Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dénes Iván Zoltán: Mesterelbeszélések VI/1425
Dénes Iván Zoltán MESTERELBESZÉLÉSEK Az 1970/1980-as években megjelent Magyarország története tíz kötetben húsz kötetét gyakran hasonlították a Hóman-Szekfűhöz. Többnyire sokak által írt, jórészt nem szintetikus munkaként két szerző szintéziséhez képest. Bár a két vállalkozás összevetése időszerű és fontos, egy másik összehasonlítást is érdemes elvégezni. Minek vagy kinek a történetét írták meg a milleniumi A magyar nemzet története és a Magyar történet szerzői? Milyen alapon osztották korszakokra történetüket? Milyen tudományos kánont követtek elbeszélésük megalkotása során? Kinek írtak? Ahhoz, hogy ezekre a kérdésekre válaszolni tudjunk, érdemes sorra vennünk az átértékelés szempontjait, azt a vitát, amely erről a Nyugatban lezajlott, összehasonlítanunk egymással a két mesterelbeszélést, majd áttekintenünk a Magyar történet körüli vitákat, a szintézis Szekfű Gyula által írt kötetei körül kialakult diskurzust. Az átértékelés szempontjai Hóman Bálint és Szekfű Gyula szempontjai a Magyar történethez írt előszavuk szerint szemléletükben, témáikban és módszerükben egyaránt alapvetően különbözött mindattól, ami a korábbi szintéziseket meghatározta. Témáikat politikai és közjogtörténet helyett társadalom-, gazdaság- és szellemtörténet határozza meg, új témáikat pedig a nemzetiségi kérdés történelmi előzményei, a magyar etnosz kialakulása és keveredése, Magyarország helye Európában, és a középkori társadalmi mozgalmak jellege alkotják. A régi témák közül másként, tárgyilagosan, a politikai nyomás alól felszabadulva értelmezhetik az osztrák-magyar viszonyt, hiszen aktualitását vesztette. A tematika változásai és a segédtudományok eredményei mellé új célkitűzések társulnak: az összefüggések, a kölcsönhatások és a történelem holisztikus szemlélete. „Míg a régi történetkönyvek egymástól elszakítva tárgyalták a politikai, gazdasági, társadalmi, művelődési, irodalmi fejlődést s a fejezetek tartalma közt alig volt élő kapcsolat, a mai történetírás a szó igazi értelmében vett művelődéstörténeti, ma szellemtörténetinek is nevezett módszer előnyeit kihasználva, a nemzeti történetet nem osztja többé ily mezőkre, nem állít korlátokat az egyes részletfejlődési folyamatok közé, hanem az egész történetet mint egyetlen szerves folyamatot fogja fel. A gazdasági viszonyoknak megvan a hatásuk az irodalmiakra s a nagy világnézeti áramlatok szinte szuverén erővel gyúrják és alakítják át a társadalmi, gazdasági és politikai viszonyokat. Amint egy ember sem állhat meg egyedül, úgy az emberi történet hatóerői sem működnek elszigetelten; mindnyájan együtt és egyszerre hatnak
