Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Kincses Katalin Mária: Egyház, társadalom és művelődés Bod Péter (1712-1769) korában. A nagyenyedi és magyarigeni "Bod Péter háromszáz éve" konferencia (2012. május 2-3.) tanulmánykötete III/795
796 TÖRTÉNETI IRODALOM liktusrendszerbe ágyazva (spanyol örökösödési háború) összeurópai diplomáciai, politikai és egyházpolitikai síkra emelték, ugyanakkor a szatmári békekötést követő törvényhozás és belpolitikai folyamatok miatt a rekatolizációs törekvések újraéledtek, a gyülekezetek mind Magyarországon, mind Erdélyben folyamatos defenzívába kényszerültek. Az erdélyi református egyház számára a Diploma Leopoldinum jelentette a működési alapot, s 1711 után „a legelemibb pasztorizációs tevékenység is mindinkább kétségessé vált.” Kurucz György tanulmányában áttekinti a református egyházak státusát a Rákóczi-szabadságharcot megelőző időszakban, a szabadságharc idején és az azt követő fél évszázadban, majd külföldi levéltári források bevonásával feltérképezi azokat az egyház-diplomáciai törekvéseket, melyek a kialakult helyzetet megpróbálták befolyásolni. E törekvések közös jellemzője, hogy kimondottan a canterbury érsek támogatását kívánták megnyerni az 1711 és 1767 közti időszakban. Ennek csomópontjai a következők. Az első egy 1719-es sikertelen diplomáciai levélváltás, melynek során „Francois Louis de St Saphorin... Bécsben... angol diplomáciai szolgálatban álló francia katona beszámolt Londonnak” III. Károly magyar protestánsokat érintő hátrányos rendelkezéséről. Itt jegyzem meg, hogy — kimaradt láncszemként — megérdemelt volna néhány mondatot annak érzékeltetése, vajon miért állt oly nagy becsben egy francia katona véleménye az angol diplomáciai körökben, illetve levélváltása Zinzendorf udvari tanácsossal — sikertelensége ellenére — miért volt mégis oly fontos diplomáciai lépés a magyar ügyekben, hiszen minden jel szerint ez a kezdeményezés volt az, amelyik egy viszonylag folyamatos, fél évszázados, közvetlen kapcsolatot eredményezett az angol diplomáciai körök és az erdélyi protestáns egyház között. A „francia katona” tudomásom szerint nem más, mint Frangois-Louis de Pesmes de Saint-Saphorin (1688-1737) Genfben megtelepedett francia arisztokrata családból származó katonatiszt és diplomata. Érdekességként megemlíthető, hogy 1692-ben a Habsburg császári seregben szolgált, Nagyvárad töröktől való visszafoglalásakor tűnt ki látványosan, melynek eredményeképpen megkapta az osztrák hadiflotta egyik kapitányi tisztét. Egyetlen év elteltével, 1693-ban, Belgrád ostromakor már az osztrák haditengerészeti flotta altengernagya, az osztrák hadsereg egyik vezérőrnagya volt. Változatos katonai és diplomáciai pályája során többek között 1712-ben az utrechti béketárgyalásokon immáron svájci diplomataként a kantonokat képviselte. A következő évben I. György király katonai és diplomáciai szolgálatába állt az angol hadsereg egyik altábornagyaként, valamint London Bécsbe akkreditált követe volt, egészen 1722. évi nyugdíjba vonulásáig. Korának igen látványos karriert befutott katonatisztje, majd egyik legbefolyásosabb diplomatája volt. Bécsi diplomáciai küldetése nem rövid ideig, hanem kilenc évig tartott, s így minden bizonnyal igen jól ismerte a magyarországi ügyeket is, hiszen nemcsak Váradon járt, hanem 1719-ben már hatodik éve tartózkodott a császárvárosban. Az 1731. évi Carolina Resolutio kiadása az angol kormányt komolyabb fellépésre sarkallta, újabb levélváltás vette kezdetét, az angol diplomácia ettől kezdve folyamatosan evidenciában tartotta a magyar protestánsok ügyét. E tekintetben különös jelentősége volt London püspöke, Edmund Gibson 1735. szeptember 13-án kelt ajánlólevelének, mellyel egy magyar református lelkész, Borosnyai Nagy Zsigmond, a nagyenyedi kollégium megbízott tanára jelentkezett Thomas Pelham Hollesnál, a brit kormány külügyekért felelős államtitkáránál. Küldetése magánkezdeményezés volt, ahogyan ezt Kurucz György bemutatta, ám ezt követően a magyar reformátusok több alkalommal is folyamodtak támogatásért Canterbury érsekéhez (1743, 1749, 1750, 1751), mígnem e viszonyrendszernek a hétéves háború miatti európai szövetségi rendszer átrendeződése vetett véget: ekkortól nincsenek arra utaló források, hogy az angol diplomácia tevőlegesen fellépett volna a magyarországi és erdélyi protestánsok érdekében. Sepsi Enikő a 18. századi francia-magyar kapcsolatok keretein belül a felvilágosodás nagyenyedi kollégiumban jelentkező hatását mint az erdélyi kartezianizmus egyik legfontosabb jelenségét vizsgálta. Mire Bőd Péter a kollégiumba lépett, már élő hagyománya volt a francia irodalmi művek ismeretének, fordításának, pl. Voltaire munkái iránt nagy érdeklődés mutatkozott a protestáns értelmiségi körökben, majd Montesquieu, Rousseau műveit a kollégiumi olvasótársaságokban széles körben ismerték meg. Sepsi Enikő tanulmánya másik részében a francia felvilágosodás hatásainak egyik látványos jelét, az ún. vadember-motívum erdélyi felbukkanását mutatja be. Jan-Andrea Bernhard zürichi egyháztörténész egy évszázaddal korábbi témát választott, Pápai Páriz Ferenc kevéssé ismert, zürichi peregrinációjának történetét. Pápai Zürichben leginkább Johann Jakob Heidegger professzorral ápolt kapcsolatot, aki az 1660-as évektől játszott alapvető szerepet a Magyarországgal kapcsolatos hírek közvetítésében. Pápai és Heidegger 1675 nyarán találkozott, s a kapcsolatfelvétel egy több mint húsz éves, változó intenzitással folytatott levelezés kezdetét jelentette. Pápai a magyarországi híreket közvetítette Svájcba, a bécsi udvar
