Századok – 2013
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT 2012. ÉVI VÁNDORGYŰLÉSE - Pál Judit: Színek háborúja. A zászló mint nemzeti jelkép Erdélyben 1848-ban és az erdélyi politikai elitek III/689
694 PAL JUDIT Vallási téren az erdélyi fejedelemség a 16-17. században a tolerancia földjének számított. És bár ennek a toleranciának mai szemmel nézve nagyon sok korláta volt, a korszakban egyedülálló színfoltot képezett, amelyet a sajátos bel- és külpolitikai helyzet határozott meg. A „bevett” vallások (katolikus, református, evangélikus és unitárius) mellett az ortodox, illetve az izraelita felekezetek „megtűrtnek” számítottak. A Habsburgok a katolikus vallást favorizálták, de az ellenreformációs törekvések a többségében protestáns politikai elit ellenállása miatt itt nem tudtak olyan erőteljesen érvényesülni, mint a Habsburg Birodalom nyugati tartományaiban vagy akár Magyarországon. A Habsburg kormányzat a 17-18. század fordulóján az eddigi rendszeren kívül maradt ortodox románoknak felajánlott vallási unióval kívánta megtörni a protestáns elit egyeduralmát, ez azonban csak kis mértékben sikerült. A 18. század folyamán azonban a görög katolikus román elit lett az erdélyi román nemzeti mozgalom zászlóvivője. A három „politikai nemzet” ugyan nem modern értelemben vett nemzet vagy etnikum volt, hanem rendi nemzetek, de ezek etnicizálódási folyamata már a kora újkorban megkezdődött.21 A szászok esetében a 17. század vége - 18. század eleje fordulópontot jelentett. Egy a 17. század végén a császárhoz intézett kérvényben így jellemezték magukat: „ein so vili Jahr her Untertruckht und leidendes Handtvoll teutscher Blut”. A Ministerialkonferenz pedig a következő indoklással javasolta a kérés teljesítését: „wedle das Teutsche Geblüet doch Jederzeit mehrers der Teutschen als Hungarischen Nation zugethan”.22 A 18. század végére pedig már elfogadottá válik szász értelmiségi körökben az alábbi önkép: „Wir sind Sachsen, ein redliches, biederes, Deutsches Volk!”. Vagy ahogy a továbbiakban a szerző kifejti: „Die Siebenbürger Sachsen sind Deutsche. Ihre Sprache, Sitte und Gebräuche lassen daran nicht Zweifel. Sie selbst heißen sich in der gemeinen Volkssprache Deutsche, ihre Sprache, die Deutsche Sprache ...”.23 A Királyföld lakossága volt a leghomogénabb társadalmi szempontból. A szászok — sőt az itt lakó románok is — szabad emberek voltak. A szászok alfabetizációs szintje volt a legmagasabb Erdélyben. A reformáció után az evangélikus egyház szász „nemzeti egyháznak” számított, fenntartásában a Királyföldön lakó románoknak is részt kellett venniük. A Szász Egyetem, a szászok önkormányzati szerve, hatalmas vagyonnal rendelkezett. A Királyföldön a hivatali nyelv a német volt. A szászok tehát — a Habsburg-kormányzat támogatásával is — igen széleskörű autonómiát élveztek és a tartomány politikai vezetésében is komoly szerep jutott nekik. A 18. század végén azonban Erdélyben is kiélesedett a rendi nacionalizmus24 és főleg az 1848 előtti 21 Harald, Roth-, Hermannstadt. Kleine Geschichte einer Stadt in Siebenbürgen. Köln-Weimar- Wien 2006. 112-113. 22 Trócsányi Zsolt: Habsburg-politika és Habsburg-kormányzat Erdélyben 1690-1740. Bp. 1988. 133. 23 (Jakob Müller): Vorbericht. 1790. Idézi Biró Annamária: Magyar-német eredetvita Erdélyben. Doktori disszertáció a Babes-Bolyai Tudományegyetemen, Kolozsvár, 2009. 51-52. Időközben megjelent könyvformában is: Nemzetek Erdélyben. August Ludwig Schlözer és Aranka György vitája. Kolozsvár 2011. (Erdélyi Tudományos Füzetek, 272.) 24 A fordulópontot II. József uralkodásának vége jelentette. Az 1790-91. évi erdélyi országgyűlésen felszínre került ellentétek többek között röpiratháborúba torkolltak magyarok és szászok kö-
