Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Gábor Péter: A Jugoszláviának fizetendő magyar jóvátétel (1945-1949) I/49
76 GABOR PETER 1946 őszétől a többiekhez hasonlóan a jugoszláv jóvátétellel kapcsolatos iratok is megritkultak a levéltári források között. 1947-ből is meglehetősen kevés forrás áll rendelkezésre, ezt követően 1948 első feléből még akadnak adatsorok, azután a politikai helyzet változása miatt mind a jóvátételi, mind az időközben aláírt gazdasági egyezményt felmondta a magyar kormányzat. 5. A jugoszláv jóvátétel 1947í48-ban Az 1946/47-es jóvátételi évben — Csehszlovákiához hasonlóan — Jugoszlávia esetében is felmerült, hogy a jóvátételi kötelezettségek egy részét áruszállítás helyett készpénzfizetéssel teljesítik. Az effektiv dollárfizetés révén Jugoszláviának 1 millió dollár készpénz lett átadva, amit 716.000 jóvátételi dollárban számoltak el (míg a csehszlovákok felé bankjegyekben kifizetett 575.000 dollár kereken félmillió jóvátételi dollárt ért).74 Mezőgazdasági vonalon 1946. augusztus 1-jétől 1947. május 31-éig a jugoszláv jóvátétel céljaira kiutalt összeg 9.651.195 Ft volt.75 A Jóvátételi Hivatal új vezetője, Pesta László hosszas elemzésben részletezte az 1946/47-es jugoszláv jóvátételi szállítások helyzetét és az írás keletkezésekor, 1947 novemberében fennálló helyzetet.76 Kiderült, hogy az 1946-ban összesen 7 millió dollárnyi jóvátételi kötelezettséget Jugoszlávia felé több okból sem sikerült teljesíteni. A végleges jóvátételi egyezményt csak 1946. május 11-én írták alá Belgráddal, ezután még hónapokat vett igénybe a rendelések leadása, a gyártási idő és a leszállítás, de nehézségekbe ütközött nemegyszer a szükséges nyersanyag beszerzése is. Ugyancsak késleltette a folyamatot az infláció elhúzódása, a stabilizáció csak augusztustól tette kiszámíthatóbbá a pénzügyeket. A korábban a szovjetekkel aláírt egyezmény pedig annyira leterhelte az üzemeket, hogy sokszor még a rendelések kiadására sem volt lehetőség. így az érdemi gyártási munkák csak 1946 októberében indulhattak meg. Ezek után 1947. július 31-ig 7 millió jóvátételi dollár értékű árut szállítottak le Jugoszláviának. Az 1946-ra eső összegből 104.000 dollár hiányt jelzett a jugoszláv fél, ez még az akkor megrendelt, de meg nem érkezett tételekből tevődik össze, leszállításuk csak 1947. július 31. után volt lehetséges. 1947-re 9 millió dolláros szállítást kellett teljesíteni, ebből azonban november 1-jéig mindössze 3.800.000 dollárt teljesített Magyarország. Ennek ellenére az elemzés optimista volt. ,^mennyiben az 1947-es évi szállítási kötelezettségeinket november hó 1.-én számbavesszük, úgy az Egyezményben feltüntetett dollár összegeket figyelembe véve — beleértve a ki nem adott megrendeléseket is — az előirányzatot 75%-ig teljesítettük. Ha a teljesítést a ténylegesen kiadott megrendelésekkel hasonlítjuk össze, úgy dollár összegekben 85%-ig teljesítettük az előirányzatot. ”77 A 9 millió dollár ér74 Pro memoria c. összefoglaló a jóvátételi szállítások teljesítéséről az első jóvátételi évben (1946. január 20. - 1947. január 20.) MNL OL Z12 96. (volt 30.) doboz, 154-156. lap. 75 Jugoszláv mezőgazdasági jóvátételi szállítások dollárárfolyama. Dátum nélküli, jelöletlen irat. Aláírások: Barna Béla, Lükő Géza. MNL OL Z12 96. (volt 30.) doboz, 175-176. lap. 76 1947-ből gyakorlatilag ez volt a fellelhető legrészletesebb, jugoszláv jóvátétellel foglalkozó levéltári forrás. 77 Jelentés az 1946-os és 1947-es jugoszláv jóvátételi szállítások jelenlegi állásáról. Jelöletlen irat, aláírás: Pesta László. Budapest, 1947. november 18. MNL OL XIX-F-l-b 45. doboz 40/b. jelzésű irattömb.