Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Tinku Balázs: A Lombard-velencei Királyság létrehozása, kiépülése 1814-1820 III/665
702 TINKU BALAZS Mindeközben a hadi szolgálat törvényi szabályozása alig haladt előre. A négy éves szolgálati idő hamarosan lejárt, ezért 1819 tavaszán már nem lehetett tovább halogatni a kényes kérdést. Julius Strassoldo gróf, Lombardia kormányzója az ideiglenes állapot meghosszabbítását rendelte el, míg velencei kollégája, Peter Goéss kormányzó véglegesen rendezni kívánta a problémát. Erre azért is nagy szükség volt, mert a COHC 1818 nyarán befejezte működését,157 így a kérdés rendezése a kormányzókra hárult. Míg a katona Strassoldót nem igazán foglalkoztatták az adminisztratív teendők, addig az ízig-vérig államférfi Goéss az államigazgatásban szerzett nagy tapasztalatait kamatoztathatta e téren is. Amíg Lombardiában a korábbi sorozási rendelkezések maradtak érvényben az 1819. február 20-i rendelet értelmében,158 addig Velence tartományban 1818 októberében egy különbizottság állt fel a kérdést rendezendő. Az 1819-es évre a lombardiai rendeletet fogadták el — bár alacsonyabb előirányzott létszámmal — és megállapodtak abban, hogy a vegyesbizottság törvényjavaslata az egész Királyságra érvényes lesz. A kérdés akörül forgott, hogy a napóleoni rendszert159 miként lehetne hozzáigazítani az osztrák sorozási rendszerhez. A Habsburg Monarchiában ekkor alapvetően négy hadkiegészítési szisztéma működött; két sorozáson alapuló (a német-osztrák jellegű és az ettől némileg eltérő lombard-velencei rendszer), egy toborzáson alapuló (a magyar jogrend „országai”) és egy kollektív szisztéma (a Határőrvidék). Természetesen voltak részei a Monarchiának (Tirol, Dalmácia160), ahol egy-egy saját rendszer volt érvényben. Az itáliai tartományokban a hadrafogható férfiak életkorát a helyi központok katonai regisztereiben vezették, így sorozás idején belőlük fegyvereztek fel bizonyos mennyiséget, míg az örökös tartományokban egy központi összeírás létezett a hadrafogható férfiakról. Az itáliai rendszer nagy előnye, hogy évjáratonként lehetett megfelelő létszámú és minőségű emberanyagot felállítani, míg a német-osztrák rendszerben a kivételek listája alapján állították fel az összeírást. Vagyis aki megtehette, az nem került fel az összeírásba. A velencei vegyesbizottság161 (commissione mista 157 A COHC a hadszervezés terén teljes kudarcot vallott. 158 Vagyis 4 év szolgálat az 1798-ban születettek közül. Raccolta, 1819. I. köt. 19-20. 159 Nagyon röviden a következőkről van szó: az Itáliai Királyságban a department-ek feleltek a sorozásért, amelyek egy-egy központi listán tartották nyilván a hadrafogható férfiakat. Az 1806-os rendelkezés szerint évenkénti megjelenésre kötelezték az újonc-jelölteket, majd a szolgálatra alkalmasakat négy évre bevonultatták. A jelöltek törvényesen megválthatták magukat, de az adott körzetnek teljesítenie kellett a rá eső kvótát. Az újoncokat ezután a 6 katonai körzet valamelyik csapattestjébe irányították át. Lásd: Alexander Grab: Army, State, and Society: Conscription and Desertion in Napoleonic Italy (1802-1814). In: The Journal of Modern History. 67/1. (1995. márc.), 25-54. 160 Dalmácia a Monarchia egyetlen olyan tartománya volt, amelynek hadköteles lakossága csak haditengerészeti szolgálatra volt kötelezhető. Ennek ellenére gyakran előfordult, hogy az újoncokat átirányították a 13. (padovai) vagy a 22. (trieszti) sorgyalogezredhez. 161 Tagjai négy civil (Goéss kormányzó, Franz Hohenwart gróf, Daniele Renier és Gaetano Crippa kormányzósági titkár) és négy katona (Christoph Lattermann volt velencei főhadparancsnok, bizonyos Martin Sternfeld, D’Engelhand alezredes és Franz Dahlan őrnagy) voltak. A vita alapját egy 1817-es tervezet alkotta, amit még a COHC alkotott meg. Ehhez rengeteg, nehezen követhető formában benyújtott javaslat járult még, így a folyamatot lehetetlenség volt áttekinteni Bécsben.
