Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Feld István: A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében I. II/351
Feld István A MAGÁNVÁRAK ÉPÍTÉSÉNEK KEZDETEI A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON A RÉGÉSZETI FORRÁSOK TÜKRÉBEN I. Az utóbbi évtizedek hazai történeti-régészeti kutatása különösen behatóan foglalkozott a magyarországi magánvár-építkezés kérdéseivel. Míg az 1970-es évek közepéig jellemző volt a középkori várépítészet kizárólag hadászati-építészeti jellegű, alapvetően historizáló megközelítése1 és kifejezetten tipológiai vizsgálata,2 Fügedi Erik ezt követően megjelent munkái3 már megteremtették a kérdéskör modern, történeti szemléletű elemzésének az alapjait. Az általa meghatározott — az okleveles forrásokban a 13. század elejétől feltűnő — „új típusú” (kő)várak többsége alapvetően magánföldesúri erősségnek bizonyult. De túlnyomórészt ugyanebbe a kategóriába sorolták kutatóik — elsősorban Sándort! György, Nováki Gyula, Miklós Zsuzsa és Dénes József4 — azokat 1 L. e kérdésre: Engel Pál: Vár és hatalom. Az uralom territoriális alapjai a középkori Magyarországon. I. Világosság 25. (1984) 288., valamint újabb kiadásban: Engel Pál: Honor, vár, ispánság. Válogatott tanulmányok. Szerk. Csukovits Enikő. Bp. 2003. 165. - A korai kutatásokra: Csorba Csaba: A magyarországi várkutatás története. Az MTA Filozófiai és Történettudományi Osztályának Közleményei 23. (1974) 289-310. 2 Az e téren meghatározó szerepet játszó építészettörténész téziseinek utolsó összefoglalása: Gerő László: A magyar várépítés kialakulása a honfoglalás korától - jellegzetes építési korszakok és ezek történeti előzményei az európai várfejlődés keretében. In: Várépítészetünk. Szerk. Gerő László. Bp. 1975. 9-44. Munkásságára 1. Feld István: Gerő László magyarországi tipológiai rendszere. Castrum 10. (2009: 2. sz.) 11-14. Megemlítendők emellett még a II. világháború utáni régészeti kutatások első eredményeinek összefoglalásai is: Imre Holl: Mittelalterarehäologie in Ungarn 1946-1964. Acta Archaeologica Academiae Scientiarum Hungaricae 22. (1970) 365-411., Kozák Károly: Középkori váraink feltárása. In: Középkori régészeti tudományos ülésszak. 1970. december 8-10. Szerk. Nagy Emese. Régészeti Füzetek Ser. II. 14. Bp. 1971. 98-103. 3 Fügedi Erik: Középkori vár - középkori társadalom. In: Várépítészetünk i. m. 63-86., Uő: Vár és társadalom a 13-14. századi Magyarországon. (Értekezések a történeti tudományok köréből 82.) Bp. 1977., Uő: Castle and society in Medieval Hungary (1000-1437). Bp. 1986. 4 Legfontosabb összefoglaló munkáik: Nováki Gyula - Sándorfi György - Miklós Zsuzsa: A Börzsöny-hegység őskori és középkori várai. Fontes Archaeologici Hungáriáé. Bp. 1979., Sándorfi György: A magyar várépítés korai szakaszáról, irodalmi adatok és terepbejárások alapján. Archaeologiai Értesítő 106. (1979) 244-254., Nováki Gyula - Sándorfi György: A történeti Borsod megye várai (az őskortól a kuruc korig). Bp.-Miskolc 1992., Miklós Zsuzsa: A Gödöllői dombvidék várai. Aszód 1982., Miklós Zsuzsa: Árpád-kori (12-14. század) kisvárak Magyarországon. In: Középkori régészetünk újabb eredményei és időszerű feladatai. Szerk. Fodor István és Selmeczi László. Bp. 1995. 143-158., Miklós Zsuzsa: Tolna megye várai. Varia Archaeologica Hungarica. Bp. 2007., Dénes József: A Mátra-hegység Árpád-kori várai. In: Várak a 13. században. Castrum Bene 1989. Szerk. Horváth László. Gyöngyös 1990. 42-55., Dénes József: Az, Árpád-kori kisvárak kérdései. Vas, Sopron és Moson megye várai. Vasi Szemle 54. (2000) 55-64.