Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: Együtt vagy külön utakon a szocializmushoz? I/91
108 MITROVITS MIKLÓS Lengyelország, Csehszlovákia, Szovjetunió és most már Jugoszlávia) vezetői komoly dilemma elé kerültek: hogyan tovább? Folytatható-e a desztalinizáció? Ha igen, akkor milyen úton, milyen módszerekkel? Az októberi magyar események ugyanis minden pártvezetés előtt élesen megmutatta a lehetséges változások határait, illetve azzal a súlyos tanulsággal járt, hogy az események nem megfelelő kontrollálása esetén veszélybe kerülhet a „szocializmus ügye”: vagyis a magyar felkelés arra a fájdalmas pontra mutatott rá, hogy milyen könnyen (néhány nap alatt) megdönthető a rendszer, ha a Szovjetunió nem kel a védelmére. Az egész probléma tehát egyrészről újra napirendre helyezte a Szovjetunóhoz való viszony és a szuverenitás kérdését. Másrészről az események következtében az is világossá vált, hogy az olyan alapelvek, mint a proletárdiktatúra (a párt vezető szerepe) és a proletár internacionalizmus elvének (felelősség vállalás az egész szocialista tábor létéért) megkérdőjelezése, amelyek összefüggenek egy sor más kérdéssel (lehetséges-e munkás-önigazgatás, decentralizált gazdaság, piac, stb. a szocializmuson belül), előkészíti a rendszer ellenségeinek a terepet, amely végső soron a folyamat „ellenforradalomba” torkollhat. A rendszer és a hatalom sérülékenysége új keretbe állította a sztálinisták (dogmatikusok) és a reformisták (revizionisták) harcát ezekben az országokban. A helyzetet bonyolította, hogy Lengyelország új vezetése októberben valódi fordulatot hirdetett meg: elsősorban a Szovjetuniótól való függőség csökkentésének, az egyenrangú partneri viszony kialakításának szándékával. Jugoszlávia pedig nem sokkal a magyar felkelés leverése után rendszer-vitát kezdeményezett a Szovjetunióval. Mindkét kihívásra választ kellett találni úgy, hogy közben a magyar és a lengyel helyzet konszolidálódjon, a szocialista tábor egysége pedig lehetőség szerint ne sérüljön. Gomulka ragaszkodva a szovjet kormány 1956. október 30-ai nyilatkozatához, amelyben Moszkva leszögezte, hogy „kölcsönös kapcsolataikat csakis a teljes egyenjogúságnak, a területi integritás tiszteletben tartásának, az állami függetlenségnek és szuverenitásnak, az egymás belügyeibe való be nem avatkozásnak elveire építhetik”,52 Lengyelország mind a Varsói Szerződés, mind a KGST tekintetében olyan javaslatokkal állt elő, amely a szocialista tábor belső kohézióját gyengítette volna. Az a lengyel törekvés, amely már 1956 őszétől tetten érhető, hogy Lengyelország függőségén nem csupán a Szovjetuniótól, hanem az egész szocialista tábortól lazítson perspektivikusan magában hordozta a lehetőséget, hogy aláássa az egységes és erős szocialista világot, s gyengíti a Hruscsov azon törekvését, hogy egyenrangúként ismertesse el a VSZ-t a NATO- val. Varsó ennek megfelelően már 1956 novemberében javaslatot tett a VSZ oly módon történő átalakítására, amelynek elfogadása azt eredményezte volna, hogy a szövetség gyakorlatilag csak háború esetén működhetne valódi szövetségként (az előterjesztés javasolta, hogy ne legyen közös hadsereg, minden hadsereg a saját vezérkarának legyen alárendelve, a főparancsnokság mellett mű52 A „Jelcin-dosszié”. Szovjet dokumentumok 1956-ról. Szerk.: Gál Éva, Hegedűs B. András. Budapest, 1956-os Intézet, 1993, 65-67.
