Századok – 2013
MŰHELY - Papp Júlia: Régiség- és ritkasággyűjtés a 18. századi Erdélyben. Laurentius Weidenfelder szász evangélikus lelkész gyűjtői kapcsolati hálója V/1269
RÉGISÉG- ÉS RITKASÁGGYŰJTÉS A 18. SZÁZADI ERDÉLYBEN 1281 kultúra iránt szenvedélyesen vonzódó tudósokat és műkedvelő régiségbúvárokat, gazdag műgyűjtőket, műkereskedőket, utazókat, diplomatákat, művelt katonatiszteket egyaránt találunk.74 Az elsősorban levelezéseken alapuló tudástranszfer egyetemességét az biztosította, hogy a római birodalom egykori területén előkerült emlékek és feliratok jellege, funkciója hasonló volt: egy Erdélyben talált ókori sírkő feliratát egy veronai vagy egy római tudós éppoly könnyen (vagy nehezen) tudta értelmezni, mint egy angol vagy egy erdélyi szász epigráfus. A 18. századi Erdélyben virágzó „antikváriusi” társasági életre is — mint Weidenfelder levelei rávilágítanak — a származási, a felekezeti és az etnikai heterogenitás volt jellemző. Bár a korábbi évszázadokhoz hasonlóan ennek az időszaknak a legjelentősebb hazai műgyűjtői is a főnemesek és a főpapok közül kerültek ki, a régészeti és művészeti emlékek gyűjtése a tudósok, az orvosok (Köleséri Sámuel), a művelt hivatalnokok (Beckers bécsi udvari tanácsos), a városi patríciusok (Lutsch és Konrad család) és az alsópapság (Weidenfelder, Christian Roth) körében is egyre népszerűbbé vált. A régiségekkel foglalkozó személyek közötti felekezeti „átjárásra” utal, hogy Weidenfelder jó viszonyban volt az antik feliratos kövek iránt érdeklődő gyulafehérvári jezsuitával, s hogy a református Köleséri Auraria-jának 1780. évi újabb kiadásához75 a szintén jezsuita magyar történész, Pray György (1723-1801) írt előszót. Az etnikai nyitottságot jelzi, hogy barátja, Reigai György mellett a Weidenfelder által többször említett Köleséri Sámuel bölcseleti, teológiai és orvosdoktor, az erdélyi főkormányszék tanácsosa is magyar származású volt, s neve alapján magyar volt a második levélben említett Szendrei úr is.76 A régiségek iránt érdeklődők ismerték, számon tartották egymást. Weidenfelder két levelében a címzettel együtt hét olyan személyről, illetve patrícius családról olvashatunk, akik valamilyen módon foglalkoztak vagy kapcsolatba kerültek régiségekkel. Weidenfelder a felsoroltak közül háromnak ajándékozott, illetve adott el régiségeket, s ő maga is többektől kapott leleteket. Leveleiből arra is következtethetünk, hogy ebben a körben már nemcsak az emlékek gyűjtése, hanem tudományos igényű vizsgálatuk, kutatásuk is kezdett gyakorlattá válni. Szükségesnek tartja, hogy a „tudós világ”, a „Hazánk régiségeit szerető Tudósok” minél több hazai emléket ismerjenek meg, s tudományos véleményt formáljanak róluk. 74 A. Boutier, B. Marin and A. Romano (eds.), Naples, Roma, Florence. Une histoire comparée des milieux intellectuels italiens (XVIIe-XVTIIe siccles) (Rome, 2005); Török 2008, 115. 75 Köleséri 1780. 76 Fridvaldszky János magyar jezsuita történész erdélyi epigráfiai gyűjteményét román származású tanítványa, Gheorghe §incai (1754-1816) történész, nyelvész, fordító felhasználta Rerum spectantium című, kéziratban maradt munkájában. Azáltal, hogy §incai Fridvaldszky feliratgyűjteményének kéziratát (Inscriptiones Romano Dacicae praecipuae) római tanulmányai alatt pártfogójának, Stefano Borgia bíborosnak (1731-1804) ajándékozta, az adatok bekerültek az európai tudományos vérkeringésbe. Frivaldszky 2012, 386. Ld.: M. Buonocore, Tra i codici epigrafici della Biblioteca Apostolica Vaticana (Faenze, 2004), 137, 281-290. §incai kiváló kapcsolatot alakított ki a szintén magyar származású Hadik Andrással (1710-1790), az erdélyi főkormányszék elnökével, aki kutatási célból a román tudós rendelkezésére bocsátotta számos antik emléket is tartalmazó gyűjteményét. A korszak felekezeti nyitottságát jelzi, hogy §incai tanulmányait Erdélyben az unitáriusoknál, a reformátusoknál, a jezsuitáknál és a piaristáknál végezte.
