Századok – 2014
TÖRTÉNETI IRODALOM - Vázsonyi Dániel: Bartha Eszter: Magányos harcosok. Munkások a rendszerváltás utáni Kelet-Németországban és Magyarországon. Kelet-európai monográfiák II. L'Harmattan Kiadó - ELTE BTK Kelet-Európa Története Tanszék, Budapest, 2011. 335 o. [ismertetés] I/268
TÖRTÉNETI IRODALOM 269 matikusabb, fojtogatóbb, elnyomóbb volt, mint a kádári kompromisszum Magyarországa. Ennek a politikai kompromisszumnak a milyensége kiváló látleletét adja a hatalom jellegének, ugyanis nem két egyenlő fél közötti egyezségről van szó. A szakirodalom sokszor beszél láthatatlan vagy ki nem mondott kompromisszumról. Bartha Eszter fentebb már hivatkozott előző könyve külön fejezetet szentelt a hatalom és a munkások viszonyának. Az állampárt munkáspártként határozta meg magát, amely elsősorban nem azt jelentette, hogy munkások vezetik vagy a munkások érdekében kormányoz. Az államszocialista Párt a nagybetűs munkásosztály élcsapata, egy absztrakt munkásosztály, egy ideologikus disztillátum konstruált osztálytudatának szervezeti formája. Ez az empirikusan létező munkásosztályt mint passzív anyagot kezelte, amelyre politika építhető, de valós politikai szubjektumként nem határozható meg. Sőt amilyen mértékben kiüresedett az állampárti marxizmus ideológiája, olyan mértékben csökkent a munkásosztályt érő mobilizációs kényszer. A késő szocializmusban már passzív politikai bázisként is egyre kevésbé számított a pártvezetés a munkásságra. A kötetből azonban kibontakozik a hús-vér nagyipari munkásság képe, amely politikai-gazdasági fragmentáltsága ellenére kulturálisan meglehetős homogenitást mutat még a posztszocialista korszakban is. Ez alól jelentős kivételt a magyarországi elsőgenerációs, kétlaki, legtöbbször már városlakó, de paraszti származású ingázók jelentenek. Ez a relatíve homogén kulturális háttér tette lehetővé egy összetartó osztálykultúra kialakulását, amely a közösségiség és az informális nyomásgyakorlás hajtóerejét adta. Rainer M. János az első kötetről szóló recenziójában vitába szállt az újbaloldali munkáskritika megalapozottságával. Szerinte reális politikai alternatívát nem jelentett Bartha Eszter könyveiben gyakran szereplő munkásönigazgatás, mivel a munkásságot “közelebbről megvizsgálva inkább az derül ki, hogy a munkásságon belüli kulturális és érdekkülönbségek tudata nagyon is elevenen élt.” (http://mozgovilag.com/ ?p = 3663 Utolsó letöltés: 2013. január 3.) Ennek természetesen van némi alapja, de Bartha Eszter talán nem véletlenül tart ki egy olyan politikai alternatíva történeti realitása mellett, amely a jugoszláv önigazgatási kísérletek 1950-es évek eleji felfutásától és az 1956-os forradalom munkástanácsaitól 1987-ig az ellenzéki útkeresések állandó és jelentős eleme volt. Az interjúkból ugyanis az anyagi problémák emlegetése mellett egyértelműen rekonstruálható a közösség utáni vágy egyéni kifejezése és az emberi kapcsolatok megromlásának sajnálata. Az igazán érdekes részek azonban a termelési tanácskozások és az üzemi demokrácia üressége felett gyakorolt munkáskritika. Ez ugyanis egyöntetűen jelzi, hogy az 1970-es évekig a munkások többsége bele akart szólni a termelési kérdésekbe, de a részvételi fórumok valódi funkciója csupán a feszültség levezetése volt. A felülről szervezett termelési tanácskozások és az üzemi tanácsok formalitása késztette kritikára a munkásokat: nem a munkás-önigazgatás értelmetlensége, hanem a felülről szervezett álrészvétel demagógiája. Itt amúgy Bartha Eszter is inkonzisztens saját álláspontjának kifejtésében. Sokszor érezhető a szövegen, hogy a rendszer kudarcát részben annak a számlájára írja, hogy az állampárt nem volt fogékony az újbaloldali kritikákra és képtelen volt a megújulásra. Ha a fenti meglátásaim helyesek, akkor mivel a pártnak nem volt érdeke saját maga helyett egy új politikai szubjektumot pozícióba juttatnia, nem lehet számon kérni a munkás-önigazgatást egy alapvetően centralizáltan működő hatalmi szervezeten. A munkásságon annál inkább. A szerző egyik nagy kérdése: miért nem mozdult meg 1989-ben a munkásosztály? A fogyasztói attitűdök által gerjesztett atomizáció és az állampárt által indukált általános ideológiátlanítás végletesen depolitizálta a munkásokat. Ennél jobb választ még nem produkált a történeti irodalom. Érdekes volna ehhez hasonló vizsgálatokat megcsinálni Magyarország keleti felén vagy más kelet-európai országokban például Romániában, Belaruszban, Szerbiában, Oroszországban. Bartha Eszter könyve beemeli a tudományos diskurzusba a munkások rendszerváltását. Multidiszciplináris megközelítése, didaktikus ismétlései és empatikus hozzáállása egyetemi oktatásban is kiválóan használható tankönyvi jelleget kölcsönöznek a műnek. Vázsonyi Dániel
