Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
A MAGYAR-LENGYEL KRÓNIKA ÉS A HAZAI ELBESZÉLŐ HAGYOMÁNY 305 2. Második — kevéssé valószínű — lehetőségünk az lenne, hogy az archetypus csupán azokat az elemeket tartalmazta, amelyek mindkét ránk maradt szövegben szerepelnek, és ily módon a ma ismert rövidebb variánsra emlékeztethetett. A bővebb redakció ezen textus felduzzasztásával jöhetett létre. 3. Végül megemlíthetünk egy köztes eshetőséget is — hasonlót sejtett a kútfővel kapcsolatban Macartney —: az archetypus egy, az azt kivonatoló rövidebb redakciónál hosszabb textust őrzött meg, és ez csupán később bővült a ma Magyar-lengyel Krónika néven ismert szöveggé. Arra nézve, hogy szövegünk eredetileg is valamiféle közös magyar-lengyel(-délszláv) történetnek készülhetett, bizonyíték a rövidebb redakció textusa is: az ebben is szereplő motívumok — a szlavóniai honfoglalás elbeszélése vagy Géza fejedelem Adelhaid nevű feleségének feltűnése — mutatják, hogy a furcsa kútfő lejegyzője eredetileg is egybe kívánta kapcsolni a magyar és a lengyel (szláv) históriát. Hóman, illetve Grzesik filológiai érvéket is hoztak amellett, hogy a rövidebb szövegezés egy hosszabb kéziraton alapul: a verzió megalkotója oly módon készített el egy István-cztát, hogy az eredeti történet elemeit bizonyos pontokon — például az Attila-históriánál — tömörítette, és a rendelkezésére álló szövegből csupán a számára szükséges momentumokat tartotta meg. A korábbi medievisztikai vizsgálatok eredményeihez igazodva mi is azt tartjuk valószínűnek, hogy az archetypus tartalmi elemeit — és szövegét — tekintve lényegében megfelelhetett a Magyar-lengyel Krónika hosszabb redakciójának. Még egy kérdésről kell itt szólnunk: arról, vajon tartalmazhatta-e ősforrásunk a Hartvik-legenda végéről kölcsönzött caputokat. Karácsonyi Béla hipotézisével szemben a magunk részéről Hómanhoz és Grzesikhez hasonlóan elképzelhetőbbnek véljük, hogy már az archetypushan is szerepeltek a vonatkozó részletek. Különös — ám teljességgel nem lehetetlen — megoldásnak kellene ugyanis tartanunk, ha egyazon elbeszélő forrásból két különböző redakciós fázisban illesztettek volna be forrásunkba részleteket. * Arra tehát, hogy vajon mennyiben tekinthetjük egységes redakciónak a Magyar-lengyel Krónika ma ismert bővebb változatát, az ezzel kapcsolatos problémákat újra körbejárva sem sikerült egyértelműen választ adnunk. A továbbiakban — ahogyan azt a szakirodalom is teszi — a Karácsonyi Béla által kiadott hosszabb textust fogjuk Chronicon Hungarico-Polonicum ként elemezni, és a munkát — az egyszerűség kedvéért — olyan alkotásként szemléljük, amelynek szövege lényegében egyetlen történetíró alkotása. Tesszük mindezt azzal a megjegyzéssel, hogy a műben — bár az eredeti alakjában is a bővebb redakcióhoz hasonló szöveget tartalmazhatott — esetlegesen szerepelhetnek későbbi interpolációk. Dolgozatunk utolsó egységében — a harmadik István-legenda felhasználására vonatkozó fenti megjegyzések mellett is — a Bartoniek Emma által közölt Hartvik-textust (és nem pedig a Seitzi Legendárium legen-
