Századok – 2014

MŰHELY - Papp István: Útkeresés. Fehér Lajos gyermek- és ifjúkora (1917-1939) IV/1005

1020 PAPP ISTVÁN II. 4. A Református Péter András Reálgimnázium „Az emberek többségétől eltérően életutam - kitörés a beleszületettség­­ből.”75 Bár ezek a szavak nem Fehér Lajostól származnak, de az ő sorsát is jól példázzák. Ehhez a kitöréshez azonban kevés lett volna a szülői szándék, hi­szen nem biztos, hogy ha fiaik kollégiumban laktak volna, elő tudták volna te­remteni a gimnáziumi évek kiadásait. 1928-ban azonban már saját középiskolá­val büszkélkedhetett Szeghalom, a két évvel korábban alapított Református Péter András Reálgimnáziummal. Mivel Fehér Lajos paraszt sorból való ki­emelkedésében fontos szerepet játszott ez az iskola, néhány gondolat erejéig ve­gyük szemügyre ezt a különleges intézményt.76 Egy Szeghalmon élő, 48-as párti nagygazda, Péter András 1907-ben Nagy­váradon végrendelkezett. 1500 kát. holdat hagyott a református egyházközség­nek, azzal a kikötéssel, hogy az ebből származó jövedelemből hozzanak létre egy gimnáziumot a tehetséges, de szegény sorból származó fiatalok számára. Péter halálát követően tíz évvel, 1926-ben kezdte meg működését az intézmény, amelyben 1934-re vált teljessé az osztályok létszáma. Sőt egy évvel később par­tikulát hoztak létre Vésztőn és Dévaványán. Rendkívüli anyagi és szervezési nehézségek közepette, Nagy Miklós igazgató irányításával működött a gimnázi­um.77 Az iskola tanulói Ifjú Sárrét címmel saját lapot adtak ki, sőt Nagy Miklós segédkezett Sinka István első verseskötetének közzétételében is. A tanári kar­ban több egykori Eötvös-collegistát is találunk, a Nagyenyedről érkezett Fülöp Károly Aprily Lajossal ápolt jó barátságot és hívta meg költői estre, Mező Imre a Pázmány Péter Tudományegyetem növényélettani intézetének adjunktusi ál­lását cserélte el a Péter András Gimnáziumért. 1935-től Tildy Zoltán töltötte be a gimnázium igazgató-tanácsának elnöki tisztét, akinek meghívására ugyaneb­ben az évben Móricz Zsigmond tartott irodalomórát. A gimnázium cserkészcsa­patának zászlaját Györffy István avatta fel, s Aprilyval egyetemben Ravasz László is előadást tartott a falu értelmisége számára. Ebből a rövid áttekintés­ből is érzékelhető, hogy Szeghalmon a helybeli közösség lehetőségeihez képest döbbenetesen pezsgő szellemi életet sikerült létrehozni. Fehér Lajos 1928-ban, amikor egy forró augusztus végi napon, a gimnázi­um épületébe mezítláb betoppanva, Nagy Miklós igazgatóval beszélgetett, még mit sem sejtett ebből a különös világból. Visszaemlékezve ezekre az időkre, büszkén jelentette ki: „Gimnáziumi pályafutásom ment magától, mint a kari­kacsapás. Kedvezményesen tanultam.”78 Szavait mind az iskola értesítői, mind 75 Hegedűs András: A történelem és a hatalom igézetében Bp., Kossuth, 1988. 11. 76 Az iskola történetére és névadójára, Péter Andrásra vonatkozóan bőséges szakirodalom áll az érdeklődők rendelkezésére. Péter András emlékkönyv Főszerk.: U. Nagy István, Szeghalom, k.n., 1976; U. Nagy István-. A szeghalmi Péter András Gimnázium közművelődési szerepe (1926-1944) In: Szeghalom 420-460.; US: Péter András In: Körösök vidéke Honismereti füzet Szerk.: Erdmann Gyu­la, Gyula, Békés Megyei Levéltár, 1990. 78-96.; Fülöp Károly. Emlékeim Sinka István pályakezdésé­ről Békési Elet 1970. 1. sz. 155-158.; Uő: Emlékeim a szeghalmi Péter András Gimnázium kezdő éveiről Békési Élet 1973. 1. sz. 151-159.; Szigeti Endre emlékkönyv Szerk.: Udvari-Nagy István, Szeghalom, k.n., 1992. 77 Az igazgató pedagógiai munkájának elismerését jelentette, hogy 1946-ban Szeghalomról, Tildy Zoltánt követve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium államtitkári székébe távozott. 78 Curriculum vitae i. m. 449.

Next

/
Oldalképek
Tartalom