Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Khavanova, Olga: "Kitűnő tehetséggel ellátott, különböző nyelveket tudó, jogok tudásával rendelkező…" (Hivatalnoki pályafutások a magyar Kamaránál a felvilágosult abszolutizmus idejében) V/1209
1220 OLGA KHAVANOVA Ami látszólag verseny mobilitás volt, valóban sosem volt „tiszta” verseny. Szakmai ismeretek és tapasztalatok mellett az is kellett, hogy egy ranglétrán előremenő hivatalnok mögött álljanak a Jóakarói”. A fiatal polgár, Engelhardt József az 1740-es években Bécsben jogot tanult, utána több fővárosi jogásznál szerzett gyakorlati tapasztalatokat. Azután 1748 és 1756 között Nagy Istvánnak, a Magyar Kamara tanácsosának (aki egyidejűleg az Udvari Kamaránál a magyar ügyek főreferense volt) magántitkáraként dolgozott. Később, egészen 1773-ig, jegyzőként szolgált, amikor előléptették expeditori adjunktusnak. A kamarai vezetőség szorgalmasnak és megbízható szakértőnek tartotta, ezért 1785 és 1791 között párhuzamosan hasonló funkciókat kapott a Helytartótanácsnál. Minden valószínűséggel hetvenéves volt, amikor 1791-ben, az első kérelem után tizennyolc évvel a várva várt magyar nemességet adományozták neki.50 Mária Terézia uralkodása alatt, a családi és személyes érdemek dichotómiai egysége keretében, a bécsi udvar az arany középutat kereste a hűség jutalmazása és a személyes érdemek ösztönzése között. Az eredmény részben kétértelmű volt. Egyrészt, az apák fiainak alkalmazása hathatós eszköz lett a társadalmi fegyelmezésre. Másrészt, ez a gyakorlat feláldozta a közjó célkitűzéseit az egyes családok partikuláris érdekeinek. Továbbá azzal, hogy a nyugdíjakat a gyerekek elhelyezésére cserélte, megtakarította a kincstári jövedelmeket, de ugyanakkor lassította a semleges, valóban meritokratikus elvek bevezetését, vagy a társadalombiztosítás elterjesztését. Tanulságos lenne Anthony La Vopa szavaira hivatkozni, aki a könyvében azt vizsgálta, milyen szerepet játszott a papnevelő iskolákba jelentkezett ösztöndíjasok szelektálásában a 19. századi német állam. Arra a következtetésre jutott, hogy ebben a korszakban nem eshetett szó arról a semlegességről, amelyet a modern társadalmakban deklaráltak. Az állam egyfajta „szerződést” kötött az egyházzal és ezzel a centralizált korporatizmus eszközévé vált, s ezzel együtt megengedte az egyházfőknek, hogy megerősítsék a soraiba való bejutás endogám elveit.51 Hasonló volt a helyzet a Habsburg Monarchiában a különböző szintű hivatalnoki testületekben is. Mindazonáltal a korporációba vezető „ajtó” nem volt szorosan becsukva, ezen keresztül, egymással és az apák fiaival versenyezve, a hivatalnoki karba váltakozó sikerrel, de bejuthattak mindenféle „idegenek” - nyugdíjazott katonák, magyar szolgálatba lépett külföldiek, kalandorok. Minden korporativ kultúra lényegében véve feltételezi a „sajátunkénak az „idegenek”-kel szembeni preferálását. Külföldi származású, alattvalójú, nyelvű pályázók, vagy azok, akik a pályájuk középén elhagyták korábbi foglalkozásukat, eleve előnytelen helyzetbe kerültek azokhoz képest (és ez nem csak a „stabil” Magyar Kamarára jellemző), akik fokozatosan haladtak előre a ranglétrán. 1760-ban, nincs kizárva, hogy maguknak a hivatalnokoknak a nyomására, Mária Terézia ráírta a döntését egy kamarai előterjesztésre: „Az üresedéseknél a 50 MNL OL E 47, 14. cs., Nr. 511, ex Juni 1773; ÖStA AVA FHKA UC, Fasz. r. Nr. 612, Subd. 2, Nr. 50, ex Febr. 1776. 56r-v.; MNL OL A 57, Magyar Kancelláriai Levéltár, Libri Regii, 55. köt. 762. 51 La Vopa, A.: Grace, Merit and Talent i. m. 37.
