján a szerző sorra veszi az építkezéseket, mely keretet ad további mondanivalójának: Bőd Péter környezete, életkörülményei ismertetésének, lelkészi tevékenysége, társadalmi élete, gazdálkodása, mindennapi életvitele, családi viszonyai, tudományos tevékenysége bemutatásának. A 18. századi értelmiségi és tudós létforma alapvető megnyilvánulása volt a levelezés. Dáné Hedvig a prózai levél műfajának jellegzetességeit kutatva jutott el Bőd Péter Cserei Mihályhoz írt missziliseihez. Egybegyűjti, körülhatárolja forrásbázisát, kutatástörténeti összefoglalót ad, majd azt a kérdést exponálja, hogy mit is jelentett Bőd Péter számára a levélírás: szükséges létformát, mind a magánéletében, mind pedig közéleti tevékenysége, tudományos kapcsolattartásának szempontjából. Az írás nagy érdeme, hogy közli Bőd Csereihez írt eddig két ismeretlen levelét. Sajnos a forrásközlés tipológiailag nem tökéletes (184-188.), a behúzások következetlensége zavaró. Nem világosak a szövegközlés elvei, illetve nem közli azokat a szerző, ezért némi fejtörést okoz, hogy például mikor találkozunk bizonytalan olvasattal (talán zárójelbe tett kérdőjel utal erre). A rövidítéseket minden bizonnyal saját betoldásként kapcsos zárójelben oldja föl, a 188. oldal „s al./Tit.:” és „N.ajtán” rövidítése, valamint a hónapok nevei azonban feloldatlanok maradtak. Győrfi Dénes Bőd Péter újratemetése című közleménye a kultusztörténeti írások sorába tartozik. Az eddigi feltárt kútfők alapján először Bőd Péter elhalálozásának dátumát igyekszik meghatározni, amit eddigi ismereteink szerint nem lehet pontosan tudni, 1769. március 8-án vagy 9-én történt. Újratemetése — melynek körülményeit a szerző részletesen leírja — úgy vélem, egy olyan szerves folyamatba illeszkedik, melynek során a korabeli magyar politikai vezetés nagy, országos esemény szintjére emelte történelmi és politikai nagyságok temetését, illetve hamvaik újratemetését a történeti tudatformálás és politikai befolyásolás céljából (lásd pl. Kossuth Lajos temetése, II. Rákóczi Ferenc és bujdosótársai, Thököly Imre hamvainak hazahozatala). Bőd Péter esetében mindez egy magyarigeni emlékoszlop felállításának tervével indult (1905), s egy méltó emlékmű felállítása mellett a Bőd Péter születésének 200. évfordulójára tervezett ünnepség tervével folytatódott (1912). Ennek folyományaként került sor sírjának azonosítására, hamvainak feltárására és a református templom melletti újratemetésére. A szervezők az újratemetést országos szintű eseményként kívánták prezentálni, de megkésve küldték szét a nagyszámú meghívót Erdély és Magyarország valamennyi fontos tudományos, irodalmi, közművelődési, társadalmi intézményének, s emiatt nem minden meghívott képviseltette magát. Győrfi Dénes leírása alapján úgy tűnik, a hamvak újratemetésének ünnepsége is oly módon zajlott, ahogyan az orszá798 TÖRTÉNETI IRODALOM
