Századok – 2014

TÖRTÉNETI IRODALOM - Papp István: Varga Zsuzsanna: Az agrárlobbi tündöklése és bukása az államszocializmus időszakában. Gondolat Kiadó, Budapest, 2013. 296 o. IV/1068

vezete és módszertana megújításra vár, így egy friss szemléletű, ötletes munka komoly historiográfiai jelentőséggel bírhat. A most bemutatandó monográfia szerzője, Varga Zsuzsanna eddigi szakmai életútja alapján joggal vállalkozhatott a kötet elkészítésére. Több mint egy évtizedet felölelő kutatómunka, számos színvonalas tanulmány publikálása után joggal érezte, hogy elérkezett az idő arra, hogy önálló kötetben foglalja össze eredményeit. Az agrárlobbi históriáját tárgyaló munkája bizonyos értelemben folytatója és kiegészítője első könyvének, amely az agrárreformok elindulásáig értékelte a Kádár-korszak parasztpolitikáját. (Varga Zsuzsanna: Politika, paraszti érdekérvényesítés és szövetkezetek Magyarországon 1956-1967. Napvilág, Bp. 2001.)

A balzaci ihletésű címet követően hat nagy fejezetben tekintette át a szerző az agrárlobbi históriáját, vagy talán pontosabb úgy fogalmaznunk, hogy hat nagy fejezetben szólt az 1953 és 1989 közötti magyar agrártörténet egyes fontos kérdéseiről. A Bevezetőben arról olvashatunk, hogy milyen szempontok alapján és milyen módszertan segítségével vállalkozott Varga Zsuzsanna a téma feldolgozására. Kicsit talán evidenciának tűnhet, de mégis fontos hangsúlyozni, hogy az alapállás, vagyis a Kádár-korszak társadalmának tagoltsága, a rejtett érdekviszonyok, az állami források újraelosztásáért versengő csoportok meglétének felismerése mennyire lényeges. Hiszen a finommozgások ábrázolása, a leplezett erőviszonyok a feltérképezése révén nyerhetünk valós képet az önmagát monolit egységnek feltüntető politikai rendszerről. Varga Zsuzsanna saját bevallása szerint elsősorban politikatörténeti ábrázolásra törekedett, amely szemlélet rokonítja munkáját a politológia vagy a politikai szociológia törekvéseivel.

A munka centrumában az agrárlobbi fogalma szerepel. Azonban ennek tartalmát, jellemzőit eléggé röviden fejti ki a szerző. Annyit tudhatunk meg, hogy ez egy ágazati nyomásgyakorló csoport volt, amelynek létezett egy 20-30 főből álló „vezérkara”, ahová országos párt- és kormányzati szervek vezetői tartoztak, élükön Erdei Ferenccel és Fehér Lajossal. Ezen túl kialakult egy „talapzat” is, amelyet a tsz-elnökök, állami gazdasági igazgatók, járási- és megyei pártvezetők, egyetemi oktatók, újságírók alkottak. Az ő számukat nagyjából 1500-2000 főre teszi a szerző. Alaptézise szerint az agrárlobbi közvetítő szerepet játszott a „hatalom és parasztság között.” Ez a megállapítás így kissé pontatlan, legfeljebb a talapzathoz sorolható szereplőkre igaz. Hiszen elég nehéz azt állítani, hogy Fehér Lajos vagy éppen Nyers Rezső, vagy a nyolcvanas évekbeli PB-tag Szabó István nem tartozott volna a legszűkebb hatalomi elithez. Kérdés, hogy a nyugati demokráciára, a plurális politikai életre alkalmazott lobbi fogalom használható-e egy az egyben a Kádár-korszak viszonyaira. Hiszen egy nagyvállalat manapság másként érvényesíti érdekeit, mint a tervidőszakokban az állami beruházási forrásokért harcoló politikai bizottsági tag. Varga Zsuzsanna saját maga is rávilágít erre a különbségre, mégis fenntartja azt a nézetét mintha az agrárlobbi csupán közvetítő csatornaként szolgált volna. Termékeny összehasonlítási lehetőség nyílott volna a szerző számára, ha visszanyúl a magyar történelem korábbi korszakaihoz. Érdemes lett volna párhuzamba állítani a századforduló agrárius elitjének és a szocialista agrárlobbinak az alapvonásait. Mindkét csoport nagyüzemi érdekeket képviselt, a hatalom részét képezte, vagyis lehet, hogy nem is annyira új jelenségről van szó.

A szerző felveti annak lehetőségét, hogy témáját szociológiai szempontból is lehetne vizsgálni, például milyen társadalmi közegből származtak az agrárlobbi tagjai, milyen végzettséggel rendelkeztek, milyen szakmai/politikai karriert futottak be. Ezt a vizsgálati szempontot elvetette Varga Zsuzsanna, amit csak sajnálni lehet, hiszen egy olyan tevékenységet, amelynek lényege az informalitás, igen nehezen lehet szociológiai elemzések nélkül megragadni. Szerencsére ő sem érvényesítette következetesen ezt a döntését, mivel például a hálózatelemzés segítségével nagyon szépen rajzolta fel a kollektivizálás után felálló agrárlobbi horizontális és vertikális tagoltságát. Ezek a munka legkimunkáltabb, legtartósabb eredményeket hozó fejezetei.

Bár a mű sokrétű és alapos levéltári kutatómunka nyomán született meg, mégis komoly hiánynak tartom, hogy a szerző nem elemezte az 1956-os Intézet Oral History gyűjteményében található vezetői interjúkat, amelyeket az agrárlobbi „talapzatához” tartozó szereplőkkel készítettek. A termelőszövetkezeti elnökökkel és állami gazdasági szakemberekkel folytatott beszélgetések gazdag példatárát nyújtják az informális hatalomgyakorlás és érdekérvényesítés, mondhatnánk nem egy esetben kézi vezérlés mindennapos gyakorlatának. Vagyis annak, ami a párt- és kormányzati iratokból nem, vagy csak felettébb korlátozottan olvasható ki, de igazán érdekes az agrárlobbi történetében.

A kötet Nagy Imre első miniszterelnökségétől számítja az agrárlobbi megszerveződését. Igen aprólékosan és pontosan mutatja be azt a folyamatot, ahogyan a miniszterelnök programot alkotott és e köré tömörítette a korabeli agrárium szereplőit. Már ebben a részben és a későbbiekTÖRTÉNETI IRODALOM 1069