Századok – 2013
KRÓNIKA - Bödők Gergely: Emlék, emlékirat, történelem. Beszámoló a Kolozsvárott megrendezett VII. Hungarológiai Kongresszusról III/805
808 KRÓNIKA pedig a párizsi békekonferencián résztvevő román küldöttség elnöke. Ezt követően még három alkalommal volt — viszonylag rövid ideig — kormányfő, 1928 és 1930 között pedig belügyminiszter. Meglovagolva a Romániában eluralkodott nacionalista és idegengyűlölő hangulatot, 1935-ben elindította a hírhedt „numerus valachicus” mozgalmat és megalapította a Román Front nevű németbarát, szélsőjobboldali pártot. 1945-ben letartóztatták, ezt követően kényszerlakhelyen élt. Az 1944 és 1950 között született memoárja nemcsak fontos adalékokat szolgáltat a korabeli magyar-román együttélés furcsaságairól és visszásságairól, de a kölcsönös sérelmek jobb megértéséhez is hozzájárul. A következő előadást Szakály Sándor tartotta, aki Shvoy Kálmán (1881— 1971) — 1983-as publikálásával nagy port kavart — „titkos naplóját” elemezte. Az előadó helyesen mutatott rá arra, hogy Shvoy megértéséhez elengedhetetlen a szerző sértettségnek mérlegelése. A moemoárszerző indulata abból táplálkozott, hogy nem került a Honvéd Vezérkar főnökének áhított posztjára, s nem lett belőle a Honvédség főparancsnoka sem. A hadiiskolát végzett Shvoy ezt a kudarcot alapvetően a személye ellen áskálódó „bécsi” köröknek tulajdonította, akik a kinevezéseknek — úgymond — keresztbe tettek. Az emlékiratíró pályája mindezek ellenére teljesnek tekinthető, hiszen 1935-ben országgyűlési képviselővé is választották. Az 1945 után megbélyegzett, a Horthy-korszak kultúrpolitikájában, különösképpen pedig annak sajtójában megkerülhetetlen szereplő, Rákosi Jenő (1842-1929) emlékezéseit Sipos Balázs elemezte invenciózusan. Az 1926-ban született mű bemutatásakor az előadó az elengedhetetlen értelmezési keret tisztázására is nagy súly fektetett. így előadása — a panel bevezetője mellett — a szekció elméleti szempontokat leginkább érvényesítő előadása lett. Sipos előadásában Rákosi identitás-konstrukcióinak rétegeiről, a magyar-zsidó ellentétpárról, a Pesti Hírlap és a Budapesti Hírlap közötti konfliktusról egyaránt szó esett, de kiderült az is, hogy miként vélekedett a szerző Tisza Istvánról, Ady Endréről és a korszak irodalmi és szellemi elitjének más prominenseiről. A sorrendben következő előadást e sorok szerzője tartotta. Az előadásban a két világháború közötti csehszlovák miniszterelnök, Milan Hodza (1878-1944) amerikai emigrációban írt könyvét mutatta be. Hodza a cseh és a szlovák politikai hagyomány egyik kései újrafelfedezettje, akinek műve a Közép- Európai népek gazdasági és politikai egymásrautaltságát hangsúlyozta. 1942-ben megjelent munkájában a szlovák politikus viszonylag nagy empátiával közelít az előző másfél század magyar-szlovák történelméhez, ugyanakkor számos hibát is vét. A sokat vitatott 1918 és 1920 közötti magyar-szlovák-cseh történelmi fordulópontok ismertetésekor például nemcsak leegyszerűsítő magyarázatokkal és tévedésekkel találkozunk, hanem tudatos csúsztatásokkal és dezinformációkkal is. A nacionalizmusokat és az egymással szembeni előítéleteket meghaladni kívánó munka így arra is jó példa, hogy sokszor még akkor sem kerülhetünk egymáshoz közel, ha a kellő empátia egyébként rendelkezésre állna. Hornyák Árpád a délszláv állam Nemzetek Szövetsége melletti fődelegátusáról, majd washingtoni (nagy)követéről, Konstantin Fotic-ról (1891-1959) és memoárjáról tartott előadást. A nagyszerb gondolat híveként elhíresült Fotic
