Századok – 2014
KÖZLEMÉNYEK - Szabó Róbert: A Liberális Internacionálé (Liberal International) Magyar Csoportja, 1949-1994. Magyarok egy nemzetközi pártszervezetben IV/983
berális meggyőződésük miatt főleg a szovjet fennhatóság alatt álló kelet-közép-európai országokból voltak kénytelenek elmenekülni. A csoport jelentőségét mutatta, hogy az LI első elnöke, a maga is spanyol emigráns Salvador de Madariaga egyben a CLE vezetője is volt. A bizottság ülésein a mindenkori főtitkár is gyakran megjelent, egyfajta összekötő szerepet is játszott a Végrehajtó Bizottság és a CLE között. A liberális világszervezet alapokmánya szerint az évenkénti kongresszuson mindegyik emigráns tagszervezet három teljes jogú delegátussal, az e szervezeteket tömörítő CLE a végrehajtó bizottságban összesen négy szavazati joggal bíró küldöttel képviseltethette magát. A kongresszus volt az a fórum, ahol a hazájukban betiltott liberális pártok menekült képviselői a tanácskozás ideje alatt erőteljes lobbitevékenységgel elnyerhették küldött-társaik figyelmét és szavazatát a Kelet-Közép-Európa népeivel foglalkozó határozatok támogatására, ébren tarthatták a nyugat-európai kormányzati pozícióban is lévő liberálisok révén az elnyomott népek ügyét. Bár sok pozíció fontos az LI munkájában, néhány tisztséget külön is ki kell emelnünk. A szervezet élén megalakulása óta elnök áll, ám a vizsgált időszakban egyszer sem választottak meg a tisztség betöltésére a szigetországban tevékenykedő politikust.2 Ezzel ellentétben, mivel a szervezet hivatalos székhelye Londonban a Whitehall-on található, az adminisztráció irányításáért is felelős főtitkári poszton az 1970-es évek végéig mindig angolszász személyiség állt.3 A „patron” tisztség ugyan csupán tiszteletbeli poszt, ennek megszerzése azonban tekintélyt, erkölcsi elismerést jelent minden liberális politikus számára — s némi kiváltságot a kongresszuson és az EC munkájában saját jogon való részvételre — mert a liberális eszmények egy életen át tartó képviseletének elismeréseként ajánlják fel. Az EC ajánlására a kongresszus dönt a jelöltek megválasztásáról. A, mint említettük, főleg emigráns kelet-közép-európai liberálisokat tömörítő Committee of Liberal Exiles (CLE)-ben a nemzeti csoportok közös képviseletükre titkárt választottak, aki gyakorlati okok miatt minden esetben a szigetország fővárosában élő emigráns volt. Személye azért lett fontos, mert a központ és az Európa nyugati felén szétszórtan élő csoportok vezetői között a koordinátor szerepét kellett ellátnia. Ezt a tisztséget előbb a litván Stasys A LIBERÁLIS INTERNACIONÁLÉ MAGYAR CSOPORTJA 1949-1994 985 2 Az elnökök sorát a volt spanyol köztársasági külügyminiszter, Salvador de Madariaga (1886— 1978) nyitotta meg, aki 1952-től utódához hasonlóan haláláig az LI tiszteletbeli elnöke volt. Roger Motz belga szenátor (1904-1964) 1958-ig állt az LI élén, Giovanni Malagodi olasz liberális pártvezér (1904^1991) 1958-tól 1966-ig, majd 1982 és 1989 között két különböző periódusban is elnök volt. Edző Hendrik Toxopeus a holland hberális párt elnökeként (1918-2009) 1966-ban lett az LI első számú vezetője. Gaston Thorn luxemburgi külügyminiszter (1918-2007) 1970-től tizenkét éven át töltötte be tisztségét. Adolfo Suárez (1932-2014) volt spanyol miniszterelnök 1989-ben került az LI élére, Otto Graf Lambsdorff (1926-2009) korábbi német gazdasági miniszter 1992-től 1994-ig volt az LI elnöke. 3 Peter Calvocoressi az LI első főtitkára 1949-ig, akit egy évig valamint 1951-1957-ben John H. MacCallum Scott követett, közben 1950-51-ben Francis Bennett is betöltötte ezt a tisztséget. Őt 1957. decembertől Derick Mirfin váltotta fel, 1961-től, majd 1975. márciustól egyaránt három-három évig Richard Gillachrist Moore volt a főtitkár. Vernon Dawson tizenegy éven keresztül (1964-1975) volt ezen a poszton hivatalban. A svájci Urs Schoettli személyében 1978-ban első ízben került a posztra a kontinensről származó politikus. A szervezeti átalakítások után a főtitkári tisztség tíz éven át betöltetlen maradt, majd 1992-ben a holland Julius Maaten személyében lett az LI-nek ismét főtitkára.
