Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Glant Tibor: A Ford-kormány és a Szent Korona, 1974-1977 I/151
A FORD-KORMANY ES A SZENT KORONA, 1974-1977 169 CSCE:49 Magyarország eddig is a Varsói Szerződés hivatalos vonalát követte ebben a kérdésben és Helsinkiben is így tesz majd. A Második Fázis során a magyarok, gyakran a keletnémetekkel egyetértésben fogalmaztak meg javaslatokat a 3. kosár esetében az információcsere kapcsán, a 2. kosár esetében környezetvédelmi kérdésekben. Háttér Ön még nem került kapcsolatba magyar kommunista vezetőkkel. Az eddigi legmagasabb szintű látogatások: Rogers külügyminiszter budapesti útja 1972- ben és Vályi miniszterelnök-helyettes washingtoni útja 1973-ban. Kétoldalú kapcsolataink lassan de biztosan haladnak előre. Két jelentős kétoldalú probléma van: az MFN és Szent István Koronájának visszaszolgáltatása. Az MFN megadása Magyarország számára egyelőre nincs napirenden, és az 1974. évi kereskedelmi törvény esetleges kongresszusi módosításától függ. Ami a Korona visszaadását illeti, álláspontunk az, hogy erre addig nem kerülhet sor, amíg kétoldalú kapcsolataink tovább nem javulnak. Addig is kisebb horderejű ügyekkel foglalkozunk (tartozások, utazáskorlátozás megszüntetése, konzuli ügyek), ezeket azonban fontosnak tartjuk a további kapcsolatépítés szempontjából. Konkrét ügyek/Lehetséges tárgyalási témák Amerikai-magyar kapcsolatok Kétoldalú kapcsolataink lassan de biztosan javulnak, de a két legfontosabb kérdésben (MFN és Szent István Koronájának visszaszolgáltatása) nem várunk eredményt a közeljövőben. Ezért továbbra is a kisebb horderejű ügyekre (pénzügyi követelések rendezése, az utazáskorlátozás megszüntetése, családegyesítés) összpontosítunk, mert ezeket fontosnak tartjuk a további kapcsolatépítés szempontjából. Lehetséges tárgyalási témák Örömmel vettünk tudomásul három gazdasági megállapodást: a Pan American légitársaság május vége óta repülhet Budapestre, egyes, eddig ki nem fizetett tartozások rendezésre kerültek ..., és a magyarok törlesztették a harmadik részletet a vagyonjogi megállapodásnak megfelelően. Hajlandóak vagyunk önökkel együtt dolgozni más ügyekben is, kapcsolataink javítása érdekében. Együttérzéssel kezeljük a kettészakított családok ügyét. Értékeljük a magyar fél eddigi együttműködését és reméljük, hogy ilyen ügyekben továbbra is segítőkésznek bizonyulnak. Magyarország, mint kis nemzet számára fontos kérdésekben az Egyesült Államok megértő partner marad. 49 Commission on Security and Cooperation in Europe: Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet, a Helsinki folyamat kulcsszerve.