Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dáné Veronka: Az erdélyi vármegyék tisztségviselői kara a fejedelemség korában (1541-1658) V/1111
AZ ERDÉLYI VÁRMEGYÉK TISZTSÉGVISELŐI KARA A 16-17. SZÁZADBAN 1127 ügyekben nem döntött. A tisztség viselői természetesen azon főrendű, arisztokrata családok tagjai közül kerültek ki, akiknek ez mondhatni „járt”, másrészt a parvenüket, vagy a rokonságába tartozókat a fejedelem kegye is beemelhette a tisztségbe. Az alacsony (alacsonyabb) sorból felemelkedők klasszikus példája krakkói Veres Dávid, Fehér megye főispánja,85 meg kell azonban jegyezni, hogy az ilyen meglehetősen ritka, és inkább a 16. században, majd az Apafi korban fordult elő. Az erdélyi sajátos fejlődés ismeretében nem meglepő, hogy az örökös főispánság is sajátosan alakult. Pontosabban erre csak egyes időszakok, famíliák és sajátos helyzetű, peremvidéken elhelyezkedő vármegyék esetében van példa (esetenként az ott lévő jelentős vár kapitányságával összekapcsolva), folyamatosan nem létezett a fejedelemségben. Hunyadban az enyingi Török család kihalása után az iktári Bethlenek nyerték ezt el a máramarosi örökös ispánsággal (huszti kapitánysággal) együtt. Közép-Szolnokban 1570-ben Hagymási Kristóf (kővári kapitánysággal), majd fia, Miklós viselte,86 halála után azonban itt is eltűnt. Azon túl, hogy úgy vélem, feltétlenül szükséges lenne a réteg korszerű vizsgálata újabb szempontok beemelésével és újabb források módszeres feldolgozásával, csupán két, eddig figyelmen kívül hagyott jelenségre szeretném felhívni a figyelmet. Egyrészt, hogy a fejedelem általában nem annak a vármegyének a főispánjává nevezte ki az illető főrendet, ahol annak legnagyobb birtoka, birtokai feküdtek. Természetesen vannak kivételek, de a tendencia ez. Kamuthy Farkas például 1616-ban, amikor már hat esztendeje Torda vármegye főispánja volt, itt 2,5 portát birtokolt (míg Thoroczkay Mihály 10,5-öt), Kolozsban viszont 33-at.87 Ott viszont az igaz, régi megyebeli famíliából származó, de csak 5,5, illetve 8 portával rendelkező Mikola János és Gyerőffy János voltak a főispánok.88 A másik jelenség a főispánok áthelyezésének kérdése, ami sokszor érthetetlen. Esetenként megfigyelhető ugyan, hogy különös kegyként a birtokai „fejét” magában foglaló vármegye főtisztségét nyeri el, vagy előkelőbb megye főispánságát, de ez ismétlem, nem általánosítható. Egyelőre más magyarázatot nem találok, mint a bármiféle hatalmi bázis kialakításának eleve meghiúsítását, a függés érzékeltetését, valamint a vármegye és a főispán közti „idegenség” fenntartását. (Kemény János beavatkozása a megye tisztségviselők választásába, illetve Bánffy Zsigmond hasonló lépései Belső-Szolnokban89 jól jelzik, esetenként milyen hatalmat, befolyást tudott gyakorolni a vármegye fölött egy „kellően” autoriter személyiségű főispán.) Amint a bevezetőben említettem, a második uralmi válság gyökeres változásokat hozott. A régi famíliák jelentős része a lengyelországi hadjárat, a tatár fogság vagy az országban dúló hadak áldozatául esett: Belső-Szolnok egész ban85 Lázár Miklós: Erdély főispánjai (1540-1711). I. Fejérmegye főispánjai. Századok 21. (1887) 27-28. 86 ErdKirKv 1/1. 370. sz. 87 F 49 1616-os Kolozs megyei conscriptio. 88 Uo. 89 Az említett Törpényi eset mellett 1655-ben saját autoritásából megfosztotta vicebíróságától dési Bottyán/Battyáni Mihályt engedetlenségéért. B-SzvmJkv I. 291.
