Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Dáné Veronka: Az erdélyi vármegyék tisztségviselői kara a fejedelemség korában (1541-1658) V/1111
AZ ERDÉLYI VÁRMEGYÉK TISZTSÉGVISELŐI KARA A 16-17. SZÁZADBAN 1125 dában a Járai, Lupsay, Pókay, Dobokában a Sombori, Bádoky, Küküllőben a Haranglábi famíliák tagjai. A rétegbe természetesen beletartoznak a 15-16. században felemelkedett, anyanyelvűket megőrző román kenéz, vajda családok, Kolozsban a várcai Vajdák, a meregyói Mahulyok, vagy az elmagyarosodott, délszláv-román származású Havasallyiak (akikről Jakó Zsigmond írt méltatlanul elfeledett tanulmányt)72, vagy Tordában a nyelve mellett görög-keleti felekezetét is megőrző, Görgény vidéki krajnik/krájnik73 családból származó Krajnik vagy Krájnik László.74 Szentgyörgyvölgyi Mihály esete, aki korábban, feltételezésem szerint, valamelyik kancellárián deákoskodott, majd Kemény János udvari szolgája volt,75 és főispánként ő ültetett a főbíróságba, egyelőre egyedülálló. Egyelőre az sem bizonyítható, hogy a széki összeesküvésben szerepet játszó Kolozs megyei judlium, légeni Szilvásy Péter tisztségbe kerülésében bármiféle szerepet játszott volna a Kendy Istvánnal való jó kapcsolata.76 Kivételesnek számít tordai Zsigmond deák pályája is, aki a városi szenátorságból került a főbírói székbe, vagy Trauzner Lukács unokájáé, Zsigmondé is, aki korábban étekfogóként a fejedelmi udvarban szolgált.77 A vármegyei bíráskodás irányítójaként alapos jogi ismeretekkel kellett rendelkezniük, ennek ellenére, a már megszokott módon, tanulmányaikra vonatkozóan nincsenek adataim, esetükben is a gyakorlati képzést tartom valószínűnek. Amennyiben korábban vármegyei tisztséget viseltek, ez az alispáni volt (bár arra is van Belső-Szolnokból példa, hogy a vicebíróságból az alispánságon át vezetett az út a főbíróságig), de megjegyzésre méltó, hogy az ilyen pályák az 1630-as évektől váltak gyakoribbá, ezt megelőzően mintha nem lett volna átjárás a két tisztség között. Általában 5-10 évet töltöttek a tisztségben (ami tekintélyét figyelembe véve kissé meglepő, a vagyoni helyzet és a hivatalban eltöltött idő között azonban nem figyelhető meg 72 Jakó Zsigmond.-. A Papfalvi Havasalyi-család. Adalék a magyar-román asszimiláció kérdéséhez. Erdélyi Múzeum 50. (1945: 3-4. sz.) 235-240. 73 A román kerületek élén álló tisztségre és tisztségnévre L. Szabó T. Attila: A feudalizmuskori karajnuk — krajnik tisztségnév szótörténetéhez. Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények 9. (1965: 1. sz.) 61-77. 74 László (Vasile) apja, Dumitru (Demeter) szerzett nemességet 1589-ben. Az erdélyi fejedelmek Királyi Könyvei I. 1569-1602. 3. Báthory Zsigmond Királyi Könyvei 1582-1602. Mutatókkal és jegyzetekkel regesztákban közzéteszi Fejér Tamás, Rácz Etelka, Szász Anikó. (Erdélyi Történelmi Adatok VII. 3.) Kolozsvár 2005. 1069. sz. Nyelvtudását kiválóan kamatoztatta, többször járt követségben a moldvai vajdánál, akinek „meghitt embere volt” és úgy tűnik, a Moldvával való kapcsolattartás egyik „szakértőjévé”, az erdélyi főrendek bizalmasává vált. Okiratok 266. Az adatra Jakó Klára hívta fel a figyelmemet, ezúton is köszönöm. Krajnik és a többiek példája egyértelműen cáfolja a román történetírás kedvelt, máig makacsul ismételgetett elmagyarosodás/elmagyarosítás dogmáját. Krajnik lánya, Naszturica görög-keleti, nemesi renden lévő paphoz ment feleségül, fiatalon elhunyd fia, Tamás utódainak házasságkötései tanúsítják a tekintélyes, régi román családok egymás közötti házasodását, hiszen olyan családokkal kerültek ezek révén atyafiságba, mint a belső-szolnoki Makszinok, vagy a Hunyad vármegyei bajesdi Farkasok. KvmJkv I. 595, 688. 75 Kemény It. I. 121. Róla ugyanakkor feltételezhető, hogy kancelláriai múlttal is rendelkezik és azonos azzal a Szentgyörgyvölgyi Mihállyal, aki formuláskönyvet hagyott hátra. L. Trócsányi Zsolt-. Erdélyi kormányhatósági levéltárak. Bp. 1973. 134. 76 Deák Farkas: A széki merénylet 1610-ben. Századok 10. (1876) 475. 77 Dáné Veronka: A Trauznerek a fejedelemség korában. In: Emlékkönyv Kiss András születésének nyolcvanadik évfordulójára. Szerk. Pál-Antal Sándor, Sipos Gábor, W Kovács András, Wolf Rudolf. Kolozsvár 2003. 81-93.
