Századok – 2014
MŰHELY - Tóth Valéria: Szempontok a 13-14. századi nemzetségnevek értékeléséhez II/471
490 TOTH VALERIA forma csak az írásbeliségben létezett, akkor valójában annak már nincs is jelentősége, hogy megélte-e a családnevek kialakulásának korát, vagy sem, hiszen családnevek nyilvánvalóan csak élő, beszélt nyelvben funkcionáló előzményekből alakulhattak. Ebben a tekintetben követ el nyelvhasználati szintek szerinti „dimenziótévesztés”-t Slíz Mariann is akkor, amikor — ugyancsak a családnevek kialakulásával kapcsolatban — úgy nyilatkozik a nemesi nevekben szereplő hosszadalmas, részletező körülírásokról, hogy azok teljesen alkalmatlanok voltak az élőszóbeli kommunikációra, és inkább késleltették a családnevek (vagy ahogy ő fogalmaz: a kételemű névrendszer) megszilárdulását, semmint elősegítették volna azt.100 „A XIV századi megjelölések, a hivatalos írásbeliség mesterséges termékei [...] éppen hosszúságuknál és bonyolult szerkezetüknél fogva nem voltak alkalmasak a szóbeli használatra, így nem is válhattak névvé”.101 Ez a megfogalmazás azt sugallja, mintha bizonyos személynévfajták (jelen esetben nyilvánvalóan a családnevek) az írásbeliségben jelentkező szerkezetekből alakultak volna ki, és nem arról lenne sokkal inkább szó, hogy az élő beszédben használt megnevezéseket igyekezett a hivatalos írásbeliség a lehetőségei (és persze főképpen a korabeli latin nyelvű oklevélírás szabályai) szerint rögzíteni. Bármely személynévfajta a természetes, elsődleges használati közegében, a beszélt nyelvben alakulhat csupán ki, s ehhez képest az írásban jelentkező megoldások mindig másodlagosnak tekintendők.102 Megítélésem szerint a nemzetségjelölő névszerkezeteknek sokkal nagyobb jelentősége van a családnevek kialakulásában, mint azt a szakirodalom feltételezi. A nemzetségnevek ugyanis a) egyrészt funkcionális tekintetben a családnevek legközvetlenebb előzményeinek tarthatók, b) másrészt konkrét elemeket is adhattak e későbbi kategóriának. A magyar nyelvben ugyanis ez az első olyan megnevezési forma, amely egymással rokonságban álló emberek összefoglaló tulajdonnévi megjelölésére szolgál (azaz genetikus-társadalmi összetartozást fejez ki), és amelyben szélesebb társadalmi kontextusban jelentkezik egyfajta „automatikus hagyományozódás”,103 az tudniillik, hogy az adott nemzetség generációi az összetartozásuk nyelvi kifejezéseként — dokumentáltan is — akár egy évszázadon át használják ugyanazt a névformát.104 Márpedig éppen ezekben foglalhatók össze a nexusnevek legfőbb ismertetőjegyei. Ezért is vélem úgy, hogy az oklevelek nemzetségjelölő szerkezetei mögött mégiscsak állhatott élő, beszélt nyelvi valóság, ám mint a nexusneveknek általában e névformák haszifjú, / Jó Balassi Ferenc vitéz úr-fiú / Török közé elegyödék az ifjú” (Balassi Bálint és a 16. század költői I—II. Szerk. Varjas Béla. Bp. 1979. 758.). 100 Slíz M.: Az oklevélírás hatása i. m. 195. 101 Slíz M.: Családnév vagy névszerkezet i. m. 296. 102 Az persze más kérdés, hogy bizonyos személynévfajták (éppen a családnevek) jórészt ma is csak a hivatalos (vagy pontosabban: a formális) nyelvhasználatban élnek, a mindennapi élet legtöbb kommunikációs helyzetében kevésbé használjuk őket (ezek leginkább a másodlagos, affektiv nevek használatának színterei). 103 Hoffmann I.: A személynévrendszerek leírásához i. m. 14. 104 A Csák nemzetség nevének használatára például az első biztos adatunk 1219-ből való (icomite Chac de genere Chac - RA I. 117., Györffy Gy.\ Történeti földrajz i. m. III. 250., ÁSz. 174.), és az általam használt forrásokban még 1335-ben is szerepel (Chaak filius Alexandri nobilis de genere Chaak - AO III. 197., AOklt XIX. 525. sz., AnjouSznt. 73.).
