Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Sz. Nagy Gábor: A magyar sajtó politika a koalíciós időszakban (1944-1948) Sajtótörténeti vázlat VI/1465
A MAGYAR SAJTÓ POLITIKA A KOALÍCIÓS IDŐSZAKBAN 1489 a lapokat nem lehetett igazán féken tartani, de a papírkiutalással már igen. A pártközi értekezleteken a pártok azzal szembesültek, hogy a Tájékoztatásügyi Minisztérium képtelen pontos számot adni a magyar sajtó állapotáról. Nem tudják, hogy milyen példányszámban jelentek meg a lapok, a papírfogyasztásról is csak körülbelüli adataik voltak. Ez azonban csak a látszat volt. A Tájékoztatásügyi Minisztériumban dolgozó munkáspárti államtitkárok és tanácsosok pontosan tudták a helyzetet, de a dezinformáció fegyverét használták fel a céljaik elérésére. 1948-ban a sajtó függetlensége már annyira sem létezett, mint az azt megelőző években. A Magyar Kommunista Párt politikája végül sikeresen őrölte fel nem csak a koalíciós pártokat, hanem a demokratikus sajtót is. 1947 végére az újságírók már tisztában voltak azzal, hogy mit lehet, és mit nem írni. Ezt csak megerősítette a már idézett Rákosi-beszéd 1948 márciusában. Aki pedig nem volt hajlandó kiegyezni, az jobb híján elhagyta az országot.87 Ennek ellenére az 1944 végétől 1948 elejéig tartó időszakot mégsem lehet nem tudomásul venni. Még akkor is, ha a politikai megállapodások nem adtak teret a teljes kibontakozásnak. A második világháború után újrainduló magyar tájékoztatáspolitika egyik legnagyobb vesztese az egyházi sajtó volt. Gondoljunk csak bele, hogy a háború előtt megjelenő 55 katolikus lapból 1945 utánra mindössze három maradt, azonban napilapot az egész korszak alatt nem kaphattak. Két hetilapjuk volt: a csak hitéleti kérdésekkel foglalkozó A Szív, valamint a kulturális és társadalmi kérdésekkel is foglalkozó, „világibb” Új Ember. A harmadik pedig a Vigília című folyóirat volt.88 Az újraindulás nehézségei a sajtópolitikára is rányomták a bélyeget. Szinte az egész korszakban a sajtóban dolgozók folyamatosan várták, hogy a sajtó életét egy új sajtótörvény fogja szabályozni. Ugyan erre történtek előkészületek, de végül a törvény soha nem született meg. Ehelyett mindössze három rendelet született, amelyet hol betartottak, hol nem: ahogy azt a pártok politikai érdekei kívánták. Az időszak három éve alatt az is kiderült, hogy a sajtószabadságot többféle eszközzel lehet korlátozni, de az egyik legjobb módszer a papírelosztás volt. Kiderült, hogy pontosan az történt a sajtó területén, amit Rákosi Mátyás fogalmazott meg a kommunista párt 1945. május 21-22-én tartott országos pártértekezletén: „Meg kell szerezni a sajtó irányítását. A harc most a sajtó területére tevődik át. Jó fegyver van a kezünkben: a papírkiutalás. A reakciós lapokat ki kell éheztetni”.89 A Rákosi által elképzelt taktika tökéletesen bevált. A Magyar Kommunista Párt „papírhiányra hivatkozva a lapkiadás struktúráját oly módon alakította, hogy korlátozta általában a reggeli politikai napilapok, főképpen az ellenzékiek megjelenési lehetőségeit, míg a sajtószabadság látszatát fenntartva hozzájárult ahhoz, hogy bőségesen jelenjenek meg nem (párt)politikus, olvasmányos, színes magazinok és bulvárlapok”.90 87 Vass Henrik - Zalai K. László: A tájékoztatás intézményrendszere... i. m. 38. 88 Zalai K. László: Volt egyszer egy médiaháború... i. m. 69. 89 Idézi: Vass Henrik - Zalai K. László: A tájékoztatás intézményrendszere... i. m. 33. 90 Kalmár Melinda: Az ideológiaközvetítő nyilvánosság szerkezetváltozása, 1948-1958. Holmi 7. (1995: 11. sz.) 1604.
