Századok – 2014
FIGYELŐ - Krausz Tamás: Hogyan írná át Ungváry Krisztián a nagy honvédő háború történetét? I/201
218 FIGYELŐ perctől az utolsóig soha, sehol, semmiféle hadijogot nem tartott be, mivel azt eleve kizárta — mind koncepciójában, mind gyakorlatában — maga a totális háború, a rablás, a népirtás. A „hadijogra” épülő magyarázat végső soron a Wehrmacht és vezérkarának szerecsenmosdatását szolgálhatja, hiszen ez volt Himmler és Goebbels, általában a náci propaganda fő tétele is. Ungváry (és mások) mentségére mondom, egyszerűen nem érti(k), hogy veszélyesen közel kerül(nek) a náci propaganda igazolásához, amit — mint láttuk — még a náci vezérek sem gondoltak komolyan e tárgyban. Jogi szempontból a tények a következőképpen állnak. Az első probléma mindjárt az 1899. és 1907. évi hágai egyezmények értelmezésével kapcsolatos.51 Ungváry először is egyszerűen figyelmen kívül hagyta, hogy a náci Németország, majd pár nappal később a magyar szövetségese, a horthysta állam — minden hadijognak ellentmondva — hadüzenet nélkül rontott rá a Szovjetunióra, megszegte ezzel az 1907. évi hágai III. egyezményt az ellenségeskedés megkezdéséről, amely előírta a „megokolt hadüzenetet”.52 A hadifogoly-kérdéssel összefüggésben már bemutattuk, hogy a hitlerista parancsok a háború kitörését megelőzően eleve — expressis verbis — felmondták a korabeli hadijog betartását. így azután egyáltalán nincsen semmi értelme Ungváry „narratívájának”, amely centrumában a szovjet partizánoknak a hadijoghoz való nihilista viszonya áll. Még nem voltak a Szovjetunióban partizánok, amikor kiirtásukra már parancs született. Ungváry nyilvánvalóan „megfeledkezett” a német Véderő- Főparancsnokság (OKW) főnökének, Wilhelm Keitel vezértábornagynak már fentebb említett, 1941. május 13-i szigorúan titkos parancsáról, melyben ez állt: „A partizánokat kíméletlenül meg kell semmisíteni harc vagy üldözés közben". De ez nem volt elegendő, Keitel tábornok a civilekkel szembeni háborús bűncselekményekért egyenesen büntetlenséget ígért. Ugyanis az ominózus parancs II. részének 1. pontja kimondja: „A csapatok szolgálatában állók és a kiszolgáló személyzet által az ellenséges polgári személyekkel szemben elkövetett tettekért történő felelősségre vonás nem kötelező, még azokban az esetekben sem, ha ezek a cselekmények katonai bűntettet jelentenek vagy szolgálati szabályzatot sértenek.”53 A nürnbergi perben e parancs a legsúlyosabb háborús bűncselekmények egyik dokumentuma volt. Az 1941. május 13-i Keitel-parancs, amelyet a Führer nevében adott ki, a hadbíróságok működéséről szóló hitleri direktívát ily módon konkretizálta: „... A bűncselekmény elkövetésével gyanúsított személyeket azonnal egy tiszt elé kell vinni. Ez a tiszt dönti el, hogy le kell-e lőni őket.”54 Keitel 51 E problémakört részletesebben tárgyaltuk Varga Éva Máriával írott cikkünkben Szabó Péterrel vitázva: Egy könyvrecenzió - tizenkét csúsztatás. Történelmi Szemle id. c. 52 Lásd: 1913. évi XLIII. Törvénycikk. III. Egyezmény az ellenségeskedések megkezdéséről. http:Hwww.l000ev.hulindex.php?a=3¶m=7239 (2013. 05. 21.) 53 Presztupnie celi - presztupnie szredsztva...l968. 31-33. Az először 1963-ban megjelent forráskiadványban közölt dokumentum levéltári jelzete: GA RF, F. 7445. Op. 2. D. 166. LL. 65-70. Keitel 1941. május 13-i titkos parancsa a nürnbergi perben is bizonyító dokumentumként szerepelt. 54 Uo. Angolul lásd: NCA III, 637-639. p. (N.D. 886-PS). Rövidebb változata (1941. május 14-ei keltezéssel) fennmaradt a déli hadseregcsoport archívumában: NCA VI, 872-875.p. (N. D. C-50). Keitel július 5-én írta Frommnak szigorúan titkos jelzet alatt, hogy amikor Hitler megtudta, hogy Sztálin felszólított a partizánháború megkezdésére, még ennek bizonyos „előnyeiről” szónokolt
