Századok – 2014
A MAGYARORSZÁGI HOLOKAUSZT HETVEN ÉV TÁVLALÁBÓL - Romsics Ignác: A numerus clusustól a holokausztig VI/1343
1346 ROMSICS IGNÁC A két forradalmat a nagy- és középbirtokosok, a keresztény középrétegek, kispolgárok és birtokos parasztok ellenforradalma követte, a vörös terrorra pedig fehérterror volt a válasz. A több száz áldozat többsége direktóriumi tag, vörösőr vagy vörös katona, tehát olyasvalaki volt, aki a két forradalomban, de különösen a másodikban helyi szinten aktív szerepet vállalt. A zsidó vallású vagy hátterű személyek közé az azonosítható kivégzettek több mint 20%-a tartozott A zsidó származás vagy akárcsak a „zsidós” külső számos esetben önmagában is elegendő volt a kivégzéshez vagy lincseléshez. Vagyis kijelenthető, hogy a Nemzeti Hadsereg számon kérő akcióit nemcsak az antikommunizmus, hanem az antiszemitizmus is motiválta. Még inkább jellemezte ez az Ébredő Magyarok Egyesülete és néhány más szervezet, köztük az egyetemi diákegyletek 1919-20-as tevékenységét, amelynek tagjai — főleg Budapesten és a nagyvárosokban — számos alkalommal inzultáltak, sőt vertek meg zsidókat vagy zsidónak látszó személyeket a nyílt utcán vagy különböző szórakozóhelyeken és az egyetemeken. A megerősödött szélsőjobboldali szervezetek szószólói a gazdasági és kulturális élet teljes „zsidótlanítását”, mások a zsidók kitelepítését követelték. Ilyen légkörben terjesztette be a kormány, és fogadta el a nemzetgyűlés a numerus clausus törvényt, amelynek következtében az izraelita felekezetű egyetemisták és főiskolások első világháború előtti és alatti 24 és 34% között ingadozó aránya az 1920-as évek második felére 8-9%-ra csökkent. Ez ugyan magasabb volt a célként kitűzött 6%-nál, ám a keresztény középrétegekből érkező diákok felvételi esélyeit így is érdemben növelte.9 A szélsőjobboldal úgy gondolta, hogy a numerus clausust további zsidóellenes törvényeknek kell követni. Azt kívánták, hogy a zsidóságot nyilvánítsák „nemzeti kisebbséggé”, állítsanak fel „országos foglalkozási katasztert”, s hogy — amint ez az 1923-ban megalakult Fajvédő Párt programjában olvasható is — „a zsidók ezután sem az ipar, sem a kereskedelem, sem a szellemi foglalkozások terén újabb elhelyezkedésre mindaddig ne bocsátassanak, amíg az általuk jelenleg elfoglalt helyek száma foglalkozási áganként és községenként a törvényhozás által megállapított határig le nem csökkent”.10 A szociáldemokraták és a különböző liberális pártok ugyanakkor a numerus clausus eltörlését, s a minden diszkriminációtól mentes, háború előtti közélethez való visszatérést követelték. A kormánypolitika, amelyet 1921 és 1931 között Bethlen István irányított, ebből a szempontból is „az arany középúton” kívánt járni. Bethlen meggyőződéssel vallotta, hogy az ország újjáépítéséből a zsidóságot nem lehet, s nem is célszerű kirekeszteni, továbbá, hogy „tisztességes vállalkozások, tisztességes pénzintézetek ellen rendőri eszközökkel eljárni azért, mert vezetői zsidók, megengedhetetlen”. A kormánytámogató lapok szerkesztőit ismételten arra kérte, hogy ha egy zsidó ügynök csal, ne általánosítsanak, s demagóg módon „ne támadják a drágaságért a zsidó bankokat”.11 Tisza Istvánhoz hasonlóan folyamatosan jó viszonyt ápolt a zsidó nagytőke reprezentánsaival, a kor9 Kovács M. Mária: Törvénytől sújtva. Napvilág, Bp., 2012. 10 Magyarországi pártprogramok 1919-1944. Szerk. Gergely Jenő, Glatz Ferenc, Pölöskei Ferenc. Kossuth Könyvkiadó, Bp., 1991. 106. 11 Romsics Ignác: Bethlen István. Magyarságkutató Intézet, Bp., 1991. 156-157.
