Századok – 2013
TANULMÁNYOK - B. Kis Attila: Egy ismeretlen "angol" diplomata a nagyszombati tárgyalásokon IV/855
874 B. KIS ATTILA utazás célja.62 1695-től tűnik fel a diplomácia berkeiben: a londoni holland követ, Johan Pieter van den Brande magántitkárává választja, 1703-tól 1705-ig pedig a lüneburgi angol követnél, James Cressetnél végez hasonló feladatokat. Rátermettségén túl (felettesei kisebb diplomáciai küldetéseket is rábíznak) valószínű származása is belejátszott abba, hogy Adam Franck mellett részt vett az 1705-ös magyarországi misszióban. Lodewijck van Saan elképzelése a magyar felkelésről és a magyarokról általában minden bizonnyal megegyezik Adam Franckéval, aki az előbbi véleményét formálhatta, és akitől a napló szerzője az információit (többnyire) nyerhette. A puritán erkölcsű Van Saan elsődleges sztereotípiái kifejezetten kedvezőtlenek a magyarokról. Naplója harmadik részét rögtön úgy kezdi, hogy „a magyarok lusták és hanyagok, a legtöbb munkát Magyarországon a külföldiek végzik” [65]. Erre többször is kitér: „a bennszülött magyarok jobban hajlanak a háborúra, mint a művészetekre és iparra, kényszerből fanyalodnak a földművelésre, a kézműves és szabad ég alatti munkát általában külföldiek végzik” [40]. Hogy megállapítása racionálisnak tűnjék, több helyt is szívesen nyúl a földrajzi „predesztináció” álokszerű gondolatához: „Magyarország földje kiváló és termékeny. Akárcsak Itália esetében, itt is igaz, hogy minél gazdagabb egy ország, annál hanyagabbak és lustábbak a lakói. Külföldiek áramlanak be, letelepednek, és megöröklik a földet”[67], Magyarország „vitathatatlanul Európa legjobb országa”, és Van Saan szerint ez nemcsak elkényelmesíti, hanem tobzódóvá is teszi a magyarokat: „a földjük gazdagsága duhajjá teszi őket. Eperjesen, Kassán és Debrecenben láthatni, hogy amikor egy fogadóban megisznak egy kancsó bort, felállnak és távozás előtt duhaj szertelenségükben — anélkül hogy megfizetnék — összetörik a kancsót, ami itt már majdhogynem szokássá vált” [41]. A háborús kegyetlenségeket sem csak az osztrák tisztek nyakába varrja: „... Ezek a [a török korban Magyarországra jött] emberek görög vallásúak, és rácoknak hívják őket. 1705-ben ezekből több mint tízezret, úgy férfiakat, mint asszonyokat és gyermekeket, megöltek a magyar elégedetlenek” [37]. Az erkölcsi szempontból kritikus összképet elöljárója, Adam Franck is osztja. Ezt egy Van Saan által idézett, hitelesnek tűnő párbeszédrészlettel igazolhatjuk: „Erdély 1500 és 1650 között virágzott, ami után balszerencsés események pusztították. Hallottam, amint Szentkereszti úr, az erdélyi titkár 1705-ben Bécsben,63 azt mondta Francke úrnak: Uram, a mi hazánk oly sokat pusztult és változott az elmúlt ötven év alatt, hogy ha most majd a földjére lép, észre fogja venni, hogy nem nevezhetni ugyanannak az országnak. Ezután Francke úr azt válaszolta, hogy Erdély lakói akárhogy is megérdemeltek egy kis fenyítést, mivel a háború előtt költekezők és züllöttek voltak, és nagy túlzásokba estek, ami a ruházkodást, evést és ivást illeti.” [70v]. Van Saan negatív sztereotip kijelentései tehát az életmód, a mindennapok körül csoportosulnak: a szerencsétlenséget és 62 Ismeretes, hogy az útleírás mint műfaj Defoe Robinson Crusoe-jának idején érte el európai népszerűségének csúcsát, Wittman Tibor szerint különösen „a holland útleírásokat nagyon keresték”. Wittmann Tibor: Németalföld aranykora. 1980. 273. 63 Szentkereszti András (7-1736), ebben az időben a Bécsben működő Erdélyi Kancellária református vallású titkára.
