Századok – 2013
TANULMÁNYOK - B. Kis Attila: Egy ismeretlen "angol" diplomata a nagyszombati tárgyalásokon IV/855
szeptember elején ilyen irányú lépéseket tesz Harley, amikor a londoni osztrák követ, Johann W. Gallash gróf kritikus hangvételű kihallgatásán a Habsburgbirodalomnak juttatandó 400 ezer koronás kölcsön ügyét összeköti a béketárgyalások kérdésével. Stepney szeptember 28-i levele szerint az udvart hidegen hagyták a londoni kabinettől érkező szemrehányások és a kilátásba helyezett szankciók, mégis valószínűleg ez a lépés késztette a császári kormányt arra, hogy — legalább a látszat szintjén — néhány nap múlva beleegyezzen a fegyverszüneti tárgyalások megkezdésébe.78 Ahogy az a Cuperhez írt utolsó levélből kiderül, az őszi bécsi események kulcsfigurája az első diplomata-hadvezér Marlborough, aki szimbolikusan leginkább megtestesíti a franciaellenes koalíciót létrehozó „közös ügyet”, és aki helyzetéből adódóan az európai háború valamennyi hadszínterén döntő személyes befolyással bír. Éppen ezért a magyar béketárgyalások tágabb kontextusa szempontjából sem érdektelen körülmény, hogy bécsi útja előtt nem sokkal Marlborough kis híján lemondott, és visszavonult a hadsereg éléről. Egy németalföldi hadisikert követően ugyanis a holland hadműveleti megbízottak [deputies-in-the-field], élve vétójogukkal, megakadályozták, hogy a fővezér újabb, biztos győzelemmel kecsegtető támadást mérjen a francia csapatokra. Az eset óriási felháborodást keltett Angliában, de Hollandiában is belpolitikai válságot indított el. A brit kormány Pembroke grófot küldte Hágába, hogy követelje a hadműveleti megbízottak alkotmányos státuszának megszüntetését. A válságot tetézte, hogy ekkor érkezett az első komoly különbéke-ajánlat a franciáktól a holland kormány részére. Az egyébként békére hajló Heinsius végül nem vállalta, hogy Hollandia egyedül kilépjen a koalícióból, és megmutatta a titkos béketervet Marlborough-nak. A lemondással fenyegetőző fővezér szeptemberben találkozott Hágában az ellenzéki „francia párt” vezetőjével, Buysszal, és kompromisszumot kötött vele arról, hogy a hadműveleti megbízottak jogállása marad, de valamennyi korábbi megbízottat megfelelő emberekre cserélik le.79 E „garnitúraváltást” követően lett „deputy-in-the-field” Adam Franck levelezőpartnere, Gijsbert Cuper. 1705 novemberében tehát a Nagy Szövetség egy katonai szempontból nem túl sikeres, diplomáciai szempontból pedig válságos évet készült maga mögött hagyni. Komoly törésvonalak voltak az angol-holland, osztrák-holland, porosz-osztrák és porosz-holland viszonyban. A koalíciót eltökélten összetartani igyekvő Marlborough a háború folytatásában leginkább érdekelt Habsburg-ház megerősítése révén igyekezett dinamizálni a széthulló szövetséget. Blenheim után Németalföldön és a Rajna-vidéken kiegyenlítődtek az erőviszonyok, délen viszont a Habsburgok gyengesége miatt döntő fölénybe kerültek a Bourbon-csapatok. A Grand Alliance két emblematikus hadvezére, Eugen von Savoya és Marlborough 1705 nyarán egyetértésre jutott abban, hogy a következő évi hadjáratban a szövetségeseknek a déli frontra, Itáliára kell koncentrálniuk.80 Marl-EGY „ANGOL” DIPLOMATA A NAGYSZOMBATI TÁRGYALÁSOKON 883 78 Archívum Rákóczianum II/II 216., 439, 443. 79 Memoirs of the Duke of Marlborough with his original correspondence: collected from the family records at Blenheim and other authentic sources. By William Coxe. In three volumes. London 1847. 1. k. 312-326. 80 Jenő levele Marlborough-hoz, Memoirs of the Duke of Marlborough i. m. 363-365.
