Századok – 2014
MŰHELY - Papp István: Útkeresés. Fehér Lajos gyermek- és ifjúkora (1917-1939) IV/1005
te: sokszor nem tudtuk megtalálni benne, akit kerestünk, vagy nem tudott segítségünkre jönni, amikor kellett volna. Húgom mostanában sokat panaszkodott, hogy anya nélkül nőtt fel. Nem tudott eleget foglalkozni velünk, s ideje sem volt rá, bár minden erejét s idejét ránk fordította. Meg túl hamar is kikerültünk keze alól, amire sorsunk kényszerített.”43 Súlyos, keményen kopogó, szigorúan ítélkező mondatok. Ami leginkább feltűnő az édesapa jellemzésével összehasonlítva, hogy 1977-ben szó szerint ugyanezeket a mondatokat írta le Fehér Lajos, a húgára történő hivatkozást kihagyva. Anélkül, hogy mélyebb lélekboncolgatásba fognánk, annyit mindenképpen leszögezhetünk, hogy komoly, fel nem dolgozott konfliktus sejlik fel a fenti szavak mögött. Ennek forrását nem tudjuk, Fehér is csupán utal rá. Mindenesetre mindkét szövegben keserű szavakkal idézte fel, hogy amikor kisgyerekként amiatt panaszkodott, hogy cselédnek kell állni, édesanyja keményen visszaverte érveit, saját sorsára hivatkozva. Ez a seb még az idősödő Fehér Lajosban sem hegedt be teljesen. Ugyancsak rossz színben tünteti fel édesanyját, hogy az a kísérlete, hogy hízott libákat neveljen és eladja őket, balul ütött ki, sőt súlyos adósságba sodorta a családot. Ez a történet azonos módon elbeszélve jelenik meg mindkét forrásunkban. Szinte egyetlen pozitív tulajdonság bukkan csak fel az édesanyával kapcsolatban: jól sütött-főzött, bár ez a képességet elvárták, és természetesnek tartották egy falusi parasztcsaládban. Anyának és fiának távolságtartó, hideg viszonyát az a zavart, furcsa gesztus világítja meg leginkább, melyet mindkét emlékezésben azonos módon olvashatunk. Amikor 1928-ban dunántúli osztálykirándulásra ment Fehér Lajos és először hagyta el ilyen messzire a szülői házat, az édesanyja kezet fogott vele. Ez bizonyosan nem jellegzetes módja az anyai búcsúzásnak. FEHÉR LAJOS GYERMEK- ÉS IFJÚKORA (1917-1939) 1013 II. 2. Egy parasztgyerek élete Egy klasszikus politikai életrajzban a szülők, a családi háttér bemutatása után nyilvánvalóan a tanulmányok időszaka, az iskolák, a nagy hatással bíró pedagógusok, értelmiségiek számbavétele következik. Fehér Lajos esetén nem járhatok el ilyen egyszerűen. Mégpedig azért nem, mert nála az elemi iskolát követő továbbtanulás nem az élet természetes útján történő előrehaladást jelentette, hanem az életét gyökeresen megváltoztató, felforgató, stratégiai döntést. Amikor 1917-ben megszületett, szülei számára az tűnt a legkevésbé valószínűnek és természetesnek, hogy fiuk egyetemet végzett értelmiségi lesz, aki búcsút int a több évszázados paraszti életformának, melyben a Fehér család nemzedékei születtek, éltek és meghaltak. Fiuknak parasztsorsot szántak és ennek stációit kezdte járni, egyre növekvő kitérőkkel csaknem 19 esztendős koráig. Ő maga mindezt így fogalmazta meg: „1936-ig, tehát az érettségiig, egész elemi és középiskolai pályafutásom alatt szüleimmel és az öt serdülő gyerekkel együtt a földműves-napszámos életet éltük!”44 A paraszti létformának alapvető törvényét jelentette a munka, ez határozta meg a mindennapi élet kereteit. A 43 Curriculum vitae i. m. 449. 44 így történt i. m. 13.
