Századok – 2014
TANULMÁNYOK - Mitrovits Miklós: Együtt vagy külön utakon a szocializmushoz? I/91
A DESZTALINIZÁCIÓ ELSŐ SZAKASZA KELET-KÖZÉP-EURÓPÁBAN 99 lyamodott”.21 Hozzá kell tenni, hogy ez már Rákosi önálló kezdeményezésére és nem szovjet szándékoknak megfelelően történt. Az újabb szovjet beavatkozás azonban már nem tudta megállítani a társadalmi folyamatokat, Nagy eltávolításával szinte egyidejűleg alakul meg a DISZ Petőfi köre, amely hamarosan a reformerők szócsöve lesz. Hruscsov ráadásul nem tudott következetes lenni, nem kapcsolta össze az egyes országokban lezajló eseményeket, nem látta, hogy milyen hatása lehet azoknak más ország vezetésére. Nem sokkal Rákosi újbóli pozícióba hozása után a szovjet vezető Jugoszláviába utazott, hogy kibéküljön Titóval. A „Canossa-járás” eredménye, hogy az SZKP elismerte minden ország jogát arra, hogy maga válassza meg a szocializmushoz vezető utat. Ezzel Rákosi mozgástere azonnal leszűkölt, Nagy Imre pedig érezve igazát, nem gyakorolt önkritikát, sőt egyre többet elemezte az „új szakasz” politikáját, annak hiányosságait és további feladatait. Nagy Imre 1955-1956-os elméleti munkássága egyre keményebb sztálinizmus-kritika jellemezte.22 Lengyelországban nem volt szükség a magyarhoz hasonló radikális szovjet beavatkozásra. Ennek okai a „lengyel sztálinizmus” sajátosságaiban, illetve annak előzményeiben keresendő. Lengyelországban — a térség többi országától eltérően — a második világháború végével nem a béke, hanem a polgárháború, illetve partizánháború időszaka jött el. 1944 és 1949 között Lengyelországban továbbra is ropogtak a fegyverek. A becslések szerint ebben az időszakban 55 ezer ítéletet hoztak politikai ügyben a bíróságok, ebből nagyjából 10 ezer fő a legsúlyosabb büntetést kapta, ezen felül 8-10 ezer áldozata lehetett a harcoknak. 1944-1945 folyamán nem kevesebb, mint 40 ezer Honi Hadsereg katonát internáltak a Szovjetunióba.23 Ilyen előzmények után24 az 1948-as fordulat, a lengyel állam és a gazdaság sztálinizálása azt is jelentette, hogy a harcokba, valamint az állandó félelembe belefáradt lakosság számára eljönnek a nyugalom évei. így a sztálinizmus (1948-1954) Lengyelországban nem jelentett olyan mértékű társadalmi megrázkódtatást, mint Magyarországon vagy Csehszlovákiában. Az említett okok mellett ebben szerepet játszott az is, hogy a lengyel vezetők ahol lehetett „elszabotálták” a totális szovjet típusú diktatúra megvalósítását.25 Harmadrészt, maga Boleslaw Bierut is gyenge személyiségnek számított Rákosihoz vagy Gottwaldhoz képest, de Sztálin sem élezte túlságosan a 21 A Magyar Dolgozók Pártja határozatai... i. m. 34. 22 Nagy Imre ebben az időszakban készült írásait, tanulmányait lásd: Nagy Imre: „A magyar nép védelmében.” Vitairatok és beszédek 1955-1956. Párizs, Magyar Füzetek, 1984. 23 Andrzej Werblan: Stalinizm w Polsce. Warszawa, Towarzystwo Wydawnicze i Literackie, 2009, 66-67. 24 Itt meg kell jegyezni az óriási népesség mozgást is. A be- és kitelepítések következtében több millió lengyel állampolgár kényszerült lakóhelye elhagyására, az egykori német területekre kényszerített lakosság állandó bizonytalanságban élt, tartva a revíziótól. A kelet-közép-európai országok közül Lengyelország szenvedte el a legnagyobb emberveszteséget is, a világháború hat éve alatt közel 6 millióan vesztették életüket. Lásd: Andrzej Paezkowski: Fél évszázad Lengyelország történetéből, 1939-1989. Budapest, 1956-os Intézet, 1997, 103-106. 25 A lengyel sztálinizmusról érdekes interjúkat készített Teresa Toranska a nyolcvanas években az egykori, még elő pártvezetőkkel. Lásd: Teresa Toranska: Oni - Sztálin lengyel bábjai. Budapest, AB Független Kiadó, 1987.
