Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Fazakas István: A magyar udvari kancellária és hivatalnokai a 16-18. században (Hivatalnoki karrierlehetőségek a kora újkori Magyarországon) V/1131
1146 FAZEKAS ISTVÁN Az alkancellári tiszt betöltése csak 1762 után, Esterházy Ferenc gróf kancellári kinevezése után vált gyakorlattá. A hivatal esetében, mivel csak hat fő töltötte be a tisztséget, nem lehet karriermodellről beszélni. A hat személyből négyen lettek kancellárok (Erdődy László Adám nyitrai püspök, Batthyány Lajos, Erdődy József, Pálffy Károly), amely azt mutatja, hogy az uralkodó szívesen választott a kancellári tisztre olyan személyt, akit már volt alkalma megismerni, és aki már kiismerte magát a Habsburg-hivatali gyakorlatban, a központi kormányzati struktúra terén ismeretekkel, személyes kapcsolatokkal rendelkezett. Hogy az alkancellári tiszt nem sine cura hivatal volt, azt jól mutatja, hogy a hat alkancellárból öten szolgáltak korábban tanácsosokként a hivatalban (Erdődy László Adám, Batthyány Lajos, Fekete György, Bajzáth József, Erdődy Rudolf Lajos). A hatodik alkancellár is rendelkezett hivatalnoki tapasztalattal: Pálffy Károly gróf (1735-1816), Pálffy Miklós kancellár fia, korábban az Udvari Kamara alelnöke volt. Személyzeti tekintetben az 1690-es átszervezésben a legfontosabb változást a tanácsosi réteg megjelenése jelentette. Az 1690-es rendtartás négy tanácsosról rendelkezett. Az első tanácsosok között két főrangú (Kéry Ferenc gróf, Ghillány György báró) volt, egy egyházi (Paul Tuscan, a Horvát Kollégium régense), és egy osztrák tisztviselő (Johann Hoffmann, az alsó-ausztriai tartományi kormányzat tanácsosa). A későbbiekben is a tanácsosok összetétele hasonlóan vegyes maradt. Mindig voltak közöttük főrendűek, voltak egyszerű nemesek, és volt általában egy egyházi személy, aki az egyházi ügyeket volt hivatott intézni. Többnyire, főleg az első évtizedekben, horvátországi illetőségű tanácsos is volt, aki kiismerte magát az ottani viszonyokban, illetve III. Károly alatt mindig volt egy örökös tartományokból származó tanácsos, aki az osztrák joggyakorlatban volt otthon. A tanácsosok száma, ahogy az már jelzésre került, gyorsan emelkedett. A sokszínű kancelláriai munka is maga után vonta a döntéseket előkészítő réteg számának emelkedését. Formailag a tanácsosi réteg számát gyarapította, hogy a 18. század első felében az idős, már munkaképtelen tanácsosokat is szerepeltették a kimutatásokban. 1690 és 1784 között 57 tanácsos működött a Magyar Udvari Kancellárián. Sokat elárul a hivatal súlyáról, hogy 23 személy pályája nem vezetett tovább, számukra a tanácsosi kinevezés végállomást jelentett, tanácsosként haltak meg. Különösen a 18. század első felében volt jellemző ez a fajta statikusság az intézményre, a 23 tanácsos közül tizennégyen 1750 előtt működtek. Másik négy személy nyugdíjba vonult (Somsich Antal 1758, Török József 1769, Koncsek Bernát 1762, Nedeczky András 1774). Akadt olyan személy is, aki egyszerűen lemondott tanácsosi tisztéről (Pálffy Miklós gróf 1746, Kollonich László gróf 1758, Batthyány Tódor gróf 1770). Három tanácsos jutott el a hivatalvezetésig (Erdődy László Adám nyitrai püspök, Batthyány Lajos, Nádasdy Lipót). Mint arról már szó esett, a hat alkancellár közül öten kinevezésük előtt tanácsosként szereztek tapasztalatokat. Az 57 tanácsos közül 13 fő kancellárián kívüli intézményben működött tovább tisztviselőként, közülük hatan kaptak személynöki kinevezést (Hunyady László 1723, Fekete György 1745, Koller Ferenc 1748, Svetics Jakab 1765, ifj.
