Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Csákó Judit: A magyar-lengyel krónika és a hazai elbeszélő hagyomány II/287
A MAGYAR-LENGYEL KRÓNIKA ÉS A HAZAI ELBESZÉLŐ HAGYOMÁNY 295 dex és a Magyar-lengyel Krónika textusainak közös helyei adnák azokat a részleteket, amelyeket a Hartvik-legenda archetypusa is őrizhetett: ennek rekonstruálását azonban nagyban megnehezíti az a tény, hogy a krónikás nem egy helyen rövidítette vagy módosította az előtte fekvő szövegből vett híradásokat.41 Kaindl megállapításait az a Karácsonyi János emelte be a magyar kutatásba, aki Hartvik alkotásának Szent István nagyobbik legendáját tekintette. A magyar történész vélekedésének megfelelően ezt az eredeti textust két alkalommal bővítették ki: erre elsőként 1150 és 1175 között Székesfehérvárott kerülhetett sor — ezt a szövegállapotot tükrözné a Magyar-lengyel Krónika és annak a szentté avatás körüli csodákról is beszámoló rövidebb változata —, míg a második amplifikáció — amelynek bizonyságául a Pesti Kódex szolgál — 1190 körül történhetett bencés környezetben, minden bizonnyal Pannonhalmán.42 A Karácsonyival a Hartvik-legenda kapcsán több ízben is vitatkozó Pauler Gyula azonban már 1884-ben felhívta a figyelmet arra, hogy a Pesti Kódexben fellelhető változat — amelyet mind Kaindl, mind pedig Karácsonyi a vizsgálódások kiindulópontjának tekintett — valóban korai manuscriptum, ám korántsem a legenda legjobb ránk maradt szövege: az interpolációkkal terhes fogalmazattal szemben érdekes módon épp a későbbi kéziratok látszanak őrizni a vita eredetibbnek tekinthető textusát.43 Témánk szempontjából Pauler napjainkig egyöntetűen elfogadottnak számító észrevételének az a jelentősége, hogy a Magyar-lengyel Krónika ugyan valóban autentikusabb redakcióbán őrizte meg a legendát a Pesti Kódexnél, ám ez a kézirat nem az egyetlen — a krónikás saját rövidítései és változtatásai révén pedig korántsem a legjobb — manuscriptuma a legenda egy korábbi változatának. Amikor elkészült a hartviki mű 1938. évi kritikai kiadása, Bartoniek Emma — Mátyás Flóriánnal szemben — már nem a Pesti Kódex utólagos bővítésektől terhes, így leginkább romlottnak tekinthető szövegét vette alapul, hanem a Reuni Kódexben található textust: a manuscriptum a másik kézirathoz hasonlóan a 12-13. század fordulójáról származik. A Scriptores rerum Hungaricarumban megjelent editio előszavában Bartoniek a Magyar-lengyel Krónika szöveghagyományát nem sorolta ugyan a Hartvik-legenda manuscriptumai közé, ám megemlítette, hogy az elbeszélő forrás alighanem a vita Ml és V2 megjelölésű kézirataival — vagyis a 15. századi Müncheni és az ugyanebből a századból való Bécsi Kódexben fellelhető szövegekkel — mutat leginkább rokonságot.44 Lényegében Pauler észrevételeinek közzétételét követően csaknem egy évszázadon keresztül nem történt érdemi változás a dolgozatunk szempontjából fontos kérdéskör megítélésben. A Magyar-lengyel Krónikáról — amelyre egyébként is kétes értékű forrásként tekintett a szakma — úgy vélekedtek, mint olyan kútfőről, amely őrzi ugyan a Hartvik-legenda valamiféle textusát, 41 Kaindl, R. E: Studien I—II. i. m. 42 Karácsonyi J.: Hol bővítették ki i. m. 43 Pauler Gyula'. A Hartvic-legenda és pesti codexe. Századok 18. (1884: 9. sz.) 739-740. 44 Legenda S. Stephani regis maior et minor, atque legenda ab Hartvico episcopo conscripta. Ed. Emma Bartoniek. In: SRH II. 372-375.
